A lakbérek, a gázolaj és a benzin drágult a leginkább szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest
Bukarest, október 13./Agerpres/ - A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett elemzéséből.
E szerint szeptemberben a három hónapnyi deflációt követően az éves infláció ismét növekedésnek indult, és 6,61 százalékra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb áremelkedést továbbra is a szolgáltatások területén regisztrálták, ahol az árak 11,12 százalékkal nőttek. Ugyanezen időszak alatt a nem élelmiszeripari termékek ára 7,06 százalékkal, míg az élelmiszereké 3,0 százalékkal emelkedett.
Az élelmiszerek közül a kávé drágult a legnagyobb mértékben (13,78 százalékkal), ezt a tojás (+10,84 százalék) követte. A borjúhús ára 8,5 százalékkal, az étolajé 7,62 százalékkal, a tehéntejé 7,56 százalékkal, a friss halé 5,44 százalékkal drágult. Jelentősen drágult továbbá a pálinka (5,01 százalékkal) és a kenyér (4,79 százalékkal) is.
Ugyanakkor a friss gyümölcsök ára 16,69 százalékkal, a burgonyáé 3,64 százalékkal, a kukoricaliszté 3,42 százalékkal, a búzaliszté 3,23 százalékkal, a vajé 0,96 százalékkal csökkent éves viszonylatban.
A nem élelmiszer jellegű termékek közül a gázolaj ára 37,61 százalékkal, a benziné 28,42 százalékkal emelkedett. A hőenergia ára 10,7 százalékkal nőtt, az órák, videófelszerelések és sportcikkek 8,53 százalékkal, a kötöttáruk 7 százalékkal, a könyvek, újságok, folyóiratok 6,36 százalékkal, a mosóporok 6,25 százalékkal, a cigaretta és dohányáru 5,72 százalékkal drágultak. A villamosenergia ára 1,35 százalékkal nőtt, miután az előző hónapokban a drágulás jóval nagyobb mértékű volt.
A földgáz ára 4,63 százalékkal, a higiéniai árucikkeké 4,41 százalékkal, a gyógyszereké 1,9 százalékkal nőtt szeptemberben
A szolgáltatások kategóriájából a lakbérek díja emelkedett a legnagyobb mértékben, 39,46 százalékkal. Az ivóvíz-, csatorna- és köztisztasági szolgáltatások díja 14,11 százalékkal, a kábeltelevízió szolgáltatás díja 14,02 százalékkal, a postai szolgáltatások díja 9,32 százalékkal, az autó- és elektronikai cikkek javítási díja 8,89 százalékkal, a közúti szállításé 8,58 százalékkal, az egészségügyi szolgáltatásé 8,53 százalékkal, a kozmetikai szolgáltatásé 8,12 százalékkal nőtt.
Éves összevetésben a légi közlekedési díjak 1,32 százalékkal drágultak, augusztushoz viszonyítva azonban 14 százalékkal csökkentek.
AGERPRES/(RO - szerző: George BÃNCIULEA; HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Augusztusban 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9497 lej volt, 212 lejjel
A nap várható eseményei - 2026. október 13.
SZENÁTUS: - szakbizottsági ülések (9:00) KÉPVISELÕHÁZ: - szakbizottsági ülések (8:30) IGAZSÁGÜGY: - a CSM ügyészi részlegének ülése EGÉSZSÉGÜGY: - Cseke Attila &
Grindeanu felkérte Bolojant, hogy vegyen részt egy felelős kormány megalakításában
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya
Szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az intézmény adatai szerint a szolgáltatások d&i
Bolojan: Ki állna még össze azokkal,akik nem tartják be vállalásaikat, elkerülik a felelősséget és válságokat idéznek elő?
Bukarest, október 13./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfő este megerősítette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hajlandó támogatni egy kormány parlamenti beiktatását, még akkor is, ha nem vesz lesz annak tagja, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a PNL nem kív&a
Ponta: A Niculescu-kormány megalakítása az utolsó esély az ország és a politikai osztály kollektív öngyilkosságának elkerülésére
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Az Egységben Romániáért (UPR) parlamenti frakció kész részt venni a Luca Niculescu kormányában, de nem köti miniszteri tisztségekhez a támogatását - jelentette ki hétfőn Victor Ponta képviselő. A kijelölt
INS: A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztos&
Pénteken kezdi meg a mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését az APIA
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) - közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Peia: A Béke - Románia az első frakció támogathatja a Niculescu-kabinet beiktatását, ha politikai kormány alakul
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Luca Niculescu hétfőn kijelentette, hogy nyílt és tartalmas tárgyalást folytatott a Béke - Románia az első frakcióval. A kijelölt miniszterelnök a parlamentben elmondta, hogy a kormányprogramról, a gazdaság élénkí
CNIR: jó ütemben haladnak a munkálatok a Gyergyóalfalu-Ditró sztrádaszakaszon
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán - közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
A következő két hétben a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet várható, sok csapadékkal
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad - derül ki az O
Luca Niculescu: A nemzeti kisebbségek frakciója is csatlakozna a parlamenti többséget alkotó pártok közötti megállapodáshoz
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Luca Niculescu hétfőn közölte, hogy nagyon jó megbeszélést folytatott a nemzeti kisebbségek frakciójával, és közösen keresnek megoldásokat a képviselők által felvetett problémákra. A kijelölt minisztereln
Pambuccian: A kijelölt miniszterelnöknek reális esélye van arra, hogy jó munkát végezzen
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A nemzeti kisebbségek frakciója támogatni fogja Luca Niculescu kormányát a parlamenti bizalmi szavazáson - jelentette be hétfőn Varujan Pambuccian frakcióvezető. A képviselő a kijelölt miniszterelnökkel folytatott tárgyalások ut&aacu
Fritz: Grindeanu úgy viselkedik, mint egy minden irányba menekülő, riadt nyúl
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz hétfőn felszólította Sorin Grindeanut, hogy tisztázza a Szociáldemokrata Párt (PSD) álláspontját az új kormány beiktatásáról.









