Elérhetők az új kilencedikes tankönyvek 63 tantárgyból, digitális és PDF-formátumban
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Feltöltötték az új kilencedik osztályos tankönyvek digitális és PDF-változatait az erre a célra létrehozott internetes felületre - közölte szerdán az oktatási minisztérium.
A szaktárca azt követően tette elérhetővé a tankönyveket, hogy aláírták a keretszerződéseket a közbeszerzési eljárásban nyertesnek nyilvánított kiadványokra. Miniszteri rendelettel összesen 63 tantárgy kilencedikes tankönyveit hagyták jóvá. További kilenc tantárgy esetében óvást nyújtottak be, ezért az eljárást ezek elbírálása után folytatják.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter közölte, hogy a közbeszerzési eljárás időtartamát a korábbi átlagosan tíz hónapról mintegy hét hónapra csökkentették. Hozzátette: már elrendelte az új tizedik osztályos tankönyvek beszerzéséhez szükséges dokumentáció előkészítését is, hogy a kiadványok 2027 augusztusáig eljussanak a tanintézetekbe.
A következő szakaszban az iskolák kiválasztják a használni kívánt tankönyveket, majd nyilvántartásba veszik és összesítik az igényeket. A rendeléseket a 2026-2027-es tanévre jóváhagyott beiskolázási számok alapján állítják össze.
A tanintézetek október 15. és 28. között választhatják ki a tankönyveket, és közölhetik, hány új kilencedikes kiadványra van szükségük. AGERPRES/(RO - szerző: Roberto STAN; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Képviselőház: A vajúdás és a szülés alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt. A jogsz
Képviselőház: az egészségbiztosítással rendelkezők ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A képviselőház által szerdán elfogadott törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak, függetlenül attól, hogy az á
Az USA egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román légierőnek
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison. Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerint ez m&aa
Védelmi miniszter: drón hatolt be rövid időre a román légtérbe Sulinánál
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén - közölte a v&ea
Nicușor Dan: A természeti örökség védelme az állam polgárai iránti felelőssége
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Nicușor Dan államelnök szerdán, a Bukarestben megszervezett Climate Change Summit 2026 klímacsúcson elhangzott üzenetében kifejtette, hogy a természeti örökség védelme az állam polgárai iránti felelőssége, és szám&aacu
Újabb Ro-Alert üzenetet kapott Tulcea megye lakossága a határ közelében észlelt drónok miatt
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Újabb Ro-Alert riasztást adtak ki a hatóságok szerda délelőtt Tulcea megye északi részén, miután a radarok drónokat észleltek az ukrán légtérben, a román határ közelében. Kevesebb mint négy
Az AUR szerint a PSD és a PNL újraalakítja a szegénység koalícióját, amelynek a románok fizetik az árát
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) úgy véli, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) öt hónap politikai válság után ismét koalícióra lép, új
A nap várható eseményei - 2026. október 14.
SZENÁTUS: - plénum (10:00) * zárószavazás - szakbizottságok (9:00) KÉPVISELÕHÁZ: - plénum (10:00) * zárószavazás (11:30) - házbizottság ülése és frakcióvezetők ülése (a zá
Grindeanu: Az országos politikai tanács szerdai ülésén döntjük el, hogy mit lép a PSD
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedd este bejelentette, hogy a párt szerdán dönt az országos politikai tanácsának ülésén, hogy a PSD belép-e Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányába.
Kelemen:Az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát, függetlenül attól, hogy szakértői lesz,vagy a PSD körül szerveződik
Bukarest, október 14./Agerpres/ - Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány. Kedd esti Facebo
Védelmi minisztérium: drónokat észleltek kedd este Vilkove közelében; légtérsértés nem történt
Bukarest, október 14./Agerpres/ - A védelmi minisztérium szerda reggel közölte, hogy radarrendszere három légi célpontot észlelt a román-ukrán határ közelében, ukrajnai oldalon, Vilkove városhoz közel. A tárca tájékoztatása szerin
FRISSÍTVE/Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök: csütörtökön benyújtom a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját. A kijelölt miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte, hogy lezárta a parlamenti pártokkal
Szenátus/Külügyi bizottság: Ukrajna támogatásának feltétele a kisebbségvédelmi normák szigorú betartása
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Az ukrajnai román közösség anyanyelvi oktatáshoz való jogának biztosításáról tárgyalt kedden a szenátus külügyi bizottsága a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatást szabályozó új
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök: csütörtökön benyújom a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját. A kijelölt miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte, hogy lezárta a parlamenti pártokkal



