Kelemen: nagy reményekkel választotta meg az ország Iohannist, aki feszült társadalmat hagy maga mögött
![Imagine din galeria Agerpres](https://foto.agerpres.ro/storage/watermark/17878219.jpg)
Bukarest, február 10./Agerpres/ - A koalíció vezetői is hétfőn értesültek Klaus Iohannis államfő lemondási szándékáról - jelentette ki Kelemen Hunor.
A parlament épületében adott nyilatkozatában a RMDSZ elnöke rámutatott, hogy tíz évvel ezelőtt nagy reményekkel választotta meg az ország államfőnek Klaus Iohannist, aki most 'dühös embereket, egy feszült társadalmat' hagy maga mögött.
Kelemen hozzátette, Iohannis döntése kapcsolatban áll a tisztségéből való felfüggesztését célzó kezdeményezéssel, amely azonban az RMDSZ elnöke szerint nem kapta volna meg a kellő számú szavazatot a parlamentben, ehhez ugyanis a koalíciós pártok voksaira is szükség lett volna. 'Nem hinném, hogy a koalícióból bárki is megszavazta volna az elnök tisztségből való felfüggesztését' - fogalmazott.
Megkérdezték tőle az újságírók azt is, hogy szerinte korábban le kellett volna-e mondania az államfőnek. Iohannis azt válaszolta, hogy ezt már a szenátusi elnök decemberi megválasztásakor megtehette volna. 'De én már nem akarom bírálni. (...) Nem szoktam és ezután sem fogok belerúgni a haldokló oroszlánba' - tette hozzá.
Kelemen azt is leszögezte, hogy a koalíciós pártok nem terveznek változtatni a közös államfőjelölttel kapcsolatos megállapodáson, amelyet már mindegyik alakulat jóváhagyott. 'Bármilyen változtatás csak bonyolítaná a helyzetet. Nem, nem kell változtatni semmin' - nyomatékosította.
Kérdésre válaszolva Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy szerinte nem kedvez a szélsőséges pártoknak a jelenlegi helyzet. 'Gondolom, nem fog közös jelöltet állítani az USR és az AUR. Együtt nyújtották be az elnök felfüggesztésére irányuló kezdeményezést, de nem indulnak közösen a választáson' - hangsúlyozta.
Az RMDSZ elnöke szerint Iohannis döntése nem hat ki sem a kormány tevékenységére, sem a gazdaságra, de mindenki várja a májusi elnökválasztást, beleértve a befektetőket is. 'De ez nem Iohannis lemondása miatt van. Ez így volt a tegnap is, a tegnapelőtt is, decemberben is' - szögezte le. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălina MATEI; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal ([email protected]).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. február 13-án
A magyar hírfolyam szerkesztői 2025. február 13-án: Bíró Imola (imo) Cseke Péter (cse) Libeg Zsuzsanna (lzs) AGERPRES
Konstanca megye: könnygázspray-t használt egy medgidiai üzletben egy vásárló, két személy kórházba került
Bukarest, február 13./Agerpres/ - Könnygázspray-t használt egy medgidiai üzletben csütörtökön egy vásárló, a hatóságok riasztották emiatt a környező kórházakat - számolt be a Konstanca megyei katasztrófavédelmi ügynökség (ISU).
Daniel David: Kötelező tantárgy lesz a középiskolában Románia történelme
Bukarest, február 13./Agerpres/ - Önálló kötelező tantárgy lesz a középiskolákban Románia történelme - közölte csütörtökön a Facebook-oldalán az oktatási miniszter. Bejegyzése szerint Daniel David a nap folyamán egyeztetett a Ro
Abrudean: Semmi esély nincs arra, hogy a parlament megszavazza a bizalmatlansági indítványt
Bukarest, február 13./Agerpres/ - Kudarcra ítélt kezdeményezésnek nevezte csütörtökön a szenátus ügyvivő elnöke a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványát. A Digi24-nek nyilatkozva Mircea Abru
Védelmi minisztérium: orosz drónmaradványokat találták a szakértők két Duna-parti övezetben
Bukarest, február 13./Agerpres/ - Orosz drónok maradványaira találták csütörtökön a hadsereg, a Román Hírszerző Szolgálat és a belügyminisztérium szakértői két övezetben az ukrán határ közelében - számolt be a védelmi minis
Ilie Bolojan ismertette a prioritásait; az elnökválasztás tisztaságának biztosítását tartja az egyik fő feladatának
Bukarest, február 13./Agerpres/ - Az elnökválasztás tisztaságának biztosítását tartja az egyik fő feladatának Ilie Bolojan. Az elnöki hivatal honlapján közzétett első üzenetében az ügyvivő államfő a prioritásait ismertette. Elölj&aacu
A szenátus ügyvivő elnöke szerint Ilie Bolojan nem kíván indulni a májusi elnökválasztáson
Bukarest, február 13./Agerpres/ - A szenátus ügyvivő elnöke, Mircea Abrudean csütörtökön kijelentette, hogy Ilie Bolojan ügyvivő államfő nem kíván indulni a májusi elnökválasztáson. A Digi24-nek nyilatkozva a politikus emlékeztetett arra, hogy a kormán
Az USR magyarázatot vár arra, hogy miért nem működnek az állam fontosabb digitális platformjai
Bukarest, február 13./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a parlamentbe várja a digitalizálásért felelős hatóság (ADR) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselőit magyarázatot adni arra az á
A kormány jóváhagyta az állami vállalatokat felügyelő ügynökség költségvetését
Bukarest, február 13./Agerpres/ - Jóváhagyta csütörtökön a kormány az állami vállalatokat felügyelő ügynökség (AMEPIP) költségvetését. Az intézmény önfenntartó, működését a bevételeiből biztosítják - s
DSP: a szászrégeni házas emberek bálján felszolgált több étel is staphylococcusszal volt fertőzött
Marosvásárhely, február 13./Agerpres/ - A szászrégeni házas emberek bálján felszolgált több étel, köztük a leves, a disznósajt, a sajt, a kolbász, a szalonna és a tepertő is koaguláz-pozitív staphylococcus baktériummal volt fertőzött - köz&
Uniós viszonylatban Románia termelte a legkevesebb települési hulladékot 2023-ban
Brüsszel, február 13./Agerpres/ - Akárcsak egy évvel korábban, 2023-ban is Románia termelte a legkevesebb települési hulladékot az uniós tagországok közül - derül ki az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közölt adat
Cseke Attila: 2025-ben lezárulnak több fontos beruházás munkálatai
Bukarest, február 13./Agerpres/ - A kormány csütörtöki ülésén elfogadta az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül, illetve az Anghel Saligny közművesítési programból finanszírozott beruházások prioritásait meghatároz&oac
Tavaly több mint egymilliárd euróval csökkentek a külföldi közvetlentőke-befektetések Romániában
Bukarest, február 13./Agerpres/ - A külföldi közvetlentőke-befektetések volumene tavaly Romániában 5,730 milliárd euróra csökkent az előző évi 6,748 milliárd euróról - számolt be csütörtökön a Román Nemzeti Bank. A közlemény s
Tavaly 29,370 milliárd euróra nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya
Bukarest, február 13./Agerpres/ - A múlt évben 29,370 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ami növekedést jelent a 2023-ban jegyzett 21,491 milliárd euróhoz képest - tájékoztatott csütörtökön a Román Nemzeti Bank.
Munkaügyi minisztérium: Romániában rekordszámú munkavállalót regisztráltak tavaly
Bukarest, február 13. /Agerpres/ - Romániában tavaly 5.746.452 munkavállalót tartottak nyilván, ami az utóbbi évtized rekordját jelenti - közölte csütörtökön a munkaügyi minisztérium. Az egyéni munkaszerződések száma több mint 700.