Grindeanu: a PSD csak feltételekkel venne részt a kormányban
Bukarest, május 22./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PS) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a szociáldemokraták több 'vörös vonalat' húztak meg a kormányalakítási tárgyalásokkal kapcsolatban, amelyek közül az egyik a romániaiak jövedelmének esetleges csökkentésére vonatkozik.
A politikus egy sajtóeseményen elmondta, a PSD csak azzal a feltétellel vesz részt az új kormányban, ha nem csökken a helyi önkormányzatok beruházásainak támogatása vagy az országos infrastrukturális beruházások jelenlegi üteme. 'Ez csak néhány feltételt, amelyet vörös vonalnak tekintünk, függetlenül attól, hogy kormányra lépünk vagy a parlamentből támogatunk egy kisebbségi kormányt' - magyarázta.
Grindeanu kifejtette, hogy a PSD soha nem menekült a felelősség elől, és hangsúlyozta, hogy a párt 'konstruktívan áll hozzá' a kormányalakítási tárgyalásokhoz. Hozzátette: nagyra értékeli Nicușor Dan megválasztott államfő nyitottságát a párbeszédre. Ám nem tudja elfogadni azt az álláspontot, miszerint a PSD-nek azért kell részt vennie a kormányban, hogy hozza helyre azokat a károkat, amelyeket a három és fél éves kormányzása alatt okozott.
'Nem akarok semmit helyrehozni azon, hogy az elmúlt három évben 400 kilométer autópályát adtunk át a forgalomnak. (...) Azt sem akarom helyrehozni, hogy a történelem során ezekben az években emelkedett legnagyobb mértékben a romániaiak jövedelme. (...). Azt sem akarom helyrehozni, hogy ezekben az években történt a legtöbb beruházás Románia történetében' - magyarázta Grindeanu, hozzátéve: a PSD konstruktív hozzáállásra törekszik, de nem akarják, hogy bokszzsáknak használják a pártot, annál is inkább, mert az elmúlt években a szociáldemokraták nem egyedül kormányoztak. AGERPRES/(RO - szerző: Anamaria CONSTANTIN, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Tudorel Toader: Az államfőnek konzultálnia kellett volna a parlamenti pártokkal, mielőtt Adrian Veșteát nevesítette miniszterelnök-jelöltnek
Bukarest, június 14./Agerpres/ - Tudorel Toader volt alkotmánybíró szerint Nicușor Dan államfőnek konzultálnia kellett volna a parlamenti pártokkal, mielőtt Adrian Veșteát nevesítette miniszterelnök-jelöltnek. A Digi24 televíziónak adott interjúban Toader leszöge
Az államfő aláírta az Adrian Veștea kormányalakítási megbízásáról szóló rendeletet
Bukarest, június 14./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet - közölte az elnöki hivatal. Az elnök ugyanakkor aláírta annak a dekrétumnak a visszavonás&aacut
Az USR vezetősége vasárnap este dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt miniszterelnököt
Bukarest, június 14./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetősége vasárnap 19 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt miniszterelnököt - tájékoztatott a párt sajtószóvivője, Cristian S
Az RMDSZ vezetősége vasárnap esti ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt
Bukarest, június 14./Agerpres/ - Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt - nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak. A szövetség képviselőházi frakcióvezetője sze
Bírálja az államfőt és előre hozott választásokat kér az AUR
Bukarest, június 14./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint az előre hozott választások jelentik a kiutat a jelenlegi politikai válságból. Vasárnapi közleményében az AUR bírálta az államfőt, amiért v&
Gheorghe Falcă EP-képviselő Adrian Veștea PNL-ből való kizárását kéri
Bukarest, június 14./Agerpres/ - Gheorghe Falcă nemzeti liberális párti európai parlamenti képviselő a miniszterelnökké jelölt Adrian Veștea PNL-ből való kizárását kérte vasárnap. Falcă szerint a jelölés elfogadása sértené a PNL vezető
Adrian Veștea: Ami ma történik, nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a PNL számára
Bukarest, június 14./Agerpres/ - Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. Facebook-bejegyzésében Veștea megköszönte Nicușor Dan államfőnek a bizalmat, és hangs&u
Márciusban 60,2 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság
Bukarest, június 14./Agerpres - A pénzügyminisztérium vasárnap közzétett adatai szerint márciusban az előző havi 1132 milliárd lejről 1170 milliárd lejre nőtt az államadósság. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) június 5-i adatait alapul véve G
Fifor: Összehívjuk a PSD vezető testületeit, hogy elemezzük a Veștea miniszterelnökké jelölésére vonatkozó javaslatot
Bukarest, június 14./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő nem konzultált a Szociáldemokrata Párttal (PSD) Adrian Veștea kormányalakítási megbízásáról - közölte vasárnap a Facebook-oldalán Mihai Fifor PSD-s képviselő. A politikus bejegyzése szeri
Ghinea (USR): Átrendeződik a politikai színtér; Nicușor Dan miniszterelnök-jelöltje a reformellenes táborhoz tartozik
Bukarest, június 14./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Cristian Ghinea szerint új ideológiai törésvonal rajzolódik ki a román politikában: a reformpártiak és a régi politikai rendszer támogatói állnak szemben eg
Zivatarok várhatók vasárnap az ország jelentős részén
Bukarest, június 14./Agerpres/ - Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Az előrejelzések szerint vasárnap déltől 21 óráig a Bánságban, Körösvid
Dimitriu (USR): Nicușor Dan államfőnek egyeztetnie kellett volna a pártokkal az új miniszterelnök-jelölt nevesítése előtt
Bukarest, június 14./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Alexandru Dimitriu szerint Nicușor Dan államfőnek egyeztetnie kellett volna a parlamenti pártokkal az új miniszterelnök-jelölt nevesítése előtt. A volt igazságügyi á
Bolojan a PNL megosztására irányuló kísérletnek tartja Adrian Veștea miniszterelnökké jelölését
Bukarest, június 14./Agerpres/ - 'Ellenséges lépésnek' és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megosztására irányuló kísérletnek nevezte Ilie Bolojan pártelnök Adrian Veștea miniszterelnökké jelölését. Vasárnapi Faceboo
Tomac: Nyitott voltam bármilyen észzerű kompromisszumra, de a pártoknál nem tapasztaltam hasonló hozzáállást
Bukarest, június 14./Agerpres/ - A kormányalakítási megbízásáról lemondott Eugen Tomac vasárnap kijelentette, hogy nyitott volt bármilyen 'észszerű kompromisszumra' a kormányalakítási tárgyalásokon, de nem minden pártnál tapasztalt hasonl&oacu
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását; Adrian Veștea az új kijelölt miniszterelnök
Bukarest, június 14./Agerpres/ - Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását - jelentette be vasárnap reggel Nicușor Dan államfő, aki azt is közölte, hogy Adrian Veșteát kéri fel kormányalakításra. A Cotroceni-palotában adott nyilatkozat&aa

