logo logo

Agerpres – Nemzeti Hírügynökség: Friss hírek megbízható információkkal a jól tájékozott társadalomért.

Bukarest

Piaţa Presei Libere nr. 1, sector 1

Telefon: +4 021.2076.110 office@agerpres.ro

Kelemen Hunor szerint a helyi adók és illetékek 50 százalékkal csökkenthetők

Image

Bukarest, február 3./Agerpres - Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva a felére kellene csökkentenie helyi adókat és illetéket, mert 'nem lehet a nép ellenében kormányozni'.

A Digi24-nek nyilatkozva a politikus emlékeztetett arra, hogy tavaly az infláció megközelítette a 10 százalékot, a vásárlóerő csökkent, ezért az idei adóemelésekkel az emberek számára 'betelt a pohár'. Ezért az RMDSZ azt kéri, hogy az önkormányzatok a törvényben meghatározott alsó és felső adószintek között a költségvetésük elfogadásáig legtöbb 50 százalékkal csökkenthessék az adókat.

Kelemen szerint elsősorban a gépjárművek adója nőtt, mivel a hibrid autókra vonatkozó kedvezményeket megszüntették, de a vártnál sokkal nagyobb arányban emelkedett számos településen az ingatlanadó is.

Az RMDSZ elnöke azzal érvelt, hogy a kormány a társadalom teherbíró képességét szem előtt tartva felülvizsgálhatja a korábbi döntéseit, és erre volt már precedens. 'Ez nem gyengeség, hanem érettség és bölcsesség jele, mert nem lehet a nép akarata ellenében kormányozni' - jelentette ki. Szerinte az adók csökkentésével a helyi önkormányzatok bevételei kissé csökkenni fognak, de ez nem fogja érinteni az állami költségvetést, ezért a jelenlegi helyzetben ez a helyes megoldás.

A politikus szerint a kormánynak újra kell gondolnia a fogyatékossággal élők adómentességére vonatkozó döntését is, és lehetővé kell tennie, hogy az önkormányzatok mérsékeljék az adóterheiket.

Kérdésre válaszolva Kelemen elmondta, hogy az RMDSZ javaslatáról tárgyalt már miniszterelnökkel is, aki időt kért a helyzet elemzésére. Hozzátette, hogy a kormánynak módjában áll sürgősségi rendelettel elvégezni a szükséges korrekciót a jelenlegi törvényen. 'Természetesen lesznek viták, de remélem, hogy a miniszterelnök elfogadja az érveinket, mert ezek ésszerű érvek. (...) A kormány túl sok frontot nyitott, néhányat le kellene zárni, mert jelenleg az összes társadalmi csoport elégedetlen' - érvelt a politikus.

Az RMDSZ elnöke arról is beszélt, hogy a deficitcsökkentés kényszere néha 'meggondolatlan döntésekhez' vezetett. A helyi adók emelésének esetében ráadásul az is problémát jelentett, hogy a törvény késlekedése miatt az önkormányzatok tavaly decemberben, karácsony és újév között döntöttek az idei adószintekről, és nem volt idő közvitára.

Arra a kérdésre, hogy szerinte a miniszterelnök a kelleténél keményebb megszorításokat alkalmaz, Kelemen Hunor kijelentette: Ilie Bolojant 'keménykezű' politikusként ismeri, Nagyvárad polgármestereként is határozott vezetési stílusa volt. Ugyanakkor hangsúlyozta: egy kormányfőnek módjában áll felülvizsgálni bizonyos döntéseket. 'Bármikor kimondhatja, hogy: rendben, ezt most korrigáljuk' - magyarázta.

Az RMDSZ elnöke figyelmeztetett: ha a koalíció nem tud igazságosabb, kiegyensúlyozottabb kormányzást biztosítani, és nem veszi figyelembe a társadalmi elvárásokat, akkor a kormány gyorsan elveszítheti a támogatottságát. Ha pedig ez bekövetkezik, 'május-júniusra elolvad a társadalmi támogatás', és ez már drámai helyzetet teremtene.

Megjegyezte, hogy a politikai döntéshozatalban nem elegendő pusztán költségvetési szempontok alapján mérlegelni, figyelembe kell venni a társadalom reakcióit és teherbíró képességének határait is. Úgy vélte, csak így őrizhető meg a kormányzás stabilitása és legitimitása. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălina MATEI, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Megtekintések: 313

A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.


További hírek a kategóriában

Magyar 25-09-2026 21:10

Brüsszel felszólította Romániát, hogy ültesse át megfelelően az elektromos energia piacának szervezésére vonatkozó uniós szabályokat

Brüsszel, szeptember 25./Agerpres/ - Az Európai Bizottság pénteken úgy döntött, hogy felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít Románia és további 17 tagállam ellen, amiért nem küldtek érte

Magyar 25-09-2026 20:39

A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 25-én

A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 25-én: Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES

Magyar 25-09-2026 20:30

Több mint 4,2 millió lejre bírságolt ezen a héten a fogyasztóvédelem

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Pénteki közleménye szerint az ANPC ellenőrei élelmisze

Magyar 25-09-2026 19:44

A Mureșan által javasolt kormány 16 minisztériumból áll; szombaton terjesztik a parlament elé a miniszterjelöltek névsorát és a kormányprogramot

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetősége pénteken jóváhagyta a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök által előterjesztett korm

Magyar 25-09-2026 19:10

Temes megye: 27 éves férfit tartóztattak le gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanújával

Temesvár, szeptember 25. /Agerpres/ - Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt. A férfit a szervezett bűnözés és terrorizmus

Magyar 25-09-2026 18:31

Az RMDSZ Tánczos Barnát, Cseke Attilát és Ötvös Koppány Bulcsút javasolja miniszternek a Mureșan-kormányba

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - A Szövetségi Állandó Tanács úgy döntött, az RMDSZ támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását, és vállalja a részvételt a kormányban. A szövetség Facebook-oldalán közzé

Magyar 25-09-2026 18:17

Az USR ismertette miniszterjelöltjeinek névsorát

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken jóváhagyta a párt kormányra lépését, valamint miniszterjelöltjeinek névsorát. Az USR miniszterjelöltjei: - Radu Miruță

Magyar 25-09-2026 18:03

Andrea Chiș: az igazságügyi miniszteri tisztségre való jelölésem a kormányt támogató pártok közötti megállapodás eredménye

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - Andrea Chiș volt bíró és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) korábbi tagja pénteken bejelentette, hogy az igazságügyi miniszteri tisztségre való jelölése a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök javasolta új

Magyar 25-09-2026 17:07

CNAS: péntek estétől hétfő hajnalig az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) nem lesz elérhető

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22:00 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 02:00 órá

Magyar 25-09-2026 16:52

INSP: júniustól 111 megbetegedést okozott a nyugat-nílusi vírus Romániában; öt fertőzött meghalt

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - Idén június 3-tól szeptember 23-ig 111 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 99 igazolt és 12 valószínűsíthető esetet jegyeztek - közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet

Magyar 25-09-2026 16:44

FRISSÍTVE/A PNL ismertette a Mureșan-kormány liberális miniszterjelöltjeinek névsorát

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezetősége pénteken egyhangúlag jóváhagyta a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök által előterjesztett kormányprogramot, valamint a párt miniszterjelöltjeinek névsorát - közölte I

Magyar 25-09-2026 16:27

A PNL ismertette a Mureșan-kormány liberális miniszterjelöltjeinek névsorát

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezetősége pénteken egyhangúlag jóváhagyta a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök által előterjesztett kormányprogramot, valamint a párt miniszterjelöltjeinek névsorát - közölte I

Magyar 25-09-2026 16:25

Az elnök kihirdette a külön középiskolai felvételi eltörlését előíró törvényt

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek. A 2023/198-as tanügyi törv&eac

Magyar 25-09-2026 15:33

Bákó megye: holtan találtak rá a csütörtökön Dofteanáról eltűnt négyéves kisfiúra

Bákó, szeptember 25./Agerpres/ - Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Dofteana településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra - közölte a megyei rendőrség. Cătălina Crețu, a Bákó megyei rendőrség sz&oacu

Magyar 25-09-2026 15:10

Mureșan: A nap végéig ismertetjük a teljes kormánynévsort

Bukarest, szeptember 25./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök pénteken közölte, hogy estig ismertetik leendő kabinetjének összetételét, miután az őt támogató pártok jóváhagyták miniszterjelöltjeiket. A kormánynévsort ezt követően a ko