Ügyészségi források: Horațiu Potrát és a fiát visszahozzák Romániába
Bukarest, november 20./Agerpres - Horațiu Potra zsoldosvezért csütörtökön egy dubaji járaton hozzák vissza az országba - értesült ügyészségi forrásokból az Agerpres.
A repülőgépen utazik fia, Dorian Potra, és egy másik rokona, Alexandru Potra is. Mindhárman nemzetközi körözés alatt állnak, miután az év elején elmenekültek Romániából.
A három férfit szeptember 29-én vették őrizetbe az Egyesült Arab Emírségekben, és a román hatóságok elkezdték a tárgyalásokat a kiadatásukról. Utóbb Potra az ügyvédjein keresztül azt üzente, hogy vissza akar térni Romániába 'szembenézni a vádakkal és tisztázni a nevét'.
'Nem bujkálok, és nincs okom bujkálni. Hiányzik a családom, és szeretnék az emberek szemébe nézni, tudva, hogy a félelem helyett az igazságot választottam' - üzente a zsoldosvezér.
Horațiu Potrát a legfőbb ügyészség nemrég a távollétében bíróság elé állította a zsoldoscsoportjához tartozó további húsz személlyel együtt, ugyanabban az ügyben, amelyben Călin Georgescu ellen is vádat emeltek. A vád szerint Horațiu Potra és Călin Georgescu a 2024. decemberi elnökválasztás érvénytelenítése után erőszakos cselekmények szervezésével destabilizálni akarták Romániát. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan: A Gas Lisbon tartályhajót találat érte, a román partoktól mintegy 20 tengeri mérföldre
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Az állami intézmények tisztázni fogják a Gas Lisbon LPG-tartályhajót érintő súlyos incidens körülményeit - közölte kedden a Facebook-oldalán Nicușor Dan. Az államfő bejegyzése szerint a libériai fels&eacu
Konstanca: tűz ütött ki egy tartályhajón, három tengerész megsérült
Konstanca, július 21./Agerpres/ - Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 14 tengeri mérföldre - közölte kedden a Román Tenger&ea
A nap várható eseményei - 2026. július 21.
OKTATÁS: - a tanári állásokra szervezett versenyvizsga írásbeli próbája MÉDIA: - az Országos Audiovizuális Tanács ülése AGERPRES Telefonszám: +40212076117 / +40212076160 Email: magyar@agerpres.ro www.a
Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Közzétették kedden a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes átlaggal. Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter a F
Szeben megye: szikladarab zuhant egy autóra, egy 71 éves férfi életét vesztette
Nagyszeben, július 21./Agerpres/ - Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette - közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Andreea Ș
A Tate testvérek ellenzik a kiadatásukat, szerintük az amerikai letartóztatásuk politikai indíttatású
Washington, július 21./Agerpres/ - Andrew Tate influencer és testvére, Tristan Tate megfellebbezik kiadatásukat az Egyesült Királyságnak, ahol többek között nemi erőszak miatt folyik ellenük eljárás - jelentette be hétfőn ügyvédjük, aki politikai indíttatás&
A PNL országos vezetősége hat területi pártszervezet vezető testületének feloszlatásáról döntött
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezetősége hétfői ülésén hat területi pártszervezet elnökének leváltásáról és vezető testületének feloszlatásáról döntött. A P
A PNL támogatja a PNRR-hez kapcsolódó törvénytervezetek elfogadását és rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását
Bukarest, július 20./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezetősége felhatalmazta az alakulat képviselőházi és szenátusi frakcióit, hogy támogassák az országos helyreállítási terv (PNRR) végrehajtásához szükséges hat
Pistol (CNAIR): Áttörték a Bojca 1. alagút első járatát
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál - közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vez
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő gratulált az Egyesült Királyság új miniszterelnökének
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő hétfőn gratulált Andy Burnhamnek, aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke lett. 'Sok sikert kívánunk új megbízatásához! Romániát és az Egyesült Király
Késik a PNL alapszabályának bírósági jóváhagyása, miután két bírónő is kérte kizárását az ügyből
Bukarest, július 20./Agerpres/ - A bukaresti törvényszék elhalasztotta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) június 21-i rendkívüli kongresszusán elfogadott új alapszabály jóváhagyására vonatkozó kérelem tárgyalását, miután egym&aacut
Több mint 37 ezren vehetnek részt kedden a tanári versenyvizsga írásbeli fordulóján
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Több mint 37 ezren vehetnek részt kedden a határozatlan idejű pedagógusi álláshelyekre kiírt versenyvizsga (examen de titularizare) írásbeli fordulóján - közölte hétfőn az oktatási minisztérium. A vizsgára azo
AFM: a roncsautóprogram informatikai alkalmazása az elektronikus személyazonosító igazolvánnyal rendelkezők jelentkezését is lehetővé teszi
Bukarest, július 20./Agerpres/ - A Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) hétfőn közölte, hogy a roncsautóprogram informatikai alkalmazása az elektronikus személyazonosító igazolvánnyal rendelkezők jelentkezését is lehetővé teszi, az űrlap külön opciót tartalmaz az
Grindeanu a PNRR-hez kapcsolódó törvényekkel foglalkozó válságbizottság létrehozását javasolja
Bukarest, július 20./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, Sorin Grindeanu hétfőn azt javasolta, hogy hozzanak létre a parlamentben egy válságbizottságot a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó törvénytervezetek és egyéb fontos jogszabá
Egy hét alatt több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem a tengerparti üdülőhelyeken
Bukarest, július 20./Agerpres/ - Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között v&ea












