Siegfried Mureșan: Azt akarjuk, hogy Romániának továbbra is hozzáértő kormánya legyen
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt szeretné, hogy Romániának továbbra is hozzáértő kormánya legyen, amely képes megvédeni az állampolgárok érdekeit belföldön és külföldön egyaránt, és ne térjen vissza egy 'amatőr kormányzás' - közölt pénteken a Facebook-oldalán Siegfried Mureșan.
Bejegyzésében a PNL európai parlamenti képviselője ismertette pártja kormányzásának prioritásait. Ezek közé sorolta a reformok folytatását, a költségvetési hiány csökkentését, a hozzáértő európai uniós képviseletet, valamint a biztonság és a védelem megerősítését.
A politikus szerint folytatni kell az elmúlt egy évben elindított és reformokat, mert ezek nélkül Románia nem tud európai szinten modernizálódni és fenntarthatóan fejlődni. Hangsúlyozta, hogy az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt reformoknak visszafordíthatatlanná kell válniuk, különben Románia azt kockáztatja, hogy elveszíti az Európai Bizottságtól még lehívható forrásokat.
Mureșan szerint a kormányzás másik fontos feladata a költségvetési hiány csökkentése. 'A Bolojan-kormány intézkedéseinek köszönhetően Románia jó irányba indult ezen a téren, és a pazarlás visszafogása teremthet forrást tartós beruházásokra, valamint fenntartható bér- és nyugdíjemelésekre' - írta bejegyzésében.
A liberális EP-képviselő arra is rámutatott, hogy Romániának hozzáértő képviseletre van szüksége európai szinten, különösen az Európai Unió következő többéves költségvetéséről szóló tárgyalásokon. Emlékeztetett arra, hogy az uniós költségvetés határozza majd meg, mennyi európai forráshoz jut Románia a következő hét évben.
Mureșan a biztonság és a védelem megerősítését is kiemelt célnak nevezte. Szerinte a Romániában szinte naponta becsapódó robbanóanyagos drónok oka Oroszország Ukrajna elleni inváziója, ezért Romániának meg kell erősítenie védelmét, és ehhez le kell hívnia a SAFE-programban rendelkezésére álló 16,7 milliárd eurót.
A politikus szerint a Bolojan-kormány előkészítette a szükséges dokumentációt, és 'a PSD és az AUR akadékoskodása ellenére' sikerült megszereznie a 2,5 milliárd eurós SAFE-előfinanszírozást.
'Romániának olyan kormányra van szüksége, amely folytatja a SAFE-program végrehajtását és az ország védelmének megerősítését. Nem akarunk visszatérni egy amatőr kormányzáshoz, amelyben irreális dolgokat ígérnek az embereknek, miközben az erőforrásokat a pártklientúrához irányítják' - fogalmazott Siegfried Mureșan. AGERPRES/(RO - szerző: Alina NOVÃCEANU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Sorin Grindeanu: A PSD kész kialakítani a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - Romániának teljes jogkörű kormányra van szüksége - közölte pénteken a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hangsúlyozva, hogy a szociáldemokraták felvállaltak egy kormányalakít&aacut
Közel 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn az új tanévet
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026-2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint. A tanítás szeptember 7-én kezdődik és 2027. június 18-&aacut
Október 6-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
Csíkszereda, szeptember 4./Agerpres - Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság. A Hargita megyei prefektúra közleménye szerint a vészhelyzet 2026. október 6-ig lesz &
Péntektől ismét jegyezhetők a Fidelis államkötvények
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki péntektől a pénzügyminisztérium. A szaktárca közleménye szerint a szeptember 4-11. között megvásárolható 2, 4 és 10 éves futamidejű lejalapú lakossági ál
Bíróság elé állította a DIICOT a Tate testvéreket gyerekkereskedelem, pénzmosás és tanúbefolyásolás miatt
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetet
Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteki figyelmeztető előrejelzése szerint szombaton 10 és 21 óra k&o
Több mint 6 százalékkal nőtt júliusban a kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések és vendégéjszakák száma
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Júliusban 1,931 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, 6,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Az első hét hónapban 5,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom 2025 azonos időszakához képest
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Az idei első hét hónapban a nyers adatok szerint 5,7 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 5,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2025 azonos időszakához képest -
Katasztrófavédelem: egy beszámíthatatlan beteg okozott szándékosan tüzet a vaskohsziklási kórházban
Nagyvárad, szeptember 4. /Agerpres/ - Egy beszámíthatatlan beteg okozott szándékosan tüzet csütörtök este a vaskohsziklási kórházban - tájékoztatott a Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). A közlemény szerint a betegek k
A nap várható eseményei - 2026. szeptember 4.
ELNÖKI HIVATAL: - Nicușor Dan államfő átveszi több nagykövet megbízólevelét (10:00) DIPLOMÁCIA: - nyílt nap a külügyminisztériumban (12:00 - 17:00) AGERPRES Telefonszám: +40212076117 / +40212076160 Email: magyar@agerpres.ro
Közzétette az alkotmánybíróság a közrádió és a köztelevízió igazgatótanácsával kapcsolatos döntésének indoklását
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - Az alkotmánybíróság szerint a parlament nem tartotta tiszteletben a politikai arányosság elvét, amikor kinevezte a Román Televíziótársaság (SRTv) és a Román Rádiótársaság (SRR) igazgatótanácsán
A brit külügyminiszterrel tárgyalt Oana Țoiu Londonban
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter csütörtökön Londonban Ed Miliband brit külügyminiszterrel tárgyalt. A találkozón szó volt az Egyesült Királyságban élő román diaszpóráról és a védelmi együttműk
Több mint 110 beteget menekítettek ki a vaskohsziklási pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - Kimenekítették a betegeket csütörtök este a Bihar megyei vaskohsziklási pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt - közölte az egészségügyi minisztérium. A tájékoztatás szerint az épü
Az AUR a köztelevízió és a közrádió igazgatótanácsát érintő alkotmánybírósági határozatok közzétételét sürgeti
Bukarest, szeptember 3./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felkérte csütörtökön az alkotmánybíróságot, hogy haladéktalanul szövegezze meg és továbbítsa közlésre a Hivatalos Közlönynek a közszolg&aacut










