Grindeanu: Meggyőződésem, hogy a parlament megszavazza a PSD költségvetés-módosító javaslatait
Bukarest, március 15./Agerpres - Sorin Grindeanu vasárnap este kijelentette, hogy meggyőződése szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) költségvetés-módosító javaslatait meg fogja szavazni a parlament.
Az Antena3 CNN-nek nyilatkozva a PSD elnöke hangsúlyozta, hogy ezekről a javaslatokról nem kíván alkudozni, a képviselők és szenátorok jóhiszeműségében bízik.
A politikus bírálta a kormány által jóváhagyott költségvetés-tervezetet, amely szerinte 'Bolojan úr képére és hasonlatosságára készült', és alapvetően jobboldali szemléletű.
'Ma egy jobboldali költségvetésünk van, amely inkább a gazdagok érdekeinek kedvez, és nem nyújt semmilyen védelmet az átlagembereknek' - fogalmazott Grindeanu. Emlékeztetett, hogy a PSD a súlya a kormánykoalícióban közel ötven százalékos, ezért szerinte a büdzsében jobban kellene érvényesülnie a szociáldemokrata szemléletnek.
A pártelnök hangsúlyozta, hogy a PSD nem 'dísznek' lépett be a kormányba, hanem azért, hogy biztosítsa a román állampolgárok védelmét. Emlékeztetett, hogy a szociáldemokraták prioritása az úgynevezett szolidaritási csomag, amely több társadalmi csoport - köztük a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a minimálbéren dolgozók és a családok - támogatását célozza.
Grindeanu bejelentette: a PSD hétfőn módosító indítványokat nyújt be a parlamentben a költségvetéshez azért, hogy a tervezet a szolidaritási csomag teljes finanszírozását biztosítsa. Hangsúlyozta, hogy pártja javaslatai nem képezhetik alku tárgyát.
'Nem fogok például arról alkudozni, hogy fogyatékossággal élő gyermekek támogatását emeljük meg 80 lejről közel 200 lejre' - jelentette ki, hozzátéve: a PSD benyújtja a módosító javaslatokat, és arra számít, hogy a 'jóhiszemű' parlamenti képviselők megszavazzák azokat. AGERPRES/(RO - szerző: Anamaria Constantin; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról; a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatása hétfőn és kedden zajlik
Bukarest, szeptember 28./Agerpres/ - Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról - döntötte el szombaton a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága. A két ház együttes ülése szerdán 13 órakor kezdődik majd. A miniszterjel&oum
Tánczos Barna: Stabil kormányra van szükség a következő két évben
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben - jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton. A Mureșan-kormány programjának és miniszterjelöltjei névsor&aacut
Drulă: A Mureșan-kormány egyértelmű alternatívát kínál; teljes meggyőződéssel támogatjuk
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - A Siegfried Mureșan vezette kabinet 'világos alternatívát kínál', megszavazása stabilitást teremtene, elutasítása viszont megnyitná az utat az előre hozott választások előtt - jelentette ki szombaton a közlekedési minisztérium ve
Mureșan: Ha a PSD nem szavazza meg a kormányt, mélyül a válság, és megnyílik az út az előre hozott választások előtt
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szavazza meg az új kormányt, tovább mélyül a válság, és megnyílik az út az előre hozott választások előtt - jelentette ki szombaton Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök. Mureșan
FRISSÍTVE/Benyújtották a parlamentnek a Mureșan-kormány programját és minisztereinek névsorát
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kís&
FRISSÍTVE/Pénzügyminisztérium: az első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány, a GDP 2,89 százalékát tette ki
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Az idei első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány az előző év azonos időszakához képest, GDP-arányosan pedig 2,89 százalékra mérséklődött - közölte szombaton a pénz&uu
Benyújtották a parlamentnek a Mureșan-kormány programját és minisztereinek névsorát
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. Ezt követő sajtótájékoztatóján Mureșan elmondta, hogy a dokumentumokat előbb a szenátusban, majd
Pénzügyminisztérium: az első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány, a GDP 2,89 százalékát tette ki
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Az idei első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány az előző év azonos időszakához képest, GDP-arányosan pedig 2,89 százalékra mérséklődött - közölte szombaton a pénz&uu
Hunyad megye: feltehetően az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozta a petrozsényi balesetet
Déva, szeptember 26./Agerpres/ - Feltehetően az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozta azt a szombat hajnali petrozsényi közúti balesetet, amelyben két fiatal életét vesztette - közölte a Hunyad megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a gépko
Mureșan üzent Grindeanunak: Tartom magam ahhoz, amit mondtam, a parlament elé visszük a kormányt
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton ismét közölte Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, hogy nem adja vissza kormányalakítási megbízását, és a javasolt miniszteri csapattal a parlament elé áll.
Meghalt két fiatal egy petrozsényi közúti balesetben
Déva, szeptember 26./Agerpres/ - Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben - közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt é
Brüsszel felszólította Romániát, hogy ültesse át megfelelően az elektromos energia piacának szervezésére vonatkozó uniós szabályokat
Brüsszel, szeptember 25./Agerpres/ - Az Európai Bizottság pénteken úgy döntött, hogy felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít Románia és további 17 tagállam ellen, amiért nem küldtek érte
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 25-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 25-én: Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Több mint 4,2 millió lejre bírságolt ezen a héten a fogyasztóvédelem
Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Pénteki közleménye szerint az ANPC ellenőrei élelmisze
A Mureșan által javasolt kormány 16 minisztériumból áll; szombaton terjesztik a parlament elé a miniszterjelöltek névsorát és a kormányprogramot
Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetősége pénteken jóváhagyta a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök által előterjesztett korm













