Az EB az áfakulcsokról szóló irányelv átültetésére szólította fel Romániát

Brüsszel, július 17./Agerpres/ - Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak, amiét nem ültették át nemzeti jogszabályaikba az áfakulcsokról szóló 2022/542/EU irányelvbe foglalt kötelező rendelkezéseket - tájékoztatott csütörtöki közleményében az EB.
Az irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy szélesebb körben alkalmazzák a kedvezményes áfakulcsokat, beleértve a nulla áfa alkalmazását olyan alapvető termékek esetében, mint az élelmiszerek, gyógyszerek és gyógyászati termékek.
Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak 2024. december 31-ig kellett volna közölnie az irányelv nemzeti jogba történő teljes átültetését. A Bizottság ezért úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld az említett tagországoknak, amelyeknek két hónap áll rendelkezésre, hogy válaszoljanak és megtegyék a szükséges intézkedéseket; ennek hiányában a Bizottság úgy dönthet, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé viszi - olvasható a közleményben.
Az EB ugyanakkor bejelentette, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak, amiért nem ültették át nemzeti jogszabályaikba a kisvállalkozásokra vonatkozó 2020/285/EU irányelv által bevezetett módosításokat.
Az irányelv lehetővé teszi a kisvállalkozások számára, hogy áfamentesen értékesítsenek termékeket és szolgáltatásokat, és egyszerűsíti az áfával kapcsolatos megfelelési kötelezettségeket.
A négy tagállamnak két hónap áll rendelkezésre a megfelelő intézkedések meghozatalára; ennek hiányában a Bizottság szankciók kiszabását követelheti az Európai Unió Bíróságától.
AGERPRES/(RO - szerző: Mihaela DICU; HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Agrippa Ionescu kórház: Ion Iliescu kardiovaszkuláris állapota stabil; légzéstámogatásra szorul
Bukarest, július 28./Agerpres/ - Változatlanul az intenzív osztályon ápolják Ion Iliescu volt államfőt - közölték hétfőn a bukaresti Agrippa Ionescu kórház képviselői. Az egészségügyi intézmény Facebook-oldalán közzé
A bukaresti Floreasca kórházban vizsgálódik az egészségügyi miniszter ellenőrző testülete
Bukarest, július 28./Agerpres/ - Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, már a múlt héten átfogó ellenőrzéseket rendelt el a bukaresti Floreasca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályán a higiéni
Folytatódik a viharos időjárás hétfőn és kedden; a fele országrészt érintő újabb riasztásokat adtak ki a meteorológusok
Bukarest, július 28. /Agerpres/ - Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben hétfőn és kedden az ország területének több mint felén. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzései szerint
Katasztrófavédelem: kilenc megye 25 településén volt szükség a katonai tűzoltók bevetésére a rossz idő nyomán
Bukarest, július 28./Agerpres/ - Vasárnap reggeltől hétfő reggel 7 óráig kilenc megye összesen 25 településén okozott károkat a rossz idő. A katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) hétfő reggeli tájékoztatása szerint, Arad, Argeș, Botoșani,
Hat megye katasztrófavédelmi felügyelősége küld segítséget az árvíz által sújtott Suceava megyébe; SMURD-helikoptereket is bevetnek
Bukarest, július 28./Agerpres/ - A katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) hat megyéből mozgósít további erőforrásokat, hogy segítsenek a Suceava megyei katonai tűzoltóknak az árvíz okozta vészhelyzet kezelésében. Az IGSU szerint a Kolozs, Iași
Egy ember meghalt Suceava megyében a felhőszakadások okozta áradások nyomán;több tucat személyt elszigetelt az árvíz
Suceava, július 28./Agerpres/- Egy személy meghalt Suceava megyében, Broșteni település környékén, miután a felhőszakadásk nyomán a patakok megáradtak és kiöntöttek vasárnap és a hétfőre virradó éjszaka - tájékoztatott hétfő
Harmad- és másodfokú árvízkészültség érvényes délig a Beszterce Sucaeva és Neamț megyei szakaszán
Bukarest, július 28./Agerpres/ - Harmad- (vörös jelzésű) és másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Suceava és Neamț megyei foly&oacu
Hat megye 14 településén okozott károkat a rossz idő vasárnap
Bukarest, július 28. /Agerpres/ - Hat megye 14 településén okozott károkat vasárnap a pusztító szélsőséges időjárás - tájékoztatott a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU. A katonai tűzoltókat Fehér, Arad, Hunyad, Botoșani,
FRISSÍTVE/Bejelentette lemondását Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes
Bukarest, július 27./Agerpres/ - Bejelentette lemondását vasárnap Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón Anastasiu azt mondta, a jelenlegi légkörben nem tud segítségére lenni a kormánynak, és f&uum
Dominic Fritz: a miniszterelnök-helyettes felelősségteljes gesztust tett; lemondása megerősíti a Bolojan reformjai alapjául szolgáló értékeket
Bukarest, július 27./Agerpres/ - Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke vasárnap kijelentette, hogy Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes 'egy normális, méltóságos és felelősségteljes gesztust' tett lemondásával, amely megerős&i
Bejelentette lemondását Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes
Bukarest, július 27./Agerpres/ - Bejelentette lemondását vasárnap Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes. A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón Anastasiu azt mondta, a jelenlegi körülmények közepette nem tud segítségére lenni a kormá
INS: az idei első negyedévben 7,5 százalékkal csökkent a vonattal utazók száma
Bukarest, július 27./Agerpres/ - Az év első három hónapjában a tavalyi első trimeszterhez képest 7,5 százalékkal 16,102 millióra csökkent a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok száma - közölte vasárnap az Országos Statisztikai I
Júniusban 11.685 személy kapott különnyugdíjat Romániában
Bukarest, július 27./Agerpres/ - Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11.685 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 24-gyel többnek, mint előző hónapban. Ezt a juttatást nem a hozzáj&aac
Több mint 700 jogosítványt vontak be a rendőrök szombaton
Bukarest, július 27./Agerpres/ - Az elmúlt 24 órában 4989 bevetésük volt a belügyi szerveknek, csaknem 9900 bírságot róttak ki és bevonták 713 gépkocsivezető jogosítványát. A belügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint
A munkaügyi miniszter kiküldte az ellenőrző testületét az ANPIS-hoz
Bukarest, július 27./Agerpres/ - Ellenőrzést rendelt el Petre Florin Manole munkaügyi miniszter az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökségnél (ANPIS) az intézmény több alkalmazottjának kiutalt gyorssegélyek ügyében. A miniszt&