Nicușor Dan a hősök napján: Összpontosítsunk arra, ami közelebb hoz minket egymáshoz

Bukarest, május 29./Agerpres - A román hősök napján szervezett csütörtöki rendezvényen az államfő kijelentette, hogy folytatni kell azt, amit az elesett katonák elkezdtek: egy méltóságteljes, egységes és megbecsült ország építését.
Nicușor Dan az Ismeretlen katona sírjánál mondott beszédet az I. Károly királyról elnevezett bukaresti parkban. Örömét fejezte ki, hogy ez az első hivatalos esemény, amelyen államfőként vesz részt, mert szerinte a mai szabad és demokratikus Románia nem épülhetett volna fel az elődök bátorsága és áldozatvállalása nélkül.
Dan szerint a modern román állam megteremtéséhez hozzájárult azoknak az elkötelezettsége, akiknek a nevét nem említik a történelemkönyvek, de mindent feladtak az ország függetlenségéért és szabadságáért. 'Ma, amikor a Romániáért küzdők áldozata előtt tisztelgünk, kötelességünk nem csak emlékezni, hanem folytatni is azt, amit ők elkezdtek: egy méltóságteljes, egységes és megbecsült ország építését' - jelentette ki.
Az államfő az ünnep alkalmából arra kérte Románia lakóit, hogy tegyék félre azt, ami elválasztja őket, és összpontosítsanak arra, ami közelebb hozza őket egymáshoz.
'A múlt megtanított bennünket, hogy csak valódi szolidaritással tudunk megbirkózni a jelen és a jövő kihívásaival. Legyünk ma is egységesek, ahogyan történelmünk legnehezebb és legmeghatározóbb pillanataiban is azok voltunk. Építsünk egy euroatlanti pályán haladó Romániát, amelyik biztonságot és jólétet nyújt minden polgára számára. Az egység nem azt jelenti, hogy egyformán gondolkodunk, hanem azt, hogy együtt vállaljuk az irányt' - mondta beszédében Nicușor Dan.
A rendezvényen részt vett Angel Tîlvăr ügyvivő védelmi miniszter is. AGERPRES/ (RO - szerző: Florentina PEIA, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan: pénteken kezdődnek az első kormányalakítási tárgyalások
Bukarest, május 30. /Agerpres/ - Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát pártokkal - nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan. Az államfő azt mondta a lakása előtt várakozó újságíróknak, nagyon jónak
Nicușor Dan: Az alkotmánybíróságnak mielőbb közzé kell tennie a vagyonnyilatkozatra vonatkozó határozat indoklását
Bukarest, május 30. /Agerpres/ - Az alkotmánybíróságnak mielőbb meg kell indokolnia a vagyonnyilatkozatokat titkosító határozatát, a parlamentnek pedig módosítania kell a törvényt - jelentette ki péntek reggel Nicușor Dan. A lakása előtt nyilatkozó &aa
Államelnöki tanácsos lesz július elsejétől Radu Burnete
Bukarest, május 30. /Agerpres/ - Július elsejétől államelnöki tanácsosi tisztséget tölt be Ioan-Radu Burnete, a Concordia Munkáltatói Szövetség ügyvezető elnöke. Az erre vonatkozó, Nicușor Dan államfő által csütörtökön aláírt hat&aacu
Tulcea megye: Ro-Alert üzenetet kapott a lakosság; légtérből lezuhanó tárgyak veszélyére figyelmeztettek a hatóságok
Tulcea, május 30. /Agerpres/ - Ro-Alert üzenetet kapott péntekre virradóan a Tulcea megye északi részén élő lakosság arról, hogy az Ukrajnában dúló háború következtében tárgyak hullhatnak a légtérből. Az üzenet hajnali f&
Nicușor Dan: A vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével
Bukarest, május 29./Agerpres - Nicușor Dan szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat 'ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával'. Csütö
Az ANI reakciója a vagyonnyilatkozatok titkosítására: az alkotmánybíróság határozata hatással lehet az OECD-csatlakozásra
Bukarest, május 29./Agerpres - Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettsé
Daniel David: A funkcionális analfabetizmus olyan hiedelmekhez vezet, hogy a rák gyógyítható cickafarkkal és a Föld lapos
Kolozsvár, május 29. /Agerpres/ - Daniel David tanügyminiszter kijelentette csütörtökön, hogy az iskolai oktatással kapcsolatban a leginkább a funkcionális analfabetizmus miatt aggódik, ez a jelenség ugyanis olyan 'bizarr' hiedelmekhez vezeti az embereket, mint hogy cickafarkkal gyógy&ia
Sorin Grindeanu: A kormányprogram soha nem a Cotroceni-palotában készül, az államfő csak tájékozódni akart
Bukarest, május 29./Agerpres/ - Sorin Grindeanu ügyvivő szociáldemokrata elnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormányprogram nem a Cotroceni-palotában készül, Nicușor Dan csak azzal a szándékkal konzultált a parlamenti pártokkal, hogy tájékozódjon é
Az USR az állami kiadások lefaragását és a bürokráciacsökkentést célzó intézkedéscsomagon dolgozik
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az állami kiadások lefaragását és a bürokráciacsökkentést célzó intézkedéscsomagon dolgozik - közölte csütörtökön a párt. A
Alkotmánybíróság: a vagyonnyilatkozatokat többé nem teszik közzé, és nem terjednek ki a házastársra és a gyerekekre
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - Az alkotmánybíróság csütörtökön úgy döntött, hogy a vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatokat nem kell közzétenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és más közintézm&eacut
A kormány 93,1 millió lejt különített el az Európai Békefenntartási Eszközhöz (EPF) való hozzájárulás kifizetésére
Bukarest, május 29./Agerpres/ - A kormány csütörtökön jóváhagyta 93,1 millió lej elkülönítését Romániának az Európai Békefenntartási Eszközhöz (EPF) való hozzájárulása kifizetésére. Az &oum
Áradások/ Nicușor Dan: Valós időben tájékoztatnak a helyzetről; kérem a hatóságok gyors beavatkozását
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - Nicușor Dan államfő csütörtökön közölte, hogy valós időben tájékoztatják az áradásokról, és gyors beavatkozásra kérte a hatóságokat az emberéletek és az anyagi javak védelmében.
Marcel Boloș: Románia a második helyen áll az EU-ban a szerződéskötések számát tekintve
Bukarest, május 29./Agerpres/ - A közel 5000, mintegy 30 milliárd euró összértékű aláírt szerződéssel Románia jelenleg a második helyen áll az Európai Unióban a szerződéskötések, azaz az európai pénzek konkrét projektekre való t&
Kovászna megye: több mint tíz települést sújtottak az áradások
Sepsiszentgyörgy, május 29./Agerpres/ - Tűzoltók, rendőrök, csendőrök, katonák és önkéntesek küzdenek továbbra is az áradás következményeivel, erősítik és magasítják a gátakat, töltéseket, szivattyúzzák a vizet a gazdas&aac
Parajd: áttörte a víz a Salrom alkalmazottai által épített védőgátat, a sókészletek megsemmisülnek
Bukarest, május 29. /Agerpres/ - A parajdi sóbánya Telegdy-ága is víz alá került, miután a Salrom alkalmazottai által emelt védőgát beszakadt. A mélyben levő sókészletek tönkrementek - közölte csütörtök koradélután az országos s&o