Vádat emeltek négy személy és két cég ellen a halálos áldozatokat követelő bukaresti gázrobbanás ügyében
Bukarest, november 4./Agerpres/ - Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették - közölte szerdán a vádhatóság.
A gondatlanságból elkövetett, katasztrófát okozó rongálással vádolt személyek közül ketten a Distrigaz sürgősségi beavatkozásokat végző alkalmazottai, ketten pedig a gázberendezések ellenőrzésére szakosodott Amproperty Construct vállalat szerelői. A két céget szintén bíróság elé állították.
A 2025. október 17-én történt robbanásban négyen meghaltak, nyolcan megsérültek, 54 lakás lakhatatlanná vált, további 96 lakás és 45 gépkocsi pedig megrongálódott.
Az ügyészség szerint a robbanást egy föld alatti gázvezeték meghibásodása okozta, amely az elektromos kábelek sérülése és felmelegedése miatt két helyen kilyukadt. A kiszivárgó gáz a föld alatti vezetékcsatornákon keresztül jutott az épületbe, ahol felgyülemlett. A robbanást feltehetően egy villanykapcsoló felkapcsolásakor keletkezett szikra váltotta ki.
A vádhatóság megállapította, hogy a Distrigazhoz a robbanást megelőzően hét bejelentés érkezett gázszagról, de az alkalmazottak nem végezték el megfelelően a szükséges ellenőrzéseket, nem azonosították a szivárgás forrását, és nem gondoskodtak a veszély elhárításáról. Az Amproperty Construct szerelői szintén észlelték a gáz jelenlétét, de nem értesítették a szolgáltatót, és nem tették meg az előírt biztonsági intézkedéseket - vélik az ügyészek.
Az ügyben 297 magán- és jogi személy jelentkezett polgári jogi igénnyel. A károk megtérítésének biztosítására az ügyészség vagyoni zárlatot rendelt el a vádlottak javaira, többek között a Distrigaz székházára. A zárolt vagyontárgyak becsült értéke meghaladja a 68 millió eurót.
Az elektromos hálózatot üzemeltető Rețele Electrice România vállalattal szemben megszüntették az eljárást, mivel nem bizonyosodott be, hogy vétkesen járt volna el.
Az ügyet Bukarest ötödik kerületének bírósága tárgyalja. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Alin Tișe bejelentette, hogy indul a PNL elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán
Bukarest, november 4./Agerpres/ - Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és vál
Rogobete intézkedéseket jelentett be a ritka betegségek diagnosztizálásának és kezelésének javítására
Bukarest, november 4./Agerpres/ - Három kiemelt intézkedést jelentett be szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a ritka betegségben szenvedők ellátásának javítására: az újszülöttkori szűrőprogram bővítését, a multidiszcipliná
A képviselőház elutasította a munkahelyi kiégés megelőzéséről szóló törvénytervezetet
Bukarest, november 4./Agerpres/ - Elutasította szerdai ülésén a képviselőház a munkahelyi kiégés megelőzéséről szóló törvénytervezetet, amely a jelenség meghatározását, korai felismerését és megelőzését szabályozt
Hunyad megye: öt házkutatást tartottak egy fasiszta és legionárius szimbólumok terjesztésével kapcsolatos ügyben
Déva, november 4./Agerpres/ - Házkutatást tartott a Hunyad megyei rendőrség szerdán több megyében és a fővárosban egy fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő szimbólumok és üzenetek, valamint antiszemita eszmék nyilvános terjesztésével kapc
Elutasította a képviselőház a tanévnyitó napját a szülők számára szabadnappá nyilvánító tervezetet
Bukarest, november 4./Agerpres/ - A képviselőház szerdán döntő házként elutasította a tanévnyitó napját a szülők számára szabadnappá nyilvánító törvénytervezetet. A Claudiu-Daniel Catană szociáldemokrata párti szená
Védelmi minisztérium: drónt észleltek Vilkove városától északra; légtérsértés nem történt
Bukarest, november 4./Agerpres/ - Egy drónt észleltek szerda reggel a hadsereg radarjai a román határ közelében, Ukrajna légterében, Vilkove városától északra - közölte a védelmi minisztérium. A helyzet megfigyelésére felszállt a 86-os
A képviselőház elutasította Bálványosfürdő nevének megváltoztatását
Bukarest, november 4./Agerpres/ - A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. A Románok Egyesü
Az AUR egyszerű indítványt nyújtott be a pénzügyminiszter ellen
Bukarest, november 4./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán egyszerű indítványt nyújtott be a szenátusban Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen. Az állami költségvetés az igazság órájában; ugy
Elemzés: 2026-ban 21.153 euróra nő az európaiak vásárlóereje; Romániában ez az érték 11.283 euró/fő
Bukarest, november 4./Agerpres/ - Európában az egy főre jutó vásárlóerő átlagértéke 21.153 euróra nő 2026-ban, miközben Románia a 11.283 eurós értékkel az európai ranglista 31. helyéről a 32. helyre csúszott vissza - derült ki a NielsenIQ legfrisse
Niculescu: A kormányüléseken hozott döntések előkészítéséhez a miniszterek javaslatokat terjesztenek elő, de a felelősség a miniszterelnököt terheli
Bukarest, november 4./Agerpres/ - Luca Niculescu miniszterelnök kedd este a közszolgálati televízióban kijelentette, hogy a kormányüléseken hozandó döntések előkészítéséhez a miniszterek határozat- vagy sürgősségirendelet-tervezeteket terjesztenek elő, de a fel
A nap várható eseményei - 2026. november 4.
ELNÖKI HIVATAL: - Nicușor Dan államelnök a Cotroceni-palotában fogadja Sviatlana Tsikhanouskayát, a fehéroroszországi ellenzék vezetőjét (12:00) * Elbridge Colby-t, az amerikai védelmi politikáért felelős államtitkár-helyettest (15:00) SZ
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés volt szerda reggel Buzău megyében
Bukarest, november 4./Agerpres/ - A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 90,3 kilométeres m&eac
Belügyminisztérium: egy vontatóhajó elsüllyedt Neptun közelében, hét tengerészt keresnek a mentési akcióban
Bukarest, november 4./Agerpres/ - A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban. A
Niculescu: Kapcsolatom az államfővel bizalmon, kölcsönös tiszteleten alapul
Bukarest, november 4./Agerpres/ - Luca Niculescu miniszterelnök kedd este a közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy folyamatos párbeszédet folytat Nicușor Dan államfővel, akivel 'bizalmon és kölcsönös tiszteleten alapuló' intézményes kapcsolata van.








