A EBRD szerint idén 0,2 százalékkal csökken a román GDP
London, szeptember 24. /Agerpres/ - Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) változatlanul 0,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számol Romániában 2026-ra, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést vár - derül ki a nemzetközi pénzintézet csütörtökön közzétett regionális gazdasági előrejelzéséből.
Az EBRD ezzel fenntartotta a júniusban közölt prognózisát. Ugyanakkor úgy értékelte, hogy továbbra is jelentősek a lefelé mutató kockázatok.
A román GDP 2025-ben 0,7 százalékkal nőtt. A 2025 utolsó negyedévében bekövetkezett jelentős visszaesés után 2026 első félévében éves összevetésben 0,8 százalékkal csökkent.
Az ipari termelés 4,6 százalékkal esett vissza, és gyengült a szolgáltatások, illetve a kiskereskedelem teljesítménye is. Az építőipar ezzel szemben bővült az uniós forrásokból finanszírozott infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően.
Az EBRD szerint Románia folyó fizetési mérlegének hiánya továbbra is az egyik legmagasabb az Európai Unióban. Az infláció 2026 májusában 9,7 százalékra emelkedett, majd augusztusra 6,3 százalékra mérséklődött, de továbbra is a legmagasabb az EU-ban. A lej euróval szembeni gyengülése és a magasabb energiaárak meghosszabbíthatják az inflációs nyomást - olvasható az előrejelzésben.
A GDP-arányos költségvetési hiány 2025-ben 7,9 százalékra mérséklődött. 2026 januárja és júliusa között a deficit nominálisan 37 százalékkal kisebb volt, mint 2025 azonos időszakában, ezért az EBRD szerint teljesíthetőnek tűnik a 2026-ra kitűzött 6,2 százalékos hiánycél.
A EBRD ugyanakkor arra számít, hogy a fogyasztás fokozatos élénkülésének, az uniós finanszírozású beruházások befejezésének és az export mérsékelt javulásának köszönhetően a román gazdaság 2026 második félévében ismét növekedésnek indulhat. Az év egészében azonban az EBRD továbbra is 0,2 százalékos visszaesést vár, 2027-re pedig 1,8 százalékos növekedéssel számol.
A kilátásokat ugyanakkor továbbra is ronthatja a költségvetési politika bizonytalansága, az energiaárak emelkedése és a gyenge külső kereslet - vélik a nemzetközi pénzintézet szakértői. AGERPRES/(RO - szerző: Mihaela DICU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A drónveszély miatt ideiglenesen szüntelt az oktatás négy Suceava megyei település iskoláiban
Suceava, szeptember 24. /Agerpres/ - Négy Suceava megyei településen felfüggesztették csütörtök reggel a tanítást a drónveszély miatt elrendelt riasztás után - közölte az Agerpresszel a prefektúra. A Solca, Arbore, Botoșana és Cacica terület&eac
A gépjármű- és motorkerékpár-kereskedelem az első hét hónapban 2,4 százalékkal csökkent
Bukarest, szeptember 24./Agerpres/ - A gépjármű- és motorkerékpár-kereskedelem, illetve -javítás forgalma az év első hét hónapjában nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, naptárhatással és szezonálisan kiigazított adatok szerint 1,3 százal&eacut
A nap várható eseményei - 2026. szeptember 24.
SZENÁTUS: - szakbizottsági ülések (9 óra) KÉPVISELÕHÁZ: - szakbizottsági ülések (8:30) KORMÁNY: - kormányülés (11:00) AGERPRES Telefonszám: +40212076117 / +40212076160 Email: magyar@a
Védelmi minisztérium: lezuhant egy drón a Suceava megyei Solca közelében
Bukarest, szeptember 24. /Agerpres/ - Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett. A védelmi minisztérium közlem&eac
Mureșan elmondta, hogy miért nem ment el a PSD székházába: Az lenne a természetes, ha a parlamentben egyeztetnénk
Bukarest, szeptember 24. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerda este kijelentette, hogy nem állapodott meg Sorin Grindeanuval sem a találkozó helyszínéről, sem az időpontjáról, és természetesnek tartaná, ha a kormány beiktatásáról a parlamentben
Nicușor Dan: A romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból
New York, szeptember 24. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előre hozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televízió
Védelmi minisztérium: behatolt egy drón Románia légterébe Botoșani megye északi részén
Bukarest, szeptember 24. /Agerpres/ - Behatolt egy drón csütörtök reggel Ukrajnából Románia légterébe Botoșani megye északi részén. A védelmi minisztérium közleménye szerint a román légierő két F-16-os vadászgépe felsz&aacu
Grindeanu: Kijelölt miniszterelnökként mindent megtennék egy olyan kormány alakításáért, amelyet a parlament támogat
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnö
Dăianu: Az S&P valószínűleg nem siet Románia leminősítésével, megvárja az új kormány megalakulását
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - A Költségvetési Tanács elnöke, Daniel Dăianu szerint az S&P valószínűleg nem siet Románia leminősítésével, hanem megvárja a 2027-es költségvetést és az államháztartás rendbetételének folytat&aac
Nicușor Dan: Románia továbbra is kiáll a tengeri biztonság és a hajózás szabadsága mellett a Hormuzi-szorosban és a Fekete-tengeren
New York, szeptember 23. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Románia továbbra is kiáll a tengeri biztonság és a hajózás szabadsága mellett a Hormuzi-szorosban, a Fekete-tengeren és más térségekben - jelentette ki szerdán Nicuș
Mureșan nem ment el a PSD székházába; Grindeanu: Nyilvánvaló, hogy nem akar miniszterelnök lenni
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítá
A közösségi médián keresztüli manipuláció veszélyére figyelmeztetett Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen
New York, szeptember 23. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: A közösségi médián keresztüli manipuláció olyan veszélyt jelent a demokráciára, amely nem kap kellő figyelmet - jelentette ki szerdán Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
New York, szeptember 23. /Agerpres/ - Az AGERPRES különtudósítója, Florin Ștefan jelenti: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megz
Pîslaru: Grindeanu kettős mércét alkalmaz, amikor EP-képviselői mandátuma feladását kéri Mureșantól
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Dragoș Pîslaru szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu kettős mércét alkalmaz, amikor európai parlamenti mandátuma feladását kéri Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnöktől kérte. A Nemzeti Liberál





