Az USR bejelentette, hogy nem nyújtanak be és nem is szavaznak meg költségvetés-módosító indítványokat
Bukarest, március 15./Agerpres - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti frakciói nem nyújtanak be és nem is szavaznak meg költségvetés-módosító indítványokat - közölte vasárnap este a párt sajtóirodája.
A közlemény szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) felelőtlenül viselkedik, amikor az állami kiadásokat növelő költségvetés-módosításokkal fenyeget.
'A PSD ismét gyufával játszik, miközben a Ciolacu (Marcel Ciolacu korábbi miniszterelnök - szerk.) által okozott költségvetési deficit tüze még nem is aludt ki' - fogalmazott állásfoglalásában a párt, hozzátéve: az ilyen lépések politikai instabilitáshoz vezethetnek, amely végső soron a lakosságot sújtja.
Az USR szerint az is aggasztó, hogy a szociáldemokraták a szélsőséges pártokkal együttműködve készülnek elfogadtatni a módosító javaslataikat. 'A mi gazdaságpolitikai irányunk egyértelmű: több pénzt az emberek zsebébe és több terméket a bevásárlókosárba' - olvasható a közleményben.
Ennek érdekében - tették hozzá - vissza kell fogni az állami kiadásokat és fegyelmezettebben kell gazdálkodni a közpénzekkel. Az USR emlékeztetett arra is, hogy nem támogatja az adók emelését - például a progresszív adó bevezetését -, és ellenzi az államadósság növelését a 6,2 százalékos célhiányt meghaladó deficit finanszírozásához.
A párt felszólította a kormánykoalíció tagjait, hogy tartsák be a kevesebb mint egy éve kötött koalíciós megállapodásban vállalt kötelezettségeiket. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălina MATEI, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról; a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatása hétfőn és kedden zajlik
Bukarest, szeptember 28./Agerpres/ - Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról - döntötte el szombaton a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága. A két ház együttes ülése szerdán 13 órakor kezdődik majd. A miniszterjel&oum
Tánczos Barna: Stabil kormányra van szükség a következő két évben
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben - jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton. A Mureșan-kormány programjának és miniszterjelöltjei névsor&aacut
Drulă: A Mureșan-kormány egyértelmű alternatívát kínál; teljes meggyőződéssel támogatjuk
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - A Siegfried Mureșan vezette kabinet 'világos alternatívát kínál', megszavazása stabilitást teremtene, elutasítása viszont megnyitná az utat az előre hozott választások előtt - jelentette ki szombaton a közlekedési minisztérium ve
Mureșan: Ha a PSD nem szavazza meg a kormányt, mélyül a válság, és megnyílik az út az előre hozott választások előtt
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szavazza meg az új kormányt, tovább mélyül a válság, és megnyílik az út az előre hozott választások előtt - jelentette ki szombaton Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök. Mureșan
FRISSÍTVE/Benyújtották a parlamentnek a Mureșan-kormány programját és minisztereinek névsorát
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kís&
FRISSÍTVE/Pénzügyminisztérium: az első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány, a GDP 2,89 százalékát tette ki
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Az idei első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány az előző év azonos időszakához képest, GDP-arányosan pedig 2,89 százalékra mérséklődött - közölte szombaton a pénz&uu
Benyújtották a parlamentnek a Mureșan-kormány programját és minisztereinek névsorát
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. Ezt követő sajtótájékoztatóján Mureșan elmondta, hogy a dokumentumokat előbb a szenátusban, majd
Pénzügyminisztérium: az első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány, a GDP 2,89 százalékát tette ki
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Az idei első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány az előző év azonos időszakához képest, GDP-arányosan pedig 2,89 százalékra mérséklődött - közölte szombaton a pénz&uu
Hunyad megye: feltehetően az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozta a petrozsényi balesetet
Déva, szeptember 26./Agerpres/ - Feltehetően az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozta azt a szombat hajnali petrozsényi közúti balesetet, amelyben két fiatal életét vesztette - közölte a Hunyad megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a gépko
Mureșan üzent Grindeanunak: Tartom magam ahhoz, amit mondtam, a parlament elé visszük a kormányt
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton ismét közölte Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, hogy nem adja vissza kormányalakítási megbízását, és a javasolt miniszteri csapattal a parlament elé áll.
Meghalt két fiatal egy petrozsényi közúti balesetben
Déva, szeptember 26./Agerpres/ - Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben - közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt é
Brüsszel felszólította Romániát, hogy ültesse át megfelelően az elektromos energia piacának szervezésére vonatkozó uniós szabályokat
Brüsszel, szeptember 25./Agerpres/ - Az Európai Bizottság pénteken úgy döntött, hogy felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít Románia és további 17 tagállam ellen, amiért nem küldtek érte
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 25-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 25-én: Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Több mint 4,2 millió lejre bírságolt ezen a héten a fogyasztóvédelem
Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Pénteki közleménye szerint az ANPC ellenőrei élelmisze
A Mureșan által javasolt kormány 16 minisztériumból áll; szombaton terjesztik a parlament elé a miniszterjelöltek névsorát és a kormányprogramot
Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetősége pénteken jóváhagyta a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök által előterjesztett korm













