Hivatalos források szerint alaptörvénybe ütközőnek ítélte az alkotmánybíróság a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezését
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán az alkotmánybíróság a közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését - értesült az Agerpres hivatalos forrásokból.
A két intézmény igazgatótanácsi tagjainak kinevezéséről szóló határozatokat a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támadta meg az alkotmánybíróságon, azzal érvelve, hogy a kinevezésekkor nem tartották tiszteletben az AUR parlamenti súlyát.
Beadványukban hangsúlyozták, hogy az AUR parlamenti mandátumainak száma alapján két igazgatótanácsi tag és két póttag kinevezésére tettek javaslatot, az illetékes szakbizottságok azonban a javaslatok egy részét elutasították, így a plénum által szavazással jóváhagyott vezetőtestületek összetétele nem tükrözi a valós parlamenti erőviszonyokat. Míg az AUR egyetlen helyet kapott a két igazgatótanácsban, a kisebb parlamenti súllyal rendelkező PNL, USR és RMDSZ ugyanennyi vagy ennél több helyre javasolhatott jelöltet. 'Ez ellentmond mind a törvényeknek, mind az alkotmánybíróság joggyakorlatának' - jelentették ki.
Az AUR képviselői rámutattak arra is, hogy a parlament figyelmen kívül hagyta az alkotmánybíróság egy hasonló ügyben hozott korábbi döntését, amelyben a testület elmarasztalta a törvényhozást az arányos politikai képviselet elvének megsértése miatt. Az akkori döntés a parlament 2012/28-as határozatára vonatkozott, amely szintén a köztelevízió és a közrádió igazgatótanácsi tagjainak kinevezéséről szólt - magyarázták. AGERPRES/(RO - szerző: Mihai STOICA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Alkotmányellenesnek nyilvánította az alkotmánybíróság a Novák-törvényt
Bukarest, április 29./Agerpres - Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026-2
Hivatalos: alkotmányellenes a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezése
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió (SRTV )
Fritz: Ha a PSD megszavazza a bizalmatlansági indítványt, aligha lehet majd Európa-barát alakulatnak tekinteni
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint a Szociáldemokrata Pártot (PSD) nehezen lehet majd Európa-barát alakulatnak nevezni, ha megszavazza a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt. Sze
PSD: egy politikai támogatás nélkül maradt miniszterelnöknek nincs más választása, mint a lemondás
Bukarest, április 29./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét lemondásra szólította fel szerdán Ilie Bolojan miniszterelnököt. A Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen benyújtott bizalmatlansági indítv&
Nicușor Dan: Meggyőződésem, hogy Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi Nyugat-barát irányvonalát
Dubrovnik, április 29. - Az Agerpres különtudósítója, Oana Ghiță jelenti: Nicușor Dan államelnök szerdán kijelentette, meggyőződése, hogy Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi Nyugat-barát irányvonalát.
PNL: A PSD és az AUR bizalmatlansági indítványa a PSD vezetőségének vágyait tükrözi, nem az állampolgárok akaratát
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Miután a parlamentben szerdán felolvasták a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott bizalmatlansági indítványt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megjegyez
Nicușor Dan: Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben
Dubrovnik, április 29.- Az Agerpres különtudósítója, Oana Ghiță jelenti: Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben, hozzávetőleg egy éven belül teljesen működőképes lesz a védelmi rendszer - jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
Nicușor Dan: Az alkotmány is előírja Románia nyugatbarát irányvonalát
Dubrovnik, április 29. - Az Agerpres különtudósítója, Oana Ghiță jelenti: Nicușor Dan szerdán kijelentette, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Romániát nyugatbarát erők kormányozzák, hangsúlyozva, hogy ezt a politikai irányvonalat maga az alkotmány is e
Petrișor Peiu felolvasta a parlamentben a bizalmatlansági indítványt; kedden vitatják meg és szavaznak róla
Bukarest, április 29./Agerpres - A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását
Constantin Toma: Az egyetlen lehetséges forgatókönyv, ha a PSD és az AUR alakít kormányt
Buzău, április 29./Agerpres - Constantin Toma buzăui polgármester szerint Ilie Bolojan miniszterelnök leváltása esetén az egyetlen lehetséges forgatókönyv, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) alakít korm&a
A munkaerő ügynökség 120 felnőttképzési programot szervez májusban
Bukarest, április 29./Agerpres/ - Az Országos Munkaerő Ügynökség (ANOFM) 120 felnőttképzési programot szervez májusban, amelyeken összesen 2000 személy vehet részt ingyenesen. Az intézmény szerdai közleménye szerint a legtöbben a következő szakképz
Kelemen Hunor: Égy életképes alternatívát is fel kellene mutatnia a kormánybuktató parlamenti többségnek
Bukarest, április 29./Agerpres - Kelemen Hunor szerint egy életképes alternatívát is fel kellene mutatniuk azoknak, akik meg akarják buktatni a kormányt. Az RMDSZ elnöke a parlamentben újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az európai elköte
Háborús veteránok napja/Dan: Ezekben a viharos időkben még szorosabban össze kell fognunk érdekeink érvényesítésehez
Bukarest, április 29./Agerpres/ - A háborús veteránok erkölcsi ereje emlékeztet bennünket arra, hogy ami népként összeköt minket, az minden átmeneti válságnál fontosabb, és ezekben a viharos időkben még szorosabban össze kell fognunk a nemzeti érdekek &e
Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltánról: Gondolt egyet, és most független akar lenni
Bukarest, április 29./Agerpres - Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig 'gondolt egyet', és most független akar lenni. Az RMDSZ elnöke a parlamentben újságí