Szeben megye: ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba Feleken
Nagyszeben, szeptember 27./Agerpres/ - Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
A Szeben megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínen harminc embert - 29 felnőttet, valamint egy 16 éves fiatalt - vizsgáltak meg, és közülük húszat kórházba szállítottak további kivizsgálásra.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) vasárnap közölte, hogy az eset nyomán Szeben megyei felügyelői sürgősségi ellenőrzést tartottak a rendezvényteremnél, illetve mintákat vettek laboratóriumi vizsgálatra.
Az ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok miatt a hatóság felfüggesztette a vendéglátóhely működését, és 30 ezer lejes bírságot szabott ki. Az intézkedést higiéniai hiányosságok, azonosító jelölés nélküli élelmiszerek forgalmazása és felhasználása, továbbá az előállító- és raktárhelyiségek nem megfelelő állapota indokolta.
Az ANSVSA szerint egyelőre tömeges ételmérgezés gyanújáról van szó. A tünetek és az elfogyasztott ételek közötti esetleges összefüggést a járványügyi vizsgálat és a laboratóriumi elemzések lezárása után állapítják meg - közölték. AGERPRES/(RO - szerző: Mariana NICA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Védelmi minisztérium: drónt észleltek az éjszaka Chilia Veche térségében
Bukarest, szeptember 27./Agerpres/ - Drón hatolt be Románia légterébe szombatról vasárnapra virradóan a Tulcea megyei Chilia Veche térségében - közölte a védelmi minisztérium. A radarrendszer adatai szerint a drón néhány percig a román-ukr&
Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról; a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatása hétfőn és kedden zajlik
Bukarest, szeptember 28./Agerpres/ - Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról - döntötte el szombaton a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága. A két ház együttes ülése szerdán 13 órakor kezdődik majd. A miniszterjel&oum
Tánczos Barna: Stabil kormányra van szükség a következő két évben
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben - jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton. A Mureșan-kormány programjának és miniszterjelöltjei névsor&aacut
Drulă: A Mureșan-kormány egyértelmű alternatívát kínál; teljes meggyőződéssel támogatjuk
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - A Siegfried Mureșan vezette kabinet 'világos alternatívát kínál', megszavazása stabilitást teremtene, elutasítása viszont megnyitná az utat az előre hozott választások előtt - jelentette ki szombaton a közlekedési minisztérium ve
Mureșan: Ha a PSD nem szavazza meg a kormányt, mélyül a válság, és megnyílik az út az előre hozott választások előtt
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szavazza meg az új kormányt, tovább mélyül a válság, és megnyílik az út az előre hozott választások előtt - jelentette ki szombaton Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök. Mureșan
FRISSÍTVE/Benyújtották a parlamentnek a Mureșan-kormány programját és minisztereinek névsorát
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kís&
FRISSÍTVE/Pénzügyminisztérium: az első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány, a GDP 2,89 százalékát tette ki
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Az idei első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány az előző év azonos időszakához képest, GDP-arányosan pedig 2,89 százalékra mérséklődött - közölte szombaton a pénz&uu
Benyújtották a parlamentnek a Mureșan-kormány programját és minisztereinek névsorát
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. Ezt követő sajtótájékoztatóján Mureșan elmondta, hogy a dokumentumokat előbb a szenátusban, majd
Pénzügyminisztérium: az első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány, a GDP 2,89 százalékát tette ki
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Az idei első nyolc hónapban nominálisan 31 százalékkal csökkent a költségvetési hiány az előző év azonos időszakához képest, GDP-arányosan pedig 2,89 százalékra mérséklődött - közölte szombaton a pénz&uu
Hunyad megye: feltehetően az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozta a petrozsényi balesetet
Déva, szeptember 26./Agerpres/ - Feltehetően az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozta azt a szombat hajnali petrozsényi közúti balesetet, amelyben két fiatal életét vesztette - közölte a Hunyad megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a gépko
Mureșan üzent Grindeanunak: Tartom magam ahhoz, amit mondtam, a parlament elé visszük a kormányt
Bukarest, szeptember 26./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton ismét közölte Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, hogy nem adja vissza kormányalakítási megbízását, és a javasolt miniszteri csapattal a parlament elé áll.
Meghalt két fiatal egy petrozsényi közúti balesetben
Déva, szeptember 26./Agerpres/ - Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben - közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt é
Brüsszel felszólította Romániát, hogy ültesse át megfelelően az elektromos energia piacának szervezésére vonatkozó uniós szabályokat
Brüsszel, szeptember 25./Agerpres/ - Az Európai Bizottság pénteken úgy döntött, hogy felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít Románia és további 17 tagállam ellen, amiért nem küldtek érte
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 25-én
A magyar hírfolyam szerkesztői 2026. szeptember 25-én: Libeg Zsuzsanna (lzs) Valkai Krisztina (vke) AGERPRES













