Bírálta a PSD a külügyminisztériumot, amiért a Mercosur-megállapodás támogatására hatalmazta fel Románia képviselőjét
Bukarest, január 9./Agerpres/ - Bírálta pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) a külügyminisztérimot, amiért a Mercosur-megállapodás támogatására hatalmazta fel az Állandó Képviselők Bizottságában (Coreper) Romániát képviselő nagykövetet.
A PSD szerint az EU és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi egyezmény nem tartalmaz a román gazdákat a dél-amerikai importtal szemben megvédő 'világos záradékokat'. A megállapodás jelenlegi formában történő jóváhagyása 'a román gazdák érdekeinek az elárulását jelenti' - fogalmaztak közleményükben a szociáldemokraták.
Rámutattak arra is, hogy Florin Barbu mezőgazdasági miniszter több ízben is jelezte, e garanciák nélkül az egyezmény súlyos hatással lesz a román mezőgazdaságra. 'Felháborító, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetséget képviselő külügyminiszter és gazdasági miniszter anélkül hagyta jóvá az EU-Mercosur megállapodásról szóló memorandumot, hogy előzetesen konzultált volna a román gazdákkal, és figyelmen kívül hagyta a mezőgazdasági minisztérium kifogásait' - fogalmaztak.
A PSD felkérte Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy közölje, volt-e tudomása arról, milyen megbízást kapott a Mercosur-megállapodás kapcsán a Romániát az Állandó Képviselők Bizottságában képviselő nagykövet, illetve hogy jómaga hozzájárulását adta-e ehhez.
A párt képviselői azt is leszögezték, minden rendelkezésükre álló eszközzel élni fognak, hogy az Európai Parlamentben egészítsék ki a megállapodást a román és az európai gazdák érdekeit védő előírásokkal. Nem lesz tisztességes verseny az európai piacon, ha engedélyezik olyan termékek behozatalát, amelyeket az EU-ban érvényesnél sokkal lazább élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi, állatjóléti és peszticid-használati szabályok mellett állítanak elő - nyomatékosították a közleményben. AGERPRES/(RO - szerző: Dana PICIU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A meteorológusok 13 megyére adtak ki figyelmeztetést a fagyos idő miatt
Bukarest, január 21./Agerpres/ - Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán újabb elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ország 13 megyéjében a fagyos idő miatt. A szakemberek szerint szerda este 9 és csütörtök délelőtt 10 óra között
Tűz ütött ki kedd este egy gyergyószentmiklósi vágóhíd csarnokában; négyórás beavatkozás után oltották el a lángokat
Csíkszereda, január 21./Agerpres/ - Tűz ütött ki kedd este egy gyergyószentmiklósi vágóhíd egyik csarnokában, a tűzoltóknak több mint négy órás erőfeszítés után sikerült eloltaniuk a lángokat. Alina Ciobotariu, a Hargita megyei ka
FRISSÍTVE/Halálos áldozatot követelő közúti baleset történt szerda reggel az A1-es sztrádán, Piski közelében
Déva, január 21./Agerpres/ - Egy személy meghalt, kettő megsebesült a szerda reggel az A1-es autópályán, a Hunyad megyei Piski (Simeria) közelében történt közúti balesetben, amelyben egy személygépkocsi és egy nyergesvontató ütközött egymásnak
Halálos áldozatot követelő közüti baleset történt szerda reggel az A1-es sztrádán, Piski közelében
Déva, január 21./Agerpres/ - Egy személy meghalt, kettő megsebesült a szerda reggel az A1-es autópályán, a Hunyad megyei Piski (Simeria) közelében történt közúti balesetben, amelyben egy személygépkocsi és egy nyergesvontató ütközött egymásnak
Orban: Elsősorban Ilie Bolojan érdeme, hogy sikerült visszarángatni a szakadék széléről Romániát
Bukarest, január 20./Agerpres - Ludovic Orban, a Jobboldali Erő elnöke szerint hat hónap után már kézzelfogható gazdasági eredmények látszanak Romániában, és ez elsősorban Ilie Bolojan miniszterelnök érdeme. A politikus a Facebokon kedden közzétett
Az elnöki hivatal elemzi, hogy a gázai béketanács alapokmánya összhangban áll-e Románia nemzetközi kötelezettségeivel
Bukarest, január 20./Agerpres - Nicușor Dan államfő kedden üdvözölte Donald Trump amerikai elnök elkötelezettségét a béke előmozdítása mellett, és bejelentette: Románia mélyreható elemzésnek veti alá a gázai béketanács (Board of Peace) alap
Sérelmezi az ukrajnai román közösség, hogy Kijev nem ismeri el az ukrán-román kettős állampolgárságot
Cernăuți, január 20./Agerpres - A január 16-án hatálybalépett új ukrán állampolgársági törvény elégedetlenséget váltott ki az ukrajnai román közösség körében, mivel a jogszabály szerint Kijev nem ismeri el az ukrán-rom&aacut
Grindeanu: Bolojan rugalmatlanul viszonyul minden olyan ötlethez, ami nem a sajátja
Bukarest, január 20./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy 'döcögős' a munkakapcsolata Ilie Bolojan miniszterelnökkel, mert szerinte nem egyszerű a párbeszéd és az együttműködés a kormányfővel. A Gândul.ro-nak
Nazare: A 2025-ös hiány alacsonyabb lett a korábban előre jelzettnél, GDP-arányosan mintegy 7,7 százalék
Bukarest, január 20./Agerpres - Keddi sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter közölte, hogy a 2025-ös költségvetési hiány alacsonyabb lett a korábban előre jelzettnél, GDP-arányosan mintegy 7,7 százalék. Alexandru Nazare hangsú
Nazare: 6 százalék körüli deficittel számol a kormány az idei költségvetés összeállításakor
Bukarest, január 20./Agerpres - Hat százalékhoz közeli szint az idei költségvetési hiánycél - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter. Alexandru Nazare elmondta, hogy ezzel a deficitcéllal számolnak a költségvet
Több személy került kórházba Hargita megyében a rendkívüli hideg miatt
Csíkszereda, január 20./Agerpres - Az elmúlt napokban a rendkívüli hideg miatt több személy is kórházi kezelésre szorult Hargita megyében, főként kihűlés és fagyási sérülések következtében. A csíkszeredai Megyei Sürgős
Vezérkari főnök: Fel kell készíteni a lakosságot az ország védelmével kapcsolatos feladatok ellátására
Nagyszeben, január 20./Agerpres - A román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad keddi nagyszebeni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy fel kell készíteni a lakosságot az ország védelmével kapcsolatos feladatok ellátására. A t&aacut
Grindeanu: A PSD által javasolt gazdaságélénkítő intézkedésekkel együtt vállal felelősséget a kormány a közigazgatási csomagért
Bukarest, január 20./Agerpres - Sorin Grindeanu kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt gazdaságélénkítő intézkedéseket a kormány parlamenti felelősségvállalással fogadja el, a közigazgatási csomaggal együ
Tévedésből halottnak nyilvánított egy férfit a Bákó megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság
Bákó, január 20./Agerpres - Egy Bákó megyei férfit hivatalosan arról értesítette a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság (DGASPC), hogy elhunyt, és emiatt elveszítette egyes jogosultságait, miközben az érintett, Eugen Popa, él &ea
Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség elutasítja a bérkiadások csökkentését az egészségügyben
Bukarest, január 20./Agerpres - Tiltakozássorozatot indít az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) a kormány szándéka ellen, hogy a közszféra bérkiadásainak 10 százalékos csökkentését az állami egészs&eac











