A POT a tavalyi elnökválasztás második fordulójának megszervezését követeli
![Imagine din galeria Agerpres](https://foto.agerpres.ro/storage/watermark/17878240.jpg)
Bukarest, február 14./Agerpres/ - A 2024-es elnökválasztás második fordulójának megszervezését előíró sürgősségi kormányrendelet haladéktalan elfogadását kéri a Fiatal Emberek Pártja (POT).
Anamaria Gavrilă pártelnök egy pénteki Facebook-bejegyzésben azt írta, J.D. Vance amerikai alelnök nyilatkozata is igazolja a félelmeiket, miszerint 'egy önkényes döntés aláásta a romániai demokráciát'. 'Elfogadhatatlan, hogy >>egy halvány gyanú<< alapján függesszék fel a választási folyamatot' - fogalmazott a POT elnöke. Hozzátette, követelik egy sürgősségi kormányrendelet haladéktalan elfogadását az elnökválasztás második fordulójának megszervezéséről március 2-án. 'A nép akaratát tiszteletben kell tartani' - szögezte le Anamaria Gavrilă.
J. D. Vance amerikai alelnök a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával és a demokratikus értékek aláásásával vádolta meg az Egyesült Államok európai szövetségeseit pénteken a müncheni biztonsági konferencián mondott beszédében, amelyben a romániai elnökválasztás érvénytelenítésére is kitért.
Vance elmondta, 'megdöbbent', amikor az Európai Bizottság egy volt tagja helyeselte, hogy Romániában érvénytelenítették az elnökválasztást. 'Ha ez megtörténhetett, akkor valószínűleg Németországban is meg fog történni, és ez sokkoló az amerikai fülnek. Amikor azt látjuk, hogy az európai bíróságok választásokat érvénytelenítenek, a tisztségviselők pedig azt mondják, hogy más választásokat is érvényteleníteni fognak, el kell gondolkodnunk azon, hogy felemelkedünk-e a demokrácia magas színvonalához. Többet kell tennünk annál, hogy csak beszélünk a demokratikus értékekről, tiszteletben is kell tartani ezeket' - mondta az amerikai alelnök.
Szerinte 'a hírszerző szolgálat egy halvány gyanúja' alapján és 'a kontinentális szomszédok hatalmas nyomására' született meg a döntés a romániai elnökválasztás érvénytelenítéséről. 'Ha a demokráciátok lerombolható egy másik ország által internetes reklámra fizetett néhány százezer dollárral, akkor nem lehet túl erős' - jelentette ki. AGERPRES/(RO - szerző: Georgiana TÃNÃSESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Ciolacu: Románia továbbra is a demokratikus értékek védelmezője marad
Bukarest, február 14./Agerpres/ - Románia továbbra is védelmezője marad azoknak a demokratikus értékeknek, amelyeket Európa az Egyesült Államokkal közösen vall - jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken. 'Valamennyi romániai hatóság elkö
Elena Lasconi: életbevágóan fontos, hogy elmagyarázzák nekünk, miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztást
Bukarest, február 14./Agerpres/ - Életbevágóan fontosnak nevezte pénteken a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, hogy az illetékesek megmagyarázzák, miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztást. Ele
Bolojan: Románia továbbra is megbízható szövetséges marad, szilárdan elkötelezett az Európai Unió és a NATO mellett
Bukarest, február 14./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő államfő arról biztosította pénteken Románia európai és NATO-partnereit, hogy az ország továbbra is megbízható szövetségesük marad. 'Románia ügyvivő elnökeként biztosí
J. D. Vance amerikai alelnök szerint 'a hírszerző szolgálat egy halvány gyanúja' alapján érvénytelenítették a romániai elnökválasztást
Berlin, február 14./Agerpres/ - A véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával és a demokratikus értékek aláásásával vádolta meg J. D. Vance amerikai alelnök az Egyesült Államok európai szövetségeseit p&e
Bukaresti orosz nagykövetség: Románia nem célpontja semmiféle orosz támadásnak
Bukarest, február 14./Agerpres/ - Románia nem célpontja semmiféle orosz támadásnak - jelentették ki Oroszország bukaresti nagykövetségének képviselői pénteken, miután egy nappal korábban a román külügy bekérette az orosz nagykövetség idei
Ügyészségi források: festményeket és luxusórákat találtak a Zisu tábornokot is érintő nyomozás keretében tartott házkutatások során
Bukarest, február 14. /Agerpres/ - Festményeket és luxusórákat találtak a korrupcióellenes ügyészek a pénteki házkutatások során, amelyeket a román hadsereg logisztikai parancsnokát, Cătălin Ștefăniță Zisu tábornokot is érintő nyomozás keretében
FRISSÍTVE/Cristian Diaconescu lesz az ügyvivő államfő védelmi és nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó tanácsadója
Bukarest, február 14. /Agerpres/ - Védelmi és nemzetbiztonsági ügyekben illetékes elnöki tanácsadónak nevezte ki Cristian Diaconescut pénteken Ilie Bolojan ügyvivő államfő. Cristian Diaconescu a tisztségből kérésre felmentett Ion Oprișor helyébe lép
Lasconi szerint 'átláthatatlan' Romániának a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián képviselt álláspontja
Bukarest, február 14. /Agerpres/ - Elena Lasconi azt írta pénteken a Facebookra, hogy 'átláthatatlan' Romániának a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián képviselt álláspontja, s hogy a lakosságot többet és pontosabban kellene tájékoztatni a nev
Cáfolja a legfőbb ügyész, hogy kijelentéseivel támadást intézett volna a bírák ellen
Bukarest, február 14./Agerpres/ - Alex Florența legfőbb ügyész pénteken közölte, hogy nem a bírói ítéletekkel szembeni bírálatnak szánta a DIICOT tavalyi tevékenységi mérlegének bemutatásakor elhangzott kijelentéseit. Néhá
Cristian Diaconescu lesz az ügyvivő államfő védelmi és nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó tanácsadója
Bukarest, február 14. /Agerpres/ - Védelmi és nemzetbiztonsági ügyekben illetékes elnöki tanácsadónak nevezte ki Cristian Diaconescut pénteken Ilie Bolojan ügyvivő államfő. Cristian Diaconescu a tisztségből kérésre felmentett Ion Oprișor helyébe lép
SOS Románia: 125 képviselő és szenátor írta alá a bizalmatlansági indítványt
Bukarest, február 14. /Agerpres/ - Az SOS Románia párt és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) összesen 125 parlamenti képviselője és szenátora írta alá 'A Nordis-kormányfőnek távoznia kell' című bizalmatlansági indítv
A jegybank továbbra is 6,5 százalékon tartja az alapkamatot
Bukarest, február 14./Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa pénteki ülésén úgy döntött, hogy 6,5 százalékon tartja az alapkamatot. A jegybank közleménye szerint a lombard hitel kamata továbbra is 7,5 százalék, a letéti r
Román-ukrán konzorcium építheti az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszát
Bukarest, február 14./Agerpres/ - Román-ukrán konzorciumnak ítélték az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszának tervezési és építési jogát. Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter pénteki
Környezetvédelmi ügynökség: az elmúlt éjszakai csernobili drónbecsapódás nem jár Romániára nézve veszélyes következményekel
Bukarest, február 14. /Agerpres/ - Nem jelent veszélyt Romániára az az incidens, amely az elmúlt éjjel történt Csernobilban, amikor egy drón eltalálta az ukrajnai volt atomerőmű 4-es reaktorának maradványait védő betonburkolatot - közölte pénteken az Országos K&ou