Antonescu: Nem foglalkoztat Ponta elnökjelöltsége

Bukarest, március 6. / Agerpres/ - A kormánypártok közös elnökjelöltje, Crin Antonescu csütörtöki slatinai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem foglalkoztatja Victor Ponta indulása az elnökválasztáson.
Kérdésre válaszolva a politikus elmondta, hogy nem áll szándékában kommentálni a volt miniszterelnök szándékait. Megjegyezte, hogy eddig csak egyetlen potenciális ellenjelöltjét, Călin Georgescut támadta, és nem is a személyét, hanem a programját, amelyet Romániára nézve veszélyesnek tart. 'A többi elnökjelölt és lehetséges jelölt nem foglalkoztat. Versenytársak vagyunk, nyugodtan száguldjanak' - jelentette ki.
Antonescu kifejtette, hogy bárkit kell engedni indulni az elnökválasztáson, ha csak nem sértette meg bizonyítottan a törvényeket. Elmondta azt is, hogy nem fél a választási küzdelemtől, mert ha félne, akkor nem vállalta volna. Georgescuról megjegyezte, hogy határozottan erős versenytársnak tartja.
'Nem tőle félek, sokkal inkább attól, hogy mi történik Romániával, ha ő nyer' - fogalmazott a kormánypártok elnökjelöltje.
Victor Ponta képviselő csütörtökön egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson, és ismertette a választási programját is. AGERPRES / (RO - szerző: Cristina MATEI, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. március 6-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. március 6-án: Bíró Imola (imo) Cseke Péter (cse) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Antonescu: Nem volt értelmne annak, hogy Ciolacu felajánlotta lemondását Lasconinak
Slatina, március 6. / Agerpres/ - Túlságosan gálánsnak tartja Crin Antonescu a kormányfő Elena Lasconinak tett ajánlatát, miszerint lemond, ha a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a koalíció közös elnökjelöltjét támogatja.
A védelmi miniszter elnézést kért, amiért köszöntőlevelet küldött a hazaárulással gyanúsított Radu Theodoru nyugalmazott tábornoknak
Bukarest, március 6./Agerpres/ - Angel Tîlvăr védelmi miniszter csütörtökön az intézmény nevében elnézést kért, amiért januárban a minisztérium az aláírásával ellátott születésnapi üdvözletet küldött a 100.
Az állami vállalatok bruttó nyeresége 2023-ban meghaladta a 18,5 millió lejt
Bukarest, március 6. / Agerpres/ - Az állami vállalatok üzleti forgalma 2023-ban összesen mintegy 73,5 milliárd lej volt, a bruttó nyereségük pedig meghaladta a 18,5 millió lejt - derül ki a csütörtöki kormányülésen bemutatott jelentésből. A korm&aacut
Az Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával tárgyalt Ilie Bolojan
Bukarest, március 6. / Agerpres/ - Ilie Bolojan csütörtökön az Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával folytatott tárgyalásain kijelentette, hogy Románia folytatni kívánja a 'kiváló együttműködést' az EP-vel. Az Európai
Bolojan: Jeleztem az Európai Bizottság elnökének, hogy Románia támogatja a fegyverkezési tervét
Brüsszel, március 6. / Agerpres/ - Oana Ghiță, az Agerpres különtudósítója jelenti: Ilie Bolojan csütörtöki beszámolója szerint az Európai Néppárt értekezletén többek között arról tárgyalt az Európai Bizottság elnöké
Ciolacu: Lasconi nemet mondott arra az ajánlatomra, hogy lemondok, ha az USR Antonescut támogatja
Bukarest, március 6. / Agerpres/ - Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön a Facebook-oldalán megerősítette azt az Elena Lasconinak tett ajánlatát, hogy lemond, ha a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson, kö
Aláírták a közszolgáltatások digitalizálására és az adatbázisok összekapcsolására vonatkozó 100 millió eurós finanszírozási szerződéseket
Bukarest, március 6. / Agerpres/ - Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy amikor miszticizmusra építő jelöltek választási üzeneteit hallják, a romániaiak gondoljanak arra, hogyan nézne ki az ország az Európai Uniótól kapott pénz
Új prefektust nevezett ki a kormány Maros és Iași megyében
Bukarest, március 6./Agerpres/ - Új prefektust nevezett ki csütörtökön a kormány Maros és Iași megyében. A kormányhatározatok szerint Maros megye prefektusi tisztségét Barabási Antal-Szabolcs veszi át, Iași megyében pedig Antoci Luciana lesz a kormány
FRISSÍTVE/Lasconi: Ciolacu azt mondta nekem, hogy lemond, ha az USR Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson
Bukarest, március 6. / Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, Elena Lasconi szerint Marcel Ciolacu megígérte neki, hogy lemond, ha az USR Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson. Az ellenzéki politikus a kormányfővel folytatott csüt&oum
A kormány csökkenti az alprefektusok számát
Bukarest, március 6./Agerpres/ - A kormány csütörtökön sürgősségi rendelettel előírta az alprefektusok számának csökkentését - jelentette be a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón Mihai Constantin. A kormánysz&oacu
Lasconi: Ciolacu azt mondta nekem, hogy lemond, ha az USR Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson
Bukarest, március 6. / Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, Elena Lasconi szerint Marcel Ciolacu megígérte neki, hogy lemond, ha az USR Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson. Az ellenzéki politikus a kormányfővel folytatott csüt&oum
Ponta ismertetette az elnökjelölti programját; azt javasolja, hogy népszavazások legyenek ügydöntőek
Bukarest, március 6. / Agerpres/ - Victor Ponta képviselő csütörtökön sajtótájékoztatóján bemutatta a Románia az első című elnökjelölti programját. A kilenc programpont között az is szerepel, hogy a népszavazások legyenek minden esetben &
Bolojan: Ukrajna támogatása közvetett módon országunk békéjének támogatását jelenti
Brüsszel, március 6. - Oana Ghiță, az Agerpres különtudósítója jelenti: Ilie Bolojan ügyvivő államelnök csütörtökön az Európai Tanács rendkívüli ülése előtt kijelentette, hogy Ukrajna támogatásával Románia tulajdonképpen a h