Új hadihajóval bővül a román haditengerészet flottája
Bukarest, március 28. /Agerpres/ - Új hajóval bővítik a román haditengerészet flottáját. Erről pénteki ülésén döntött az Ilie Bolojan ügyvivő államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT).
Az államelnöki hivatal tájékoztatása szerint a haditengerészet modernizálásának részeként egy könnyű korvettet szereznek be, amely képes a lehető legrövidebb idő alatt különböző küldetéseket végrehajtani.
A közlemény leszögezi, hogy a román hadsereg továbbra is elrettentő képességének megerősítésére koncentrál, hogy hatékonyan tudjon szembenézni a klasszikus, aszimmetrikus, hibrid és egyéb fenyegetések minden fajtájával.
Az ülésen szóba kerültek a szomszédban dúló háború hatásai miatt indokolt intézkedések. Az elnöki hivatal közleménye szerint egyértelmű, hogy Romániának is, akárcsak a többi európai partnerének, nagyobb szerepet kell vállalnia a kontinens békéjének megőrzésében. Ehhez fokozatosan növelni kell a védelmi kiadásokat, de hogy a többletkiadások ne érintsék érzékenyen a költségvetést, ezeket uniós forrásokból fogják biztosítani - olvasható a dokumentumban.
Mindezek mellett a geopolitikai kihívásokra való válaszképesség fokozása érdekében Romániának proaktív stratégiát kell kidolgoznia, és meg kell szilárdítania az Amerikai Egyesült Államokkal való kapcsolatát, hogy az ország területén a jövőben is számottevő legyen az amerikai katonai jelenlét. Ez ugyanis életbevágóan fontos az ország biztonsága szempontjából - áll a közleményben.
AGERPRES/ (RO - szerző: Florentina PEIA, HU - szerkesztő: BÍRÓ Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Isaac Herzog: Izrael és Románia nemcsak partnerek, hanem barátok is
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Izrael és Románia nemcsak partnerek, hanem barátok is - jelentette ki hétfőn az izraeli elnök a Nicușor Dan államfővel közös sajtótájékoztatón. Isaac Herzog szerint romániai állami látogatása a két nép
Nicușor Dan: Románia és Izrael kapcsolata politikai, gazdasági és emberi szinten is erős
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Románia és Izrael kapcsolata politikai, gazdasági és emberi szinten is erős - jelentette ki hétfőn Nicușor Dan az Isaac Herzog izraeli elnökkel közös sajtótájékoztatóján. A román államfő kiemelte a két ország
A PSD bejelentette, hogy semmiképpen nem szavazza meg miniszterelnöknek Siegfried Mureșant
Bukarest, június 29./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint politikai múltja alkalmatlanná teszi Siegfried Mureșant a miniszterelnöki tisztségre, és nem is lesz kormányfő. Hétfői közleményében a PSD azzal érvelt, hogy a Nemzeti Liberális Párt
Kilépett az AUR-ból Silvia Uscov ügyvéd
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Silvia Uscov ügyvéd hétfőn a Facebook-oldalán bejelentette, hogy kilép a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR). Bejegyzése szerint jóhiszeműen lépett be az AUR-ba, hogy a demokráciáért, az alapvető j
Kedden és szerdán viharos lesz az időjárás az ország nagy részében
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden &e
Időjárás: szerdán is hőség lesz az ország háromnegyedében
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Újabb sárga és narancssárga jelzésű hőségriasztások lesznek szerdán érvényben Románia mintegy háromnegyedében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn kiadott figyelmeztető előrejelzése s
A nyilvántartott munkanélküliek aránya májusban 3,21 százalékkal csökkent áprilishoz képest
Bukarest, június 29./Agerpres/ - A nyilvántartott munkanélküliek aránya május végén 3,21 százalék volt Romániában, 0,03 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző hónapban, és 0,03 százalékponttal magasabb, mint 2025 májusában - köz&o
Nicușor Dan fogadta hivatalában Isaac Herzog izraeli elnököt
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában fogadta Isaac Herzog izraeli elnököt, aki felesége, Michal Herzog társaságában állami látogatáson tartózkodik Romániában. A hivatalos fogadási ceremóniá
INS: tavaly 3,5 százalékkal csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában
Bukarest, június 29./Agerpres/ - A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent, 0,6
A nap várható eseményei - 2026. június 29.
ELNÖKI HIVATAL: - a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése (15 óra) SZENÁTUS: - házbizottsági ülés és frakcióvezetők ülése (12:00) - plénum (15:00) * zárószavazás - szakbizottsági ülé
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország háromnegyedében
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók. Az előrejelzés szerint hétfő reg
CSAT-ülés a Cotroceni-palotában: áttekintik Románia célkitűzéseit a NATO ankarai csúcstalálkozójára
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Hétfőn 15 órától a Cotroceni-palotában ülésezik a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT). Nicușor Dan államfő pénteken hívta össze az ülést, amelyen áttekintik Románia célkitűzéseit a NATO ankarai cs&u
Kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái; hétfőn román nyelvből és irodalomból adnak számot tudásukról a végzősök
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból, kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárg
Az első negyedévben üzleti célból érkezett külföldi turisták 800,7 millió lejt költöttek el Romániában
Bukarest, június 28./Agerpres - Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390.900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el. A k
Májusban csaknem 11,5 százalékkal csökkent a központi költségvetési intézmények tartozása
Bukarest, június 28./Agerpres/ - A központi költségvetési intézmények tartozása májusban 11,46 százalékkal 681 millió lejre csökkent az előző havi 769,1 millió lejről - derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett adataiból.












