FRISSÍTVE/Nicușor Dan Focșani-ban: A polgároknak jogukban áll kifütyölni a hatóságokat, de ehhez a joghoz felelősség is társul
Bukarest, január, 24./Agerpres/ - Boldog ünnepet kívánt Nicușor Dan államfő szombaton mindazoknak, akik kifütyölték a román fejedelemségek egyesülésének ünnepe alkalmából Focșani-ban tartott rendezvényen.
Az elnök azt mondta, valamikor emberek haltak meg azért, hogy a polgároknak ma joguk legyen kifütyölni a hatóságokat, ehhez a joghoz azonban felelősség is társul. 'A felelősség pedig a következő: nézzétek meg jól, hogy kikbe fektetitek a reményeteket. Ne csak az első lépésre legyen gondotok! Gondoljatok a második lépésre is! Felelősséggel tartoztok magatokért, a gyermekeitekért, egész Romániáért. Isten éltesse Focșani-t! Isten éltesse Romániát!' - mondta.
Az államfő beszélt a 167 évvel ezelőtti unionista törekvések fontosságáról is, hangsúlyozva, nem attól lesz valaki jó hazafi, hogy 'veri a mellét a világ közepének képzelve magát', hanem attól, hogy tesz a közösségben rejlő potenciál kiaknázásáért. 'És a hazafiság azt is jelenti, hogy felvállaljunk önmagunkat minden jóval és rosszal együtt, és úgy, amilyenek vagyunk, próbálunk javítani a hibáinkon ahelyett, hogy mindig másokat hibáztassunk' - tette hozzá.
Nicușor Dan beszéde közben a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, George Badiu távozott a hivatalosságok számára fenntartott helyről.
Az esemény végén az államfő is csatlakozott az egyesülés hórájához, majd több mint 15 percen át fotózkodott a fiatalokkal.
A hivatalos ünnepséget megelőzően az elnök felkereste a focșani-i Unirea Főgimnáziumot, és az oktatási intézmény alapításának 160. évfordulója alkalmából állami kitüntetést adott át az iskola vezetőségének. Itt telt ház várta az államfőt, akit tapssal és ovációval fogadott a diákokból és tanárokból álló közönség. Az oktatásról, az értékekről és a jövőről szóló beszédek után Nicușor Dan közel egy órán át válaszolt a diákok kérdéseire.
Focșani-ból délután Iași-ba utazott az államfő, ahol szintén részt vesz a román fejedelemségek egyesülésének ünnepe alkalmából tartott rendezvényen. AGERPRES/(RO - szerző: Cristian LUPASCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Halasztással kezdődött Călin Georgescu pere; a Potra-csoport egyik tagjának védőügyvédje Laura Vicol
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - Szeptember 28-ára halasztotta szerdán a bukaresti ítélőtábla annak a büntetőpernek a tárgyalását, amelyben Călin Georgescu volt államfőjelöltet és Horațiu Potra zsoldosvezért is az alkotmányos rend megdöntésére irányul&oa
Újraindítja az egészségügyi minisztérium százezer adag BCG-oltóanyag beszerzési eljárását
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - Újraindítja az egészségügyi minisztérium százezer adag BCG-oltóanyag beszerzési eljárását, miután a korábbi közbeszerzést érvénytelenítették a szállító által tévesen beny
Emanuel Ungureanu a DNA-hoz és az ANI-hoz fordult Cristian Deliorga alkotmánybíró míkonoszi magánrepülőútja miatt
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Emanuel Ungureanu szerdán bejelentette, hogy feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségen (DNA), és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséghez (ANI) is beadván
Gyengült a lej szerdán az euróhoz és a svájci frankhoz képest
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - Gyengült szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,19 banival (0,04 százalékkal) 5,2542 lejre emelkedett a keddi 5,2523 lejről. A román fizetőeszköz viszont erős&
A Salvamont 667 személyen segített augusztusban; 14 embert holtan találtak a hegyekben
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - Idén augusztusban, a nyári turisztikai idény csúcsidőszakában, a hegyimentőknek megközelítőleg 550 bevetése volt, amelyek során több mint 650 személyt mentettek meg - számolt be szerdán a Facebook-oldalán a Salvamont. A bejegyz&eacu
Romániai Élelmiszerbankok Szövetsége: évente 3,45 millió tonna élelem kerül a szemétbe Romániában
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - Évente több mint 3,45 millió tonna élelmiszer kerül a szemétbe Romániában, miközben a lakosság több mint 27 százaléka a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának van kitéve - hangsúlyoz
Kánikula várható szerdán és csütörtökön az ország nyugati részén
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - Újabb sárga jelzésű hőségriasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország nyugati részére. A meteorológusok szerint szerda déltől 18 óráig a Bánságban, a Körö
A nap várható eseményei - 2026. szeptember 9.
SZENÁTUS: - plénum (10:00) - szakbizottsági ülések (9:00) KÉPVISELÕHÁZ: - plénum (10:00) * zárószavazás (11:30) - házbizottság és a frakcióvezetők ülése (a zárószavazás ut&aacu
Az első hét hónapban 1,1 százalékkal csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - Az év első hét hónapjában 19,276 milliárd euró volt a kereskedelmi mérleg hiánya, 1,1 százalékkal, azaz 214,7 millió euróval kisebb, mint 2025 azonos időszakában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán k&ou
A szenátus alkotmányossági bizottsága kivizsgálja a Cristian Deliorga alkotmánybíró míkonoszi utazását
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - A szenátus alkotmányossági bizottsága kivizsgálja a Cristian Deliorga alkotmánybíró július 8-i, Bukarestből a görögországi Míkonoszra magánrepülőgéppel, több politikus társaságában megtett útját
Megjelentek a Hivatalos Közlönyben a közrádió és a köztelevízió ideiglenes vezetőit kinevező határozatok
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - Megjelent kedd este a Hivatalos Közlönyben a két határozat a Román Rádiótársaság (SRR) és a Román Televíziótársaság (SRTv) új ideiglenes vezetőjének a kinevezéséről. A parlament házbizotts&a
Előzetes letartóztatásba helyezték a szabotázscselekmények előkészítésével gyanúsított orosz állampolgárt
Bukarest, szeptember 9./Agerpres/ - A bukaresti ítélőtábla kedd este elrendelte annak a 40 éves orosz állampolgárnak a 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését, akit szabotázscselekmények előkészítésével gyanúsítanak. Az orosz &aacu
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 8-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 8-ám: Valkai Krisztina (vke) Cseke Péter (cse) AGERPRES
Nicușor Dan: A lemaradó diákokat időben kiszűrő és támogató intézkedésekre van szükség
Bukarest, szeptember 8. /Agerpres/ - Olyan állami intézkedésekre van szükség, amelyek időben kiszűrik és támogatják a tanulási nehézségekkel küzdő diákokat - jelentette ki kedden Nicușor Dan a 2025 PISA-felmérés eredményeinek közzététele után.
Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak nem volt mit keresnie a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn
Bukarest, szeptember 8. /Agerpres/ - Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie - jelentette ki kedden Kelemen Hunor. Az RMDSZ











