Manole: A tárgyalások azért is akadtak el, mert a PSD elutasítja a nyereséges állami vállalatok értékesítését

Bukarest, június 16./Agerpres - A deficitcsökkentő intézkedésekről zajló tárgyalások többek között azért akadtak el, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) határozottan elutasítja a nyereséges állami vállalatok értékesítését - jelentette ki hétfőn Florin Manole.
A PSD szóvivője a parlamentben a sajtónak elmondta, hogy a szociáldemokraták még nem döntöttek a kormányzati részvételükről. Az erről szóló belső referendumot csak az alkotmány szerinti tulajdonképpeni kormányalakítási tárgyalások elkezdése után, a 'tények teljes ismeretében' tartják meg - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a 'rotációs kormányzásnak' nevezett mandátum közbeni miniszterelnök-cserét a kormányra lépés feltételének tekinti-e a PSD, a szóvivő kijelentette, hogy 'minden lehetőség az asztalon van'.
Elmondta, hogy a pártok közötti tárgyalásokat több nézeteltérés is nehezíti. Az egyik az, hogy a szociáldemokraták határozottan elutasítják a nyereséges állami vállalatok értékesítését. A PSD szerint erre egyrészt éppen azért nincs szükség, mert ezek a cégek nyereségesek. Másrészt némelyikük - például az energiavállalatok - lehetőséget adnak az államnak beavatkozni a lakosságot nagymértékben érintő árak alakulásába - részletezte a politikus.
'Továbbra is fenntartjuk, hogy a költségvetési intézkedéseknek (...) védeniük kell vagy nem szabad érinteniük az ország alacsony és közepes jövedelmű polgárait, mert az áfakulcs megemelése, ahogyan azt már korábban is mondtuk, elsősorban őket érintené' - magyarázta Manole.
Emlékeztetett arra, hogy a kormányalakítási tárgyalások politikai szakasza még nem kezdődött el, mert a technikai szakasz 'sajnálatos módon' elhúzódik. Szóvá tette, hogy az államfő csak a tárgyalások negyedik hetében látta jónak konzultálni a szakszervezetekkel. Ezt a PSD szóvivője szerint Nicușor Dannak korábban meg kellett volna lépnie.
Manole elmondta azt is, hogy - a korábbi tapasztalatok alapján - egy technokrata miniszterelnök által alakított kormány nem lenne jó választás. Azzal kapcsolatban, hogy pénteken lejár az ügyvivő kormány mandátuma, kijelentette: nem akarja megjósolni, hogy mi fog történni. 'A államfőnek vannak alkotmányos eszközei, a pártok pedig kommunikálnak egymással' - jelentette ki. AGERPRES/(RO -szerző: Alina NOVÃCEANU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Aggasztónak tartja az IICCMER, hogy több fiatal Ceaușescu nevét skandálta egy fesztiválon
Bukarest, július 13./Agerpres/ - Mélyen aggasztónak tartja a Kommunizmus Bűneit és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER), hogy fiatalok egy csoportja Nicolae Ceaușescu nevét skandálta egy tengerparti fesztiválon. Az IICCMER vasárnapi közlem&eacut
Nicușor Dan: Románia támogatja az EB és az Egyesült Államok közötti tárgyalások folytatását
Bukarest, július 13./Agerpres/ - Románia támogatja az Európai Bizottság és annak elnöke, Ursula von der Leyen erőfeszítéseit az Egyesült Államokkal való tárgyalás folytatására, hogy még augusztus 1. előtt sikerüljön közös nevezőre jutni a v&a
Elena-Simina Tănăsescut választotta meg elnökévé az alkotmánybíróság
Bukarest, július 13./Agerpres/ - Elena-Simina Tănăsescut választotta meg az alkotmánybíróság elnökévé vasárnap a testület plénuma. Elena-Simina Tănăsescu elnöki megbízatása három évre szól. Az alkotmánybíró
Súlyos baleset történt Arad megyében: két ember meghalt, négyen megsérültek
Bukarest, július 13./Agerpres/ - Két ember meghalt, négyen megsérültek egy közlekedési balesetben vasárnap Arad megyében. A rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint a 7B jelzésű országút Arad és Tornya k&ou
Maros megye: kiszálltak a rendőrök Emil Gânj testvéreinek lakásához
Marosvásárhely, július 13./Agerpres/ - Kiszálltak vasárnap a rendőrök a mezőméhesi gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj fiú- és lánytestvérének lakásához. A nyomozásho
Arad megyében is keresik a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
Marosvásárhely, július 12./Agerpres/ - Arad megyére is kiterjesztették a hatóságok a Maros megyei Mezőméhesen történt gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj keresését. A Román Rendőrs
Letette a hivatali esküt a három új alkotmánybíró
Bukarest, július 13./Agerpres/ - Letette a hivatali esküt vasárnap reggel az alkotmánybíróság három új bírája, Mihai Busuioc, Asztalos Csaba és Dacian Cosmin Dragoș. A Cotroceni-palotában tartott ceremónián jelen van Nicușor Dan államfő, Ilie Bolojan m
Stănescu: Komolyabban meg kell vitatnunk, kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből
Bukarest, július 12./Agerpres/ - A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből - véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu
Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé; Predoiu, Veștea, Pauliuc, Ciucu első alelnökök lettek
Bukarest, július 12./Agerpres/ - Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán. Bolojan egyedüli jelöltként indult a pártelnöki tisztségért.
FRISSÍTVE/Maros megye: elkezdtek együttműködni a nyomozókkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
Marosvásárhely, július 12./Agerpres/ - Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek - nyilatkozták szombaton rendőrségi források. Ezek szerin
Nicușor Dan államfő hivatalos látogatásra utazik Németországba
Berlin, július 12./Agerpres/ - Hivatalos látogatást tesz pénteken Németországban Nicușor Dan államfő. A román elnököt katonai tiszteletadással fogadja majd Frank-Walter Steinmeier német államfő, majd megbeszélést folytatnak a Bellevue palotában - der&uum
Maros megye: elkezdtek együttműködni a nyomozókkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
Marosvásárhely, július 12./Agerpres/ - Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek - nyilatkozták szombaton rendőrségi források. Ezek szerin
A PSD a PNL kongresszusától való távolmaradása kapcsán: éles különbséget teszünk a kormányzati és a politikai együttműködés között
Bukarest, július 12./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kongresszusa egy politikai esemény, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) éles különbséget tesz a kormányzati és a politikai együttműködés között - érveltek a szociáldemokraták k&eacu
Nicușor Dan: Jelenleg az a legjobb az országnak, ha ez a koalíció folytatja a munkáját
Bukarest, július 12./Agerpres/ - Jelen pillanatban az a legjobb az országnak, ha a koalíció a jelenlegi összetételben folytatja a munkát - nyilatkozta Nicușor Dan államfő szombaton, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli kongresszusán mondott beszédét követően.
Nicușor Dan: Romániának van jövője, és ez belátható időn belül érezhető lesz
Bukarest, július 12./Agerpres/ - Romániának van jövője, és ez 'belátható időn belül' érezhető lesz - jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton. Az elnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott