FRISSÍTVE/Nicușor Dan a miniszterek eskütétele után: Mostantól a jövőbe kell tekintenünk

Bukarest, június 23./Agerpres - Jövőbe tekintésre kérte a romániai társadalmat hétfő este Nicușor Dan a Bolojan-kormány tagjainak eskütétele után.
'Kedves romániaiak, ma új fejezetet kezdünk' - jelentette ki az államfő a Cotroceni-palotában tartott eseményen a kormány összetételével kapcsolatos bírálatokra utalva. 'Mostantól (...) nekünk a jövőbe kell tekintenünk' - tette hozzá.
Az államfő megköszönte a kormányt támogató pártoknak és a nemzeti kisebbségek frakciójának, amiért megértették azt, hogy Romániának stabilitásra van szüksége. Beszédében a Bolojan-kabinet legsürgősebb teendőjének a költségvetési hiány csökkentését nevezte.
Örömét fejezte ki, hogy a kormánypártok vállalták a Románia számára szükséges korrekciókat. Kijelentette, hogy optimistán tekint a jövőbe, mert a dinamikusan fejlődő hazai magánszektornak köszönhetően az elmúlt tíz évben megduplázódott az ország GDP-je. Másfelől arra számít, hogy jövő év végére Románia csatlakozhat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD), ami növelni fogja a külföldi befektetők bizalmát és csökkenteni a deficit finanszírozásának kamatköltségeket.
Nicușor Dan szerint a kormány másik prioritása az állam reformja kell hogy legyen. 'Mindezeken túlmenően vissza kell szereznünk a polgárok bizalmát a román állami intézményekbe. Ez hosszú út lesz' - tette hozzá. AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIȚÃ, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok csütörtökre hat megyében
Bukarest, július 31./Agerpres/ - Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Szeben, Vâlcea, Argeș, Dâmbovița, Prahova és Ilfov megyei folyó
INSP: június 2-ától három megbetegedést okozott a nyugat-nílusi vírus Romániában
Bukarest, július 31./Agerpres/ - Idén június 2-ától július 31-éig három megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus - közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A tá
INS: júniusban is 5,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Romániában
Bukarest, július 31./Agerpres/ - A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 júniusában a májusival egyenlő 5,8 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak Romániában - közölte csütörtök&
Nicușor Dan: Hajlamosak vagyunk társadalomként nem elismerni problémáinkat; még létezik a diszkrimináció
Bukarest, július 31./Agerpres/ - A román társadalomban még jelen van a diszkrimináció és jellemző a problémák felvállalásának hiánya - jelentette ki Nicușor Dan államelnök csütörtökön. Az elnök a roma holokauszt emléknapja alka
A nap várható eseményei - 2025. július 31.
ELNÖKI HIVATAL: - Nicușor Dan államfő rést vesz a roma holokauszt áldozatainak európai emléknapja alkalmából rendezett megemlékező ünnepségen KORMÁNY: - kormányülés - Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter Sucea
A szállítási miniszter bejelentése szerint 2012-ben beleegyezett egy tettenérésbe erdőgazdálkodási alkalmazottak bűncselekményeinek bizonyítására
Bukarest, július 31./Agerpres/ - Ciprian Șerban szállítási miniszter szerda este bejelentette, hogy 2012-ben beleegyezett a nyomozóhatóságok által szervezett tettenérésbe, hogy bizonyítson egy sor bűncselekményt, amelyet egy erdészeti körzet képviselői követtek el, aki
Nicușor Dan: Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem néhány helyi projektre
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Az Anghel Saligny program keretében elindított beruházások esetleges leállítása kapcsán Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani,
Õrizetbe vették a Duna-deltában történt balesetben érintett sétahajó vezetőjét
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Õrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét. A Sulinán katonaként dolgozó férfit gondatlanságból elkövet
Pîslaru: Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot - jelentette ki szerdán az európai projektekért é
Politikai források: megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban - nyilatkozták szerdán politikai források. Mint ismert, Ludovic Orban alakulata, a Jobboldal Ereje támogatta Nicușor Dan államfőt az elnökválasztási kampányban. AGERPRES/(RO - szerz
A CSM bejelentette, hogy nem véleményezi a különnyugdíjakkal kapcsolatos javasolt módosításokat
Bukarest, július 30./Agerpres/ - A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát. A CS
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: A 74 nyugdíjazási kérelem átvizsgálása után adódik a kérdés a CSM felé: mi ez a fejetlenség?
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő szerint 'fejetlenség' van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).
Nicușor Dan a pártokkal való egyeztetést követően, a következő hetekben nevezi ki a SRI és a SIE vezetőit
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, hogy 'a következő hetekben' kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit. A Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón az
Nicușor Dan: A 74 nyugdíjazási kérelem átvizsgálása után adódik a kérdés a CSM felé: mi ez a fejetlenség
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő szerint 'fejetlenség' van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: Nem volt tudomásom Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes helyzetéről
Bukarest, július 30./Agerpres/ - Nicușor Dan államelnök szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem volt tudomása Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes helyzetéről. Elmondta: az Államtitkok Nyilvántartásának Országos Hivatala (ORNISS) má