Marosvásárhelyi gyermekközpontoknál észlelt súlyos rendellenességekrõl számolt be a CRJ; az igazgató szerint a gyermekek megfelelõ ellátásban részesülnek
Marosvásárhely, január 11./Agerpres/ - Megfelelõ ellátásban részesülnek a gyermekek a Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság (DGASPC) négy központjában - jelentette ki Miklea Hajnal Katalin igazgató.
Az intézményvezetõ szombaton nyilatkozott az újságíróknak, miután a Jogi Forrásközpont (CRJ) képviselõi arról számoltak be, hogy egy szombat reggeli bejelentetlen ellenõrzés során súlyos rendellenességeket találtak a DGASPC alárendeltségében mûködõ, fogyatékkal élõ gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi létesítményben. A CRJ szakemberei szerint a négy központ túlzsúfolt, hiszen bár összesen 51 gyermek számára lenne hely ezekben, jelenleg 63 gyermek él itt. 'A 3 és 7 év közötti gyermekek nem hivatásos nevelõszülõk gondozásában vannak, ahogy azt a törvény elõírja, hanem központokban helyezték el õket. Ezzel a Maros megyei DGASPC megszegte a gyermekek családi környezetben történõ gondozásának biztosítására vonatkozó kötelezettségét' - írták egy közleményben.
A tájékoztatás szerint az egyik központban bereteszelt hálószobákba zárják a gyermekeket, a szolgálatos gondozók szerint személyzethiány miatt folyamodtak ehhez a megoldáshoz. Két másik központban lejárt szavatosságú gyógyszereket találtak, amelyekbõl a személyzet szerint kaptak a gyermekek. Az életkörülmények egyik központban sem felelnek meg a törvényi elõírásoknak, sok szobának nincs ajtaja, a matracokat mûanyaggal vonták be, az ágyak nem megfelelõ méretûek. Az egyik központban öt bárányhimlõs gyermeket találtak, és nem volt mindegyikük elkülönítve a többi gyermektõl - rótták fel.
A CRJ szerint ugyanakkor jelenleg mind a négy központ törvénytelenül mûködik, az engedélyük ugyanis lejért 2024. december 2-án, illetve 4-én.
A Jogi Forrásközpont arról is beszámolt, hogy 2024 márciusától több bejelentetlen ellenõrzést is végeztek ezekben a központokban, és mindannyiszor súlyos rendellenességeket észleltek, azt tapasztalták, hogy a gyermekek nem kapnak megfelelõ ellátást, gondozatlanok, sokszor felügyelet nélkül hagyja õket a személyzet.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetõje, Miklea Hajnal Katalin ezzel szemben azt állítja, hogy a négy központban levõ 63 gyermek megfelelõ ellátásban részesül, beíratták õket családorvoshoz, iskolába járnak, nappali ellátóközpontokba viszik õket, szakemberek foglalkoznak velük. Elismerte, hogy a létesítmények túlzsúfoltak, de ez szerinte annak tudható be, hogy nem találtak alternatívát a gyermekek számára, nem tudták más szolgálatnál vagy hozzátartozóknál elhelyezni õket. Elmondta azt is, hogy átszervezés alatt állnak a központok, és folyamatban van az engedélyek megújítása. A lejárt gyógyszerek kapcsán kijelentette, ezek szavatossági ideje decemberben járt le, és meg fogják vizsgálni, hogy valóban kaptak-e gyermekek ezekbõl a készítményekbõl.
A Maros megyei egészségügyi igazgatóság vezetõje, Iuliu Moldovan szombaton bejelentette, hogy ellenõrzést rendelt el a központoknál a CRJ észrevételei alapján.
A CRJ a tavalyi ellenõrzések után feljelentést tett az ügyben a szervezett bûnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi területi ügyosztályán. A szombati ellenõrzések nyomán újabb dokumentumokkal készülnek az ügyészséghez fordulni. AGERPRES/(RO - szerzõ: Dorina MATIȘ, szerkesztõ: Andreea ROTARU; HU - szerkesztõ: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A8-as autópálya: a CNIR elrendelte a Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasz munkálatainak elkezdését
Bukarest, augusztus 13./Agerpres/ - A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza
BNR: Az éves infláció 2026 végére 6,1 százalékra csökken, 2028 közepén 2,8 százalék lesz
Bukarest, augusztus 13./Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett jelentése szerint az éves infláció 2026 végén 6,1 százalékra csökken, míg 2027 végén eléri a 3,4, 2028 második negyedévének végén
Grindeanu: Ha újra miniszterelnök leszek, véghez viszem a helyi közigazgatás reformját a települések összevonásával
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén, és hang
Oana Gheorghiu: Sorin Grindeanu nap mint nap azt hazudja, hogy a PSD ellenzékben van
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerint Sorin Grindeanu hazudik, amikor azt állítja, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékben van, mert több központi és helyi közigazgatási tisztséget, köztük vezetői posztokat is szociál
Védelmi minisztérium: 12 percre behatolt egy drón Chilia Vechenél Románia légterébe
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - A hadsereg radarrendszere csütörtökön 15:17-kor drónt észlelt a román-ukrán folyami határ közelében. A spanyol légierő két F-18-os vadászgépe 15:20-kor felszállt az 57-es légibázisról a légtér megfigyel&
Grindeanu: Nicușor Dan államelnök megválasztása óta a PSD és az elnöki hivatal közötti viszony intézményes jellegű
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy Nicușor Dan államelnök megválasztása óta a PSD és az elnöki hivatal közötti viszony 'intézményes jellegű, sem meleg, sem hideg'.
Újabb RO-Alert üzenetet kaptak csütörtök délután Tulcea megye északi részének lakói
Tulcea, augusztus 13. /Agerpres/ - A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) csütörtökön újabb rendkívüli RO-Alert riasztást küldött a Tulcea megye északi részén élő lakosságnak a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódás
Grindeanu: Romániának szüksége van egy bértörvényre; teljes jogkörű kormánnyal nőnének az esélyek
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök és a képviselőház elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nőnének az esélyei az új közalkalmazotti bértörvény mielőbbi elfogadásának, ha teljes jogkörrel rendelkező korm&
Védelmi minisztérium: a konstancai területi ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
Bukarest, augusztus 13./Agerpres/ - A konstancai területi ügyészség vette át a costinești-i hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét - jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium. A tárca közleménye szerint
Grindeanu: A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához. A PSD elnöke a parlamentben újságírói kérdésre válaszolva
Isărescu: A korábbi koalíció pártjainak újra tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és kölcsönös engedményeket kell tenniük
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - A korábbi koalíció pártjainak újra tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és kölcsönös engedményeket ahhoz, hogy együtt kormányozzák tovább az országot - jelentette ki csütörtökön Mugur Isărescu.
Grindeanu: A PSD Bolojan mulasztásait próbálta pótolni a parlament rendkívüli ülésszakaiban
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette: a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciói Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök mulasztásait próbálták pótolni azzal, hogy részt vettek a rendkívüli parlamenti ülésszakokon. A PSD eln&ou
Védelmi minisztérium: két percre behatolt egy drón Románia légterébe
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - A hadsereg radarrendszere csütörtök reggel 9:02-kor drónt észlelt a román-ukrán folyami határ közelében. A légierő két F-16-os vadászgépe 9:20-kor felszállt a borceai 86-os légibázisról a légtér megfigyel&eac
A BNR 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflá
Bolojan távértekezletet tartott a prefektusokkal a helyreállítási forrásokból finanszírozott beruházások átvételéről
Bukarest, augusztus 13. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) alapján finanszírozott beruházások befejezése és átvétele. A kormányfő a Facebook-oldalán arr






