Grindeanu: A költségvetés elfogadása után 5000 párttársam bevonásával döntünk arról, folytatjuk-e a kormányzást ebben a formában
Bukarest, március 15./Agerpres - A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e továbbra is a párt bizalmát - jelentette ki vasárnap este Sorin Grindeanu.
A PSD elnöke az Antena 3 CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a költségvetési vita lezárása mérleget vonnak: ismertetni fogják, hogy mi működik és mi nem a koalícióban, és azt is, hogy milyen mértékben érvényesültek a javaslataik. 'Közel ötezer párttársam - polgármesterek, megyei tanácselnökök, parlamenti képviselők - az értékelés alapján eldöntik, hogy maradunk-e ebben a koalícióban, és a miniszterelnök élvezi-e még a PSD bizalmát' - magyarázta.
A politikus szerint előbb a párt kormányzási teljesítményét és a szociáldemokrata miniszterek munkáját értékelik ki, majd a teljes kormány tevékenységét elemzik.
Grindeanu felidézte, hogy a PSD már decemberben bejelentette: a koalícióban eltöltött mintegy tíz hónap után mérleget vonnak, és a párt helyi vezetőinek bevonásával döntenek arról, folytatják-e a kormányzást ebben a formában.
A PSD elnöke hangsúlyozta, hogy a végső döntést a párt mintegy ötezer tisztségviselője - polgármesterek, megyei tanácsi vezetők és parlamenti képviselők - fogják meghozni. AGERPRES/(RO - szerző: Anamaria Constantin; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Drónt észleltek a hadsereg radarjai Chiliától 12 kilométerre északra
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - A hadsereg radarrendszere hétfőn drónt észlelt a román határ közelében, Chiliától 12 kilométerre északra, ezért a román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a borceai 86-os légibázisról a l&
Nicușor Dan államfő és Mirabela Grădinaru virágot helyezett el a New York-i 9/11-emlékműnél
New York, szeptember 21. /Agerpres/ - Nicușor Dan államfő és Mirabela Grădinaru vasárnap virágot helyezett el a New York-i 9/11-emlékműnél a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak emlékére. Nicușor Dan az X-en közzétett bejegyzésében közö
FRISSÍTVE/Ügyészségi források: házkutatást tartanak Călin Georgescu lakásán egy csalási ügyben
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték - értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy
Ügyészségi források: házkutatást tartanak Călin Georgescu lakásán egy csalási ügyben
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték - értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy
Védelmi minisztérium: robbanótöltet nélküli dróndarabokat emeltek ki a Fekete-tengerből a haditengerészet tűzszerész búvárai
Bukarest, szeptember 21. /Agerpres/ - Robbanótöltet nélküli dróndarabokat emeltek ki a haditengerészet tűzszerész búvárai vasárnap a Fekete-tengerből, Románia kizárólagos gazdasági övezetének három különböző pontján. A vé
Nicușor Dan António Guterres ENSZ-főtitkárral egyeztetett New Yorkban
New York, szeptember 20./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel, akinek 'mély háláját' fejezte ki Románia részéről a világkonfliktusok megoldására te
A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. szeptember 20-án
A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. szeptember 20-án: Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Dan a Kárpáti Integrációs Kezdeményezés csúcstalálkozója után: Románia készen áll vonzó befektetési környezetet biztosítani
Bukarest, szeptember 20./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő vasárnap kijelentette, hogy Románia készen áll vonzó befektetési környezetet biztosítani, és támogatja egy közös regionális piac létrehozását a Kárpát-vonulat körzetében talá
Jövő héten másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama Báziásnál
Bukarest, szeptember 20./Agerpres/ - Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alat
Nicușor Dan részt vesz az ENSZ 81. közgyűlésének magas szintű munkálatain
New York, szeptember 20./Agerpres/ - Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében - köz&oum
Tizenkilenc európai elfogatóparancsot hajtott végre az elmúlt héten a Román Rendőrség
Bukarest, szeptember 20./Agerpres - A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre a Román Rendőrség. A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint az elmúlt héten 50 olyan személyt tartóztattak fel a rom&aa
Maros megye: tűz ütött ki egy segesvári idősotthonban, egy személy füstmérgezést kapott
Marosvásárhely, szeptember 20./Agerpres/ - Negyven személyt evakuáltak vasárnap egy segesvári idősotthonból, miután tűz ütött ki az épületben - tájékoztatott a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A közlemény szerint az ott
Konstanca megye: dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel a haditengerészet tűzszerészei
Konstanca, szeptember 20./Agerpres/ - A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel - közölte a védelmi minisztérium. A tárca közleménye szerint a Konstanca megyei partiőrsé
A PSD vezetőtestülete hétfőn 11 órakor ül össze, hogy megvitassa az államfő döntését a miniszterelnök-jelölt kinevezéséről
Bukarest, szeptember 20./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőtestülete hétfőn 11 órakor ül össze, hogy megvitassa Nicușor Dan államfő döntését a miniszterelnök-jelölt kinevezéséről. Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal tartott csüt&
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki az autópálya-rendőrök ezen a héten
Bukarest, szeptember 20./Agerpres - Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során. A Román Rendőrség vasárnapi közleménye szerint az autóp&














