Nicușor Dan: Az új ukrán törvény szerint az anyanyelv az iskolában nemcsak a tanórákon használható
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Nicușor Dan üdvözölte kedden a Facebook-oldalán, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kihirdette a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogát bővítő törvénymódosításokat.
Bejegyzésében az államfő kiemelte, hogy az új szabályozás szerint az anyanyelv az iskolában minden helyzetben használható, nemcsak a tanórákon.
Nicușor Dan szerint a módosítások megerősítik az Európai Unió hivatalos nyelvei közé tartozó kisebbségi nyelveken folyó oktatás jogi kereteit, és Ukrajna európai integrációját is elősegítik. Románia továbbra is határozottan támogatja ezt a folyamatot - tette hozzá.
Az államfő közölte, hogy a román közösséggel és az ukrán hatóságokkal tovább dolgoznak azért, hogy a törvény alkalmazása középiskolai szinten is biztosítsa a román gyermekek anyanyelvű oktatását. Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai románok számára ez nem elvont kérdés, hanem arról szól, milyen nyelven tanulhatnak a gyermekeik, miként őrizhetik meg identitásukat és adhatják tovább kulturális örökségüket.
'Folytatjuk az őszinte párbeszédet Ukrajnával, abban a meggyőződésben, hogy együttműködésünk egyre jobb eredményeket hoz mindkét ország számára' - fogalmazott Nicușor Dan.
A bukaresti ukrán nagykövetség tájékoztatása szerint a hétfőn elfogadott törvény bővíti az őshonos népekhez és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek anyanyelvi oktatási lehetőségeit.
A jogszabály újabb garanciákkal védi az anyanyelvi oktatást és a kisebbségi iskolák elismerését. Emellett nagyobb beleszólást biztosít a szülőknek, segíti a kulturális identitás megőrzését és garantálja a képzés folytonosságát.
A jogszabály szerint különleges jogállást kaphatnak azok az iskolák, amelyekben a diákok több mint fele valamelyik nemzeti kisebbség nyelvén tanul. Ezt az intézmény hivatalos nevében és alapító okirataiban is fel lehet tüntetni. Az oktatási programokban az adott kisebbség történelme, kultúrája, hagyományai, jelképei és szokásai is helyet kaphatnak.
A törvény azt is garantálja, hogy egy kisebbségi nyelven oktató állami iskola átszervezése vagy megszüntetése esetén a tanulók - a szülők kérésére - ugyanabban a közigazgatási-területi egységben egy másik, megfelelő jogállású, az adott kisebbség nyelvén oktató intézményben folytathassák tanulmányaikat. AGERPRES/(RO - szerző: Oana Ghiță; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A fekete-tengeri biztonságról egyeztetett telefonon Ilie Bolojan a bolgár kormányfővel
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett bolgár hivatali partnerével, Rumen Radevvel a fekete-tengeri biztonsági helyzet romlásáról és a kereskedelmi hajók elleni támadásokról. A kormány közlem&eac
Codirlașu (CFA Románia): Az energia drágulása továbbra is felfelé hajtja az inflációt
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - A villamos energia, a kőolaj és a földgáz drágulása továbbra is felfelé hajtja az inflációt, a cernavodai atomerőmű működésével és az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanságok pedig újabb ársokkokat okoz
Az AUR elnöke Călin Georgescu házi őrizetbe helyezéséről: Ez is visszaélés, de győzelemnek tekinthető
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion szerint a Călin Georgescu előzetes letartóztatásának házi őrizetre enyhítéséről szóló döntés továbbra is 'visszaélés',
Ilie Bolojan: A PNL politikai megállapodást kötne Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel
Bukarest, október 13. /Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel, amely rögzítené a kormány külső támogatásának feltételeit - kö
FRISSÍTVE/Călin Georgescu a fogdából házi őrizetbe kerülhet; a DIICOT fellebbezni fog
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terror
Călin Georgescu a fogdából házi őrizetbe kerülhet; a döntés nem jogerős
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi Manolache; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A nemzeti egységkormányt tartja az egyik lehetséges megoldásnak Traian Băsescu
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások. 'Akár a jelenlegi kij
Cseke: Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat az egészségügyi rendszer
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi r
Cseke Attila: A Niculescu-kormányt be kell iktatni
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az RMDSZ álláspontja és a személyes véleménye szerint Luca Niculescu kormányának beiktatását meg kell szavaznia a parlamentnek. Sajtótájé
Luca Niculescu a kormányalakítás esélyeiről: Nem gondolok a kudarc lehetőségére
Bukarest, október 12./Agerpres/ - Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel. A kijelölt miniszterelnök a parlamenti
APIA: több mint 51,8 millió lej támogatást utaltak át a méhészeknek a 2026-os évre
Bukarest, október 13./Agerpres/ - A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre - közölte kedden az intézmény. Az AP
Aurora Simu (UNIT): A kormányprogram és a miniszterek listája ismeretében fogunk dönteni a Niculescu-kormány támogatásáról
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Aurora Tasica Simu független képviselő, az Egységben Romániáért (UNIT) párt elnöke kedden, a Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel folytatott megbeszélések után bejelentette, hogy a kormány támogatásáról a korm&aac
Augusztusban 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9497 lej volt, 212 lejjel
A lakbérek, a gázolaj és a benzin drágult a leginkább szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest
Bukarest, október 13./Agerpres/ - A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább - derül








