Nicușor Dan a Bloombergnek: Továbbra is támogatni fogjuk Ukrajnát; Moszkva egyre nagyobb nyomást gyakorol Európára
Brüsszel, október 16./Agerpres/ - Románia és Európa továbbra is támogatni fogja Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborúban, miközben Moszkva egyre nagyobb nyomást gyakorol az európai országokra, és feszültséget próbál kelteni társadalmaikban - jelentette ki Nicușor Dan egy pénteken megjelent Bloomberg-interjúban.
Arra a kérdésre, mit tehet Európa Ukrajnáért, miután újra elromlott Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök viszonya, az államfő hangsúlyozta: egyértelművé kell tenni, hogy Európa a háború végéig, majd az újjáépítés során is támogatja Ukrajnát. 'Ukrajna ügye nem csupán nemzetközi jogi kérdés, Európa közvetlen biztonsága múlik rajta' - fogalmazott.
Az államfő szerint egyelőre nem lehet bizonyítani, hogy a napokban történt fekete-tengeri támadásokban részt vevő drónok oroszok voltak. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy korábban számos drón hatolt be Románia területére az ukrán határ térségében, és több esetben orosz alkatrészeket tartalmazó roncsokat találtak.
Nicușor Dan szerint Oroszország azt a fekete-tengeri útvonalat is támadja, amelyen Ukrajna gabonát szállít a Boszporusz felé. Kifejtette, hogy a fekete-tengeri incidensek, valamint a balti országokban és Lengyelországban történtek egy szélesebb orosz nyomásgyakorlás részei. 'Oroszország megpróbál feszültséget kelteni az európai társadalmakban, hogy csökkenjen Ukrajna támogatottsága. A válaszunknak az kell lennie, hogy továbbra is támogatjuk Ukrajnát' - jelentette ki.
Az államfő beszélt arról is, hogy Románia átmeneti katonai támogatást kér a NATO-szövetségesektől mindaddig, amíg meg nem érkeznek a SAFE-hitelből vásárolt védelmi felszerelések. Hozzátette, hogy bízik a szövetségesek támogatásában.
Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokat Nicușor Dan 'nagyon jónak' nevezte, kiemelve a két ország hosszú távú stratégiai partnerségét és Románia fekete-tengeri katonai jelentőségét. AGERPRES/(RO - szerző: Ionuț MAREȘ; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd. Közl
Jóváhagyták a Romsilva költségvetését; valamennyi erdész testkamerát kap
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamer&aac
Szaktárca: több mint 350 ezer adag influenza elleni oltóanyagot osztanak szét jövő héten
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A jövő héten megkezdődik az influenza elleni védőoltások második szállítmányának kiosztása, több mint 350 ezer adag oltóanyagot osztanak szét országszerte - közölte pénteken az egészségügyi minisztér
Pîslaru: Románia várhatóan túlteljesíti a kohéziós források lehívására erre az évre kitűzött célt
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Románia az idén 5,28 milliárd eurót tervezett lehívni az Európai Unió kohéziós alapjából, és várhatóan túl is teljesíti ezt a célt - jelentette ki pénteken Dragoș Pîslaru európai projektekér
Cseke Attila szerint nincs ok a szakorvosi vizsga megismétlésére vagy a dolgozatok újrajavítására
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását - közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Felmentették tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust - közölte a kabinet. Buzás-Fekete Máriát 2024. október 16-án nevezték ki alprefektusnak, és a hat&aacut
Jogerősen pert vesztett a PNL, több mint 14 millió lejt kell visszafizetnie az államnak
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Jogerősen pert vesztett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az Állandó Választási Hatósággal (AEP) szemben, ezért több mint 14,1 millió lejt kell visszafizetnie az állami költségvetésbe. Az összeget Nicolae Ciucă 2024-es elnökv&aa
Meghalt egy influenzás beteg Kolozs megyében; ez az idény első halálesete
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi - közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A tájékoztat&
PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért. A PSD szerint a legfontosabb váll
Kovászna megye: megöltek egy fiatal férfit a málnási erdőben; a gyanúsítottat bíróság elé állították
Sepsiszentgyörgy, október 16./Agerpres/ - Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben - k&oum
A legfelsőbb bíróság bírájává léptették elő a legfőbb ügyész férjét és a bukaresti ítélőtábla elnökét
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege a legfelsőbb bíróság bírájává léptette elő Adrian Chiriacot, Cristina Chiriac legfőbb ügyész férjét, valamint Liana-Nicoleta Arseniét, a
Eurostat: Romániában volt szeptemberben a legmagasabb éves infláció az Európai Unióban
Brüsszel, október 16. /Agerpres/ - Romániában volt szeptemberben a legmagasabb éves infláció az Európai Unióban, 6,5 százalék - derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból. A legalacsonyabb éves inflációt Svédország
Rekordméretű gyémántot árvereznek el Bukarestben
Bukarest, október 16. /Agerpres/ - Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos - közölte pénteken az Artmark. Az aukciós ház szerint ez a legnagyobb gyémánt, amelyet eddig román
A hatóságok újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
Bukarest, október 16. /Agerpres/ - A román hatóságok péntek reggel újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését - közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelős&eacut







