Temes megye: halálos lőfegyverekkel való illegális kereskedelem gyanújával tartoztattak le egy 48 éves nőt

Temesvár, március 2./Agerpres/ - Egy 48 éves Temes megyei nő előzetes letartóztatásba került, miután Ausztriában beszerzett halálos lőfegyvereket csempészett be Romániába, majd megpróbálta eladni őket.
A Temes megyei rendőrség vasárnapi közleménye szerint a lugosi rendőrség megszervezett egy tettenérést egy fegyvercsempészettel és illegális fegyverkereskedelemmel kapcsolatos ügyben, amelynek felgöngyölítése a lugosi ügyészég koordinálása alatt zajlik.
A nyomozók szerint a 48 éves Temes megyei nő év elejétől kezdődően több Ausztriában vásárolt halálos lőfegyvert csempészett be Romániába, amelyeket egy másik, 52 éves Temes megyei nő által használt ingatlanokban rejtettek el. A rendőrök február 28-án tetten érték a 48 éves nőt, amikor az illegálisan birtokolt arzenálból megpróbált eladni négy halálos lőfegyvert, 25 doboz lőszert és egy távcsövet. A tranzakcióra a lugosi 1918. december 1-je út egyik ingatlanában került volna sor. A nyomozás során kiderítettek alapján a hatóságok ezzel párhuzamosan négy házkutatást tartottak három Temes megyei és egy Krassó-Szörény megyei helyszínen.
A két nőt 24 órás őrizetbe helyezte a rendőrség, majd a bíróság elrendelte a 48 éves nő 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését a fegyverekre és lőszerekre vonatkozó törvények folyamatos megsértése és fegyvercsempészet miatt. Társát, az 52 éves nőt 60 napos hatósági felügyelet alá helyezték bűnrészesség miatt.
AGERPRES/ (RO - szerző: Loredana CIOBANU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
APIA: februárban 5,4 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma
Bukarest, március 3./Agerpres/ - Idén februárban 11.779 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 5,4 százalékkal többet, mint a tavalyi második hónapban - derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) hétfőn
A Salvamont mintegy 40 személyen segített az elmúlt 24 órában
Bukarest, március 3./Agerpres/ - Az elmúlt 24 órában 33 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 39 személynek nyújtottak segítséget - számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont. A bejegyzés szerint 13 személyt s
Hétfőn tárgyalja a bíróság a Călin Georgescu hatósági felügyelet alá helyezéséről szóló döntés elleni fellebbezést
Bukarest, március 3./Agerpres/ - Bukarest első kerületének bíróságára várják hétfőn Călin Georgescut, aki pénteken megfellebbezte a hatósági felügyelet alá helyezését. A tárgyalás 13 órakor kezdődik. Călin Georg
Elnökválasztás: a külügy becslései szerint fordulónként 3.600.000 szavazólapra lesz szükség a külképviseleti szavazóhelyiségekben
Bukarest, március 3./Agerpres/ - A májusi elnökválasztáson fordulónként több mint 3,5 millió szavazólapra lesz szükség a külképviseleti szavazóhelyiségekben - tájékoztatta a külügy a Központi Választási Irodát (BEC).
Hétfőtől fogadják az APIA-kirendeltségek az egységes agrártámogatási kérelmeket
Bukarest, március 3./Agerpres/ - Március 3-ától, hétfőtől fogadja a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) az egységes agrártámogatási kérelmeket. Az igénylések benyújtásának határideje május 30
A jegybank adatai szerint 2,46 százalékra csökkent a nemteljesítő hitelek aránya tavaly decemberben
Bukarest, március 3./Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya 2024 decemberének végén 2,46 százalék volt, szemben a szeptemberi 2,54 százalékkal. 2023 decemberében 2,37 százalékos volt a nemteljesítő hitelek ar&aac
Bolojan: A biztonsági garanciák nem csak Ukrajnára, hanem az egész keleti szárnyra vonatkoznak
Bukarest, március 2./Agerpres/ - Ilie Bolojan, Románia ügyvivő elnöke vasárnap este, az európai vezetők londoni informális csúcsértekezlete után kijelentette: az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák valójában 'az egész keleti szárnyra vona
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. március 2-án
A magyar hírfolyam szerkesztője 2025. március 2-án: Valkai Krisztina (vke) AGERPRES
Gyermekjogvédelmi hatóság: 8895 romániai gyereknek mindkét szülője külföldön dolgozott tavaly szeptember végén
Bukarest, március 2./Agerpres/ - Tavaly szeptember végén 8895 olyan gyermeket tartottak nyilván Romániában, akinek mindkét szülője külföldön dolgozott. Számuk 863-mal csökkent 2023 végéhez képest - derül ki az országos gyermekjogvédelmi és ör&o
Tavaly 2023-hoz képest 6 százalékkal nőtt a romániai légi utasforgalom
Bukarest, március 2. /Agerpres/ - Tavaly 2023-hoz képest 6 százalékkal, 24.536.800-ról 26.000.800-ra nőtt a légi utasforgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint. A bukaresti Henri Coandă repülőtéren az egy &eacut
CNAIR: a bolgár hatóságok elhalasztották a munkálatok miatti útlezárást a Giurgiu-Rusze hídon
Bukarest, március 2./Agerpres/ - A bolgár hatóságok úgy döntöttek, hogy egy későbbi időpontra halasztják a Giurgiu-Rusze híd bulgáriai szakaszának javítási munkálatok miatti, március 6-7-ére tervezett lezárását - tájékoztatott
A Román Rendőrség 2024-ben több mint 3300 illegálisan birtokolt lőfegyvert kobozott el
Bukarest, március 2./Agerpres/ - 2024-ben a Román Rendőrség több mint 3300 illegálisan birtokolt lőfegyvert kobozott el országos szinten, és az akciók során mintegy 2000 bűncselekményre derítettek fényt a vadorzás területén. A rendőrség vasárnapi
Januárban 11.678 személy kapott különnyugdíjat, a legnagyobb összeg 25.185 lej volt
Bukarest, március 2./Agerpres/ - Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint januárban 11.678 különnyugdíjat fizettek ki, tízzel kevesebbet, mint 2024 decemberében. Ezt a juttatást nem a hozzájárulás és a szolg&aacut
Egy hét alatt 345 SIS-jelzés hatálya alatt álló személyt azonosítottak a rendőrök Romániában
Bukarest, március 2./Agerpres/ - A február 21-27. közötti időszakban a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 527 személyt, illetve lefoglaltak 31 járművet és 40 okmányt, akikre/amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt é