Aurora Simu (UNIT): A kormányprogram és a miniszterek listája ismeretében fogunk dönteni a Niculescu-kormány támogatásáról
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Aurora Tasica Simu független képviselő, az Egységben Romániáért (UNIT) párt elnöke kedden, a Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel folytatott megbeszélések után bejelentette, hogy a kormány támogatásáról a kormányprogram és a miniszterek listájának ismeretében fognak majd dönteni.
Simu kiemelte, hogy a keddi egyeztetésen Niculescu a főbb prioritásairól számolt be, amelyek között van a költségvetés-kiigazítás, a 2027-es költségvetés kidolgozása, gazdaságélénkítő intézkedések, az áfa-bevételek növelése, uniós beruházási források lehívása, a kis- és középvállalkozások támogatása, a nyugdíjak indexálása és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése. Mindezek olyan prioritások, amelyek megvalós
A független képviselő szerint azonban az UNIT számára a konkrét intézkedések a lényegesek, és mielőtt döntenének a Niculescu-kormány támogatásáról, nemcsak a kormányprogramot elemzik, hanem azt is, hogy milyen határidőre, milyen forrásokból valósítanák meg az intézkedéseket, és kik felelnek azok végrehajtásáért.
Beszámolója szerint konkrét megoldásokat kért Niculescutól: többek között az ügyintézés digitalizálásának felgyorsítását a külföldön élő román állampolgárok számára is, az interoperabilitás biztosítását a helyi és központi közigazgatás informatikai rendszerei között, valamint az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) vezetőségének leváltását a romániai állattenyésztés ágazatának súlyos helyzete miatt.
A független képviselők ugyanakkor felhívták a kijelölt miniszterelnök figyelmét, hogy a jelenlegi gazdasági válság és a magas költségvetési deficit közepette nem indokolt a politikai pártoknak juttatott nagy értékű támogatás; csökkenteni kell a politikai kiadásokat, hogy a forrásokat valódi szociális szükségletekre lehessen fordítani, mint a fogyatékkal élők integrációjának előmozdítására, valamint a demográfiai mutatók javítására és a gyerekeket nevel családok támogatására.
Azt is közölték Niculescuval, hogy a párt ellenzi a stratégiai jelentőségű állami vállalatok eladását, és ehelyett azok átszervezését sürgeti.
AGERPRES/(RO - szerkesztő: Cătălina MATEI, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Cseke: Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat az egészségügyi rendszer
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi r
Cseke Attila: A Niculescu-kormányt be kell iktatni
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az RMDSZ álláspontja és a személyes véleménye szerint Luca Niculescu kormányának beiktatását meg kell szavaznia a parlamentnek. Sajtótájé
Luca Niculescu a kormányalakítás esélyeiről: Nem gondolok a kudarc lehetőségére
Bukarest, október 12./Agerpres/ - Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel. A kijelölt miniszterelnök a parlamenti
APIA: több mint 51,8 millió lej támogatást utaltak át a méhészeknek a 2026-os évre
Bukarest, október 13./Agerpres/ - A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre - közölte kedden az intézmény. Az AP
Augusztusban 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9497 lej volt, 212 lejjel
A lakbérek, a gázolaj és a benzin drágult a leginkább szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest
Bukarest, október 13./Agerpres/ - A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább - derül
A nap várható eseményei - 2026. október 13.
SZENÁTUS: - szakbizottsági ülések (9:00) KÉPVISELÕHÁZ: - szakbizottsági ülések (8:30) IGAZSÁGÜGY: - a CSM ügyészi részlegének ülése EGÉSZSÉGÜGY: - Cseke Attila &
Grindeanu felkérte Bolojant, hogy vegyen részt egy felelős kormány megalakításában
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya
Szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az intézmény adatai szerint a szolgáltatások d&i
Bolojan: Ki állna még össze azokkal,akik nem tartják be vállalásaikat, elkerülik a felelősséget és válságokat idéznek elő?
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfő este megerősítette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hajlandó támogatni egy kormány parlamenti beiktatását, még akkor is, ha nem vesz lesz annak tagja, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a PNL nem kív&a
Ponta: A Niculescu-kormány megalakítása az utolsó esély az ország és a politikai osztály kollektív öngyilkosságának elkerülésére
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Az Egységben Romániáért (UPR) parlamenti frakció kész részt venni a Luca Niculescu kormányában, de nem köti miniszteri tisztségekhez a támogatását - jelentette ki hétfőn Victor Ponta képviselő. A kijelölt
INS: A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztos&
Pénteken kezdi meg a mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését az APIA
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) - közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Peia: A Béke - Románia az első frakció támogathatja a Niculescu-kabinet beiktatását, ha politikai kormány alakul
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Luca Niculescu hétfőn kijelentette, hogy nyílt és tartalmas tárgyalást folytatott a Béke - Románia az első frakcióval. A kijelölt miniszterelnök a parlamentben elmondta, hogy a kormányprogramról, a gazdaság élénkí








