Bolojan: Romániának nincs szüksége politikai válságra és kisebbségi kormányokra
Bukarest április 3./Agerpres - Romániának nincs szüksége politikai válságra és kisebbségi kormányokra, és vállalniuk kell a felelősséget azoknak, akik ilyen helyzetet idéznek elő - jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök.
A kormányfő az Europa FM-nek nyilatkozva elmondta, hogy nem tudja, mit fog lépni a Szociáldemokrata Párt (PSD), de az elmúlt hónapokban a kormányt érő bírálatok zöme részükről érkezett.
Ezeket a kritikákat részben azzal magyarázta, hogy a kormány intézkedései - adóemelések, kiadáscsökkentések, bérbefagyasztások és az állam karcsúsítása - népszerűtlenek. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy elkerülhetetlenek, mert nem léteznek alternatív megoldások a deficit csökkentésére. Úgy fogalmazott: ahogyan egy lakásfelújítás sem jár kellemetlenségek - por és zaj - nélkül, úgy a gazdasági korrekcióknak is költségei vannak.
Bolojan szerint egyes politikai szereplők 'választási megfontolásokból' határolódnak el a koalíciós megállapodásban közösen rögzített intézkedésektől.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Romániának az európai uniós források hatékony felhasználására kell összpontosítania, miközben az energiaárak alakulása és a dráguló mezőgazdasági munkálatok - például a 20-30 százalékkal dráguló műtrágya - inflációs nyomást gyakorolhatnak, és ősszel az élelmiszerárak emelkedéséhez vezethetnek.
Kifejtette, hogy a problémák kezeléséhez stabil parlamenti többségre és egységes kormányzati fellépésre van szükség. 'Romániának a meglévő költségvetési, energetikai és bizalmi válságok mellett nincs szüksége újabb politikai válságra' - fogalmazott Bolojan, hozzátéve, hogy az állampolgárok felelős és racionális kormányzást várnak el a pártoktól. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălina MATEI; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Hétfőtől ismét jegyezhetők a Tezaur államkötvények
Bukarest, április 6./Agerpres/ - Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények - közölte a pénzügyminisztérium. Az április 6. és május 8. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,5, 7 é
Február végén 218,2 milliárd lej volt a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő nyugdíjalapok vagyona
Bukarest, április 5./Agerpres - A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) vasárnap közzétett adatai szerint a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő nyugdíjalapok vagyona február végén 218,2 milliárd lej volt, 38 százalékkal nagyobb, mi
Tavaly 3,2 millió fizetési felszólítást küldött ki az ANAF
Bukarest, április 5./Agerpres - Az Országos Adóhatóság (ANAF) tavaly 27,26 milliárd lej adótartozást hajtott be végrehajtási eljárással, szemben az egy évvel korábbi 21,53 milliárd lejjel - derül ki az Agerpres kérésére közölt adatokb&o
Áldott ünnepeket kívánt Ilie Bolojan miniszterelnök a katolikus és protestáns híveknek
Bukarest, április 5./Agerpres - Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot. A kormányfő vasárnap a Facebook-oldalán békés, egészségben &ea
Nicușor Dan: A NATO-hoz vezető út azon alapult, hogy Románia a demokrácia közösségéhez akar tartozni
Bukarest, április 5./Agerpres - Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni - üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirat
Februárban 11.898 személy kapott különnyugdíjat Romániában
Bukarest, április 5./Agerpres/ - Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint februárban 11.898 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 40-nel többnek, mint előző hónapban. Ezt a szolgálati nyugdíjnak is nevezett jutta
Popescu(Romalimenta): Húsvét után drágulhatnak az élelmiszerek
Bukarest, április 5./Agerpres - Az élelmiszerárak tavaly április óta mintegy 10 százalékkal emelkedtek, és ortodox húsvét után újabb drágulás jöhet az energia- és üzemanyagköltségek növekedése miatt - jelentette ki a vasárnap Agerp
Külügyminisztérium: Románia NATO-tagsága továbbra is a nemzetbiztonság alapja
Bukarest, április 5./Agerpres - Románia NATO-tagsága továbbra is a nemzetbiztonság alapja - hangsúlyozta a külügyminisztérium a szövetség alapdokumentuma, a Washingtoni Szerződés aláírásának 77. évfordulója alkalmából közzétett &uu
Cégnyilvántartási Hivatal: az első két hónapban 38 százalékkal több cég szűnt meg Romániában
Bukarest, április 5./Agerpres/ - A Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közzétett adatai szerint idén az első két hónapban 11.066 cég szűnt meg Romániában, 38,31 százalékkal több, mint 2025 azonos időszakában (8001). A legtöbb vál
Bukaresti egyetemi kórház: rosszabbodott Mircea Lucescu állapota
Bukarest, április 5./Agerpres - Rosszabbodott Mircea Lucescu állapota, ezért vasárnap hajnalban a labdarúgóedzőt átszállították az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályra - közölték a bukaresti egyetemi sürgősségi kórh&aa
INS: 2025-ben 9,1 százalékkal csökkent a vonattal utazók száma az előző évhez képest
Bukarest, április 5./Agerpres/ - A múlt évben 2024-hez képest 9,1 százalékkal 64,371 millióra csökkent a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok száma - közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az adatok sze
Felborult egy cseppfolyósított gázt szállító tartálykocsi Prahova megyében; 82 személy evakuáltak
Bukarest, április 5./Agerpres - Eddig 82 embert evakuáltak, miután szombat este felborult egy 30 ezer liter cseppfolyósított gázt szállító tartálykocsi az 1D jelzésű országúton - közölte a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Bolojan: A kormánynak semmilyen haszna nincs az üzemanyagok drágulásából, ellenkezőleg
Bukarest, április 5./Agerpres - Az elhúzódó közel-keleti háború és a Perzsa-öböl térségéből érkező kőolaj- és üzemanyagszállítások akadozása világszerte lassítja a gazdasági növekedést és növeli az in
A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. április 4-én
A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. április 4-én: Cseke Péter (cse) AGERPRES
Több mint 6,3 millió lej értékben bírságolt ezen a héten a fogyasztóvédelem
Bukarest, április 4./Agerpres - Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) ezen a héten (március 30. és április 3. között) több mint 1700 gazdasági szereplőnél végzett ellenőrzéseket, és 2384 bírságot szabott ki, több mint 6,3 milli&oacu







