Eurostat: Romániában volt szeptemberben a legmagasabb éves infláció az Európai Unióban
Brüsszel, október 16. /Agerpres/ - Romániában volt szeptemberben a legmagasabb éves infláció az Európai Unióban, 6,5 százalék - derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból.
A legalacsonyabb éves inflációt Svédországban mérték, 1 százalékot, Magyarországon és Dániában pedig egyaránt 2,1 százalékot. Romániát Litvánia követte 6,1, majd Bulgária 5,6 százalékkal.
Augusztushoz képest az éves infláció az EU 23 tagállamában emelkedett, háromban nem változott, és mindössze egy országban csökkent. Romániában az Eurostat által használt harmonizált fogyasztói árindex szerint 6,3-ról 6,5 százalékra gyorsult.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) korábban 6,61 százalékos szeptemberi éves inflációról számolt be. A szolgáltatások 11,12 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek 7,06 százalékkal, az élelmiszerek pedig 3 százalékkal drágultak egy év alatt.
A Román Nemzeti Bank (BNR) augusztusban 5,5-ről 6,1 százalékra emelte a 2026 végére várt inflációs előrejelzését. A jegybank 2027 végére 3,4 százalékos inflációval számol. AGERPRES/(RO - szerző: Constantin Balaban; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Meghalt egy influenzás beteg Kolozs megyében; ez az idény első halálesete
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi - közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A tájékoztat&
PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért. A PSD szerint a legfontosabb váll
Kovászna megye: megöltek egy fiatal férfit a málnási erdőben; a gyanúsítottat bíróság elé állították
Sepsiszentgyörgy, október 16./Agerpres/ - Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben - k&oum
A legfelsőbb bíróság bírájává léptették elő a legfőbb ügyész férjét és a bukaresti ítélőtábla elnökét
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege a legfelsőbb bíróság bírájává léptette elő Adrian Chiriacot, Cristina Chiriac legfőbb ügyész férjét, valamint Liana-Nicoleta Arseniét, a
Nicușor Dan a Bloombergnek: Továbbra is támogatni fogjuk Ukrajnát; Moszkva egyre nagyobb nyomást gyakorol Európára
Brüsszel, október 16./Agerpres/ - Románia és Európa továbbra is támogatni fogja Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborúban, miközben Moszkva egyre nagyobb nyomást gyakorol az európai országokra, és feszültséget próbál kelteni tá
Rekordméretű gyémántot árvereznek el Bukarestben
Bukarest, október 16. /Agerpres/ - Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos - közölte pénteken az Artmark. Az aukciós ház szerint ez a legnagyobb gyémánt, amelyet eddig román
A hatóságok újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
Bukarest, október 16. /Agerpres/ - A román hatóságok péntek reggel újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését - közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelős&eacut
Dominic Fritz a Renew Europe vezetőinek találkozóján: Az USR nem fogja engedni Románia elszigetelődését Európától
Bukarest, október 16. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz pénteken a Facebook-oldalán közölte, hogy pártja a szociáldemokrata (PSD) színezetű Niculescu-kormány ellenzéke lesz, és nem fogja engedni, hogy Románia 'els
Jóváhagyták a parlamenti imacsoport újjáalakítását a 2024-2028-as törvényhozási ciklusra
Bukarest, október 16. /Agerpres/ - Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024-2028-as törvényhozási ciklusra.
Máramaros megye: holtan találtak egy erdőőrt egy vadászterületen; szarvasbika támadhatta meg
Nagybánya, október 16. /Agerpres/ - Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén. Feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg - közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldal&a
Kormányprogram/Számos könnyítést és támogatásokat ígér a vállalkozásoknak a Niculescu-kabinet
Bukarest, október 16. /Agerpres/ - Legalább 25 százalékkal csökkentené a vállalkozások adminisztratív terheit és legalább 30 százalékkal az engedélyezési határidőket a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programja. A csütörtök est
A nap várható eseményei - 2026. október 16.
ELNÖKI HIVATAL: - Nicușor Dan államfő részt vesz az Európai Tanács brüsszeli ülésén (11:00) SZENÁTUS: - Mircea Abrudean részt vesz az európai parlamenti elnökök római konferenciáján KORMÁNY: - kormány&uu
Az oktatási miniszter a temesvári tanárbántalmazásról: Konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot
Bukarest, október 16. /Agerpres/ - Konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot, a tanároknak pedig tudniuk kell, hogy számíthatnak az intézmények támogatására, ha munkájuk során fenyegetik vagy
Kormányprogram/Január elsejétől eltörölnék a nagyvállalatok árbevétel-alapú minimumadóját
Bukarest, október 16. /Agerpres/ - Jövő év január elsejétől eltörölné a Niculescu-kormány a nagyvállalatok árbevétel-alapú minimumadóját - derül ki a csütörtök este közzétett programjából. A dokumentum szerint ennek a







