A legfelsőbb bíróság ismét megtámadja az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
Bukarest, december 5./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság pénteken úgy döntött, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet.
A legfelsőbb bíróság tagjait Lia Savonea elnök hívta össze, hogy fejtsék ki álláspontjukat a Bolojan-kormány új tervezetéről, és a testület egyöntetűen úgy határozott, hogy ezt a jogszabályjavaslatot is megtámadja az alkotmánybíróságon.
A kormány a hét elején vállalt felelősséget a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért. E szerint a nyugdíjkorhatár a korábbi 10 év helyett 15 éves átmeneti időszak alatt fokozatosan a jelenlegi 48 évről 65 évre nő. A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nem haladhatja meg az utolsó nettó fizetésük 70 százalékát.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) korábban negatívan véleményezte a tervezetet. Az igazságszolgáltatási rendszer képviselői azt kérték, hogy a nyugdíjuk közelítse meg az utolsó fizetésük nettó összegét, a kormányfő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a nyugdíj ne haladja meg az utolsó nettó fizetés 70 százalékát.
A bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szabályozó törvénytervezet előző változatát október 20-án arra hivatkozva utasította el az alkotmánybíróság, hogy a kormány a CSM - amúgy nem jogi kötőerejű - véleményezése nélkül terjesztette be a jogszabályjavaslatot a parlamentbe. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. november 2-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. november 2-án: Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Szenátus: de minimis támogatást vezetnek be a sertéspestis terjedésének megakadályozására
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A szenátus plénuma által hétfőn elfogadott jogszabálytervezet szerint 2027-re bevezetik a de minimis támogatási rendszert az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozására Romániában. A felsőház 100 támog
Rogobete: 9969-en jelentkeztek az idei rezidensvizsgára, amelyet november 15-én szervezünk meg
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek - jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter Facebook-beje
Manole: Pîslaru elhunytakat az intézményesített rendszerből kikerült személyekként állított be;Románia pénzt fog veszíteni a PNRR-ből
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszer
Mădălin-Laurențiu Făget képviselő függetlenként fog tevékenykedni az alsóházban
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Mădălin-Laurențiu Făget hétfőn bejelentette a képviselőház plénumában, hogy e naptól kezdődően független képviselőként fog tevékenykedni. Făget az SOS Románia listáin jutott képviselői mandátumhoz, majd 2025 júniusát&o
Öt szenátor átigazolt a PSD frakciójába
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Öt, a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia párt listáin mandátumhoz jutott szenátor hétfőn bejelentette a plénumban, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciójához igazol át. Ionel Carp és Cristian
Abrudean az AUR indítványáról: A PNL nem tesz olyan lépéseket, amelyek nem hoznak semmiféle eredményt
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök hétfőn a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pénzügyminiszter ellen irányuló egyszerű indítványa kapcsán kijelentette, nem tudja elképzelni, mit tudna még tisztázni a pén
Az AUR egyszerű indítványt készül benyújtani Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványt fog benyújtani Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen. Ezt az AUR szenátusi frakciójának vezetője, Petrișor Peiu jelentette be hétfői parlamenti sajtót&aa
Képviselőház/Luca Niculescu hivatalos elfoglaltságai miatt nem vehet részt A miniszterelnök óráján
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A képviselőház házbizottságának hétfői bejelentése szerint Luca Niculescu kormányfő egyéb hivatalos elfoglaltságai miatt nem tud részt venni A miniszterelnök órája nevű vitán az alsóház plénumában.
Sorin Grindeanu: Jövő évben kötelező módon emelni kell a nyugdíjakat
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat. 'Elengedhetetlen, hogy jövőre nőjenek a nyugdíjak. Ennek meg kell történnie&
Grindeanu: Jövő héten bemutatjuk a helyi közigazgatási reform tervezetének első változatát
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát. A párt vezetőtestületének ülése után Grindeanu elm
JAVÍTÁS a magyar hírfolyamon hétfőn 12:43-kor megjelent hírhez
Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA) helyesbítette az új személygépkocsik romániai forgalomba helyezéséről közölt előzetes adatait. A pontosítás szerint októberben a tiszt&aacut
Grindeanu a hétvégi keresztelőről: Sajnálom, hogy a rendezvény visszatetszést keltett a megszorítások által érintett emberek körében
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett 'az elmúlt év megszorít
APIA: októberben 6 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, mint egy évvel korábban
Bukarest, november 2./Agerpres/ - Idén októberben 6 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 azonos hónapjában, a környezetkímélő autók értékesítése azonban 11 százalékkal nőtt - derül ki
ANCOM: tízből kilenc romániai internetező hetente többször vagy naponta használja a közösségi oldalakat
Bukarest, november 2./Agerpres/ - A romániai internetezők 65 százaléka találkozott az elmúlt egy évben valamilyen online csalással vagy megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használat







