Hazaárulás gyanúja miatt hat embert vett őrizetbe a DIICOT; Románia NATO-ból való kilépéséről tárgyaltak
Bukarest, március 6. / Agerpres/ - Bűnszervezet létrehozása és hazaárulás miatt őrizetbe vett hat személyt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A gyanúsítottak az ügyészek szerint katonai jellegű szervezetet hoztak létre, és orosz ügynökökkel tárgyaltak Románia NATO-ból való kilépéséről.
A DIICOT csütörtöki közleménye szerint a hat személyből öt 2023-tól bűnszervezetet épített ki azzal a céllal, hogy az ország politikai és védelmi kapacitásának aláásásával gyengítsék a Románia szuverenitását és függetlenségét. A bűnszervezethez 2024-től a hatodik gyanúsított is csatlakozott. A csoport tagjai nyilvános vagy konspiratív tevékenységet folytatott a kitűzött cél elérése érdekében. Emellett kapcsolatban álltak egy külföldi hatalom Romániában, illetve Oroszországban tartózkodó ügynökeivel.
A DIICOT szerint a szervezett bűnözői csoportot egy szervezet álcája alatt hozták létre. A csoport struktúrája katonai jellegű volt, parancsnoksággal (vezérkarral) és beosztottakkal, élén egy nyugalmazott vezérőrnaggyal, aki az ügy gyanúsítottja.
A nyomozás során az ügyészek kiderítették, hogy a bűnszervezet tagjai online platformokon keresztül toboroztak követőket, és a román állami hatóságoknak, hazai és nemzetközi szervezeteknek címzett videóanyagokat tettek közzé.
A gyanúsítottak tárgyalásokat kezdeményeztek külföldi politikai-katonai tényezőkkel Románia NATO-ból való kilépéséről, a jelenlegi alkotmányos rend megdöntéséről, a politikai pártok megszüntetéséről, új kormány felállításáról, amelynek tagjai a bűnszervezet tagjai lettek volna, az állami intézmények összes alkalmazottjának eltávolításáról, új alkotmány elfogadásáról, az ország nevének, zászlajának és himnuszának megváltoztatásáról.
Ugyanakkor januárban a gyanúsítottak közül ketten Moszkvába utaztak, ahol kapcsolatba kerültek olyan személyekkel, akik hajlandóak voltak támogatni a szervezet törekvéseit a romániai államhatalom átvételére.
Az ügyben nyolc házkutatást végzett a DIICOT Bukarestben, valamint Ilfov, Giurgiu és Máramaros megyében. Több bizonyítékot lefoglaltak. Csütörtökön indítványozni fogják a nyomozási bírónak négy gyanúsított előzetes letartóztatását és két gyanúsított házi őrizetbe helyezését. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, HU - szerkesztő: BÍRÓ Imola)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Az idei első három hónapban 0,75 százalékkal 20.843-ra csökkent a törölt vállalkozások száma
Bukarest, április 26./Agerpres/ - Az idei első három hónapban 20.843 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 0,75 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában - derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közölt adataib&oa
Szünetel az áramszolgáltatás négy Hargita megyei településen
Csíkszereda, április 26./Agerpres - Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást - közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Védelmi minisztérium: robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban
Tulcea, április 26./Agerpres - A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban - számolt be vasárnap a védelmi minisztérium. A
Vaslui megye: Életét vesztette egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak
Vaslui, április 26./Agerpres - Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak - közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A város egyik lakótelepén az erős szél mintegy 150 négyzetméter
Védelmi minisztérium: újabb drónmaradványokat találtak a hatóságok Tulcea megyében
Tulcea, április 26./Agerpres - Drónmaradványokat találtak a hatóságok vasárnap a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni között - jelentette be a védelmi minisztérium. A közlemény szerint a térséget a rendvédelmi szervek biztosították, a h
A belügyminisztérium figyelmeztet: a gyanúsan alacsony árak mögött termékhamisítói hálózatok állhatnak
Bukarest, április 26./Agerpres - A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára. A tárca
Rendőrség: a jobbkormányos autók baleseteinek 84 százalékát a közlekedési szabályokat megszegő vezetőik okozzák
Bukarest, április 26./Agerpres - A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályok
Tervezet: idén is folytatódik az Új otthon program, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel
Bukarest, április 26./Agerpres - A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel - derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből. A dokumentum szerint a program fenntartását az ingatlan
Peiu (AUR): A kormány emeli az adókat, de nem csökkenti a kiadásokat; a tényleges hiány a GDP 7,9 százaléka
Bukarest, április 26./Agerpres - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu szerint a Bolojan-kormány úgy emelte az adókat, hogy közben nem csökkentette az állami pazarlást, a közkiadások pedig kicsúsztak az e
Țoiu: Az orosz nagykövet nem tudta teljes mértékben cáfolni a drón orosz eredetét
Bukarest, április 26./Agerpres - Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét - jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Țoiu: A romániai polgárok elvárása az, hogy senki ne tudjon többé jogellenesen behatolni Románia légterébe
Bukarest, április 26./Agerpres - Oana Țoiu szerint a romániai polgárok elvárása az, hogy függetlenül attól, melyik államról van szó, senki ne tudjon többé jogellenesen behatolni Románia légterébe, különösen akkor, ha ez valós veszélyt jelent
A külügyminisztérium közölte az orosz nagykövettel, hogy Románia elítéli légterének megsértését
Bukarest, április 25./Agerpres - A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és 'határozot
A bértörvény kidolgozásának átláthatóságát ígéri az ügyvivő munkaügyi miniszteri tisztségre jelölt Dragoș Pîslaru
Bukarest, április 25./Agerpres - Nem hivatalos dokumentum és nem az egységes közalkalmazotti bértörvény végső változata a sajtóban két napja megjelent állítólagos jogszabálytervezet - közölte szombaton a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru, hozzát&ea
Nicușor Dan államfő: Határozottan elítélem Oroszország felelőtlen magatartását; Románia nem részese a konfliktusnak
Bukarest, április 25./Agerpres - Nicușor Dan határozottan elítélte szombaton Oroszország 'felelőtlen magatartását', és kijelentette, hogy a Galacon lezuhant drónhoz hasonló incidensek a nemzetközi jogi normák semmibevételéről tanúskodnak, és veszélybe
Védelmi minisztérium: a Tulcea megyei Văcăreni község melletti farm térségében is találtak drónmaradványokat
Bukarest, április 25./Agerpres - A védelmi minisztériumot szombaton arról értesítették, hogy drónmaradványokat találtak a Tulcea megyei Văcăreni község melletti farm térségében. A tárca közleménye szerint a helyszínt a határre






