Bolojan: Románia nem veszített volna el helyreállítási forrásokat, ha a felelősök időben elvégzik a feladataikat
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Románia nem veszített volna el helyreállítási forrásokat, ha a felelősök időben elvégzik a feladataikat, vagyis megvalósítják a beruházásokat és elfogadják a szükséges törvényeket - jelentette ki kedden Ilie Bolojan.
A román diplomácia éves értekezletén mondott beszédében az ügyvivő miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány egyeztetései az Európai Bizottsággal fontos szerepet játszottak a SAFE-program és az országos helyreállítási terv (PNRR) végrehajtásában. Elismerte ugyanakkor, hogy Románia jelentős összegeket veszített saját hibájából, részben a beruházások megvalósításának elhúzódása, részben elmaradt reformok miatt.
Példaként említette, hogy az eredeti vállalás szerint 19 kórházat kellett volna megépíteni, ezt végül tárgyalások nyomán 8-ra csökkentették, a PNRR egyes mérföldköveit pedig töröltek vagy módosítottak. Bolojan szerint azonban Románia így is pénzt veszített, mert nem tudott befejezni beruházásokat, illetve nem fogadta el a közalkalmazotti bértörvényt.
Az utóbbi jogszabály szerinte nemcsak pénzügyi szempontból fontos, hanem azért is, mert kiszámíthatóvá és ellenőrizhetővé tenné az állami költségvetést strukturálisan terhelő egyik alapkiadást. Ha az új bértörvény nem készül el, Romániában továbbra is az eddigi forgatókönyv érényesül majd: a közalkalmazotti fizetéseket megemelik, két-három évre befagyasztják, majd választási időszakban ismét növelik.
Bolojan arról is beszélt, hogy a minimálbér és az energiaárak gyors emelkedése növelte a költségeket, és nyomást helyezett a Romániában beruházó vállalatokra. Fordot, Renault-t és más olyan cégeket említett, amelyeknek Romániánál olcsóbb munkaerővel rendelkező országokban is vannak telephelyeik.
Szerinte a minimálbér túl gyors emelése különösen azokat a vállalatokat érintette, amelyeknél a munkaerőköltség meghatározó tényező. Az energiaárak pedig stratégia hiányában gyorsabban nőttek, mint a Romániával versenyző országokban, ami megrendelések elvesztéséhez és a romániai üzemek teljesítményének gyengüléséhez vezetett.
Az ügyvivő miniszterelnök figyelmeztetett: ha a béremelések nem kapcsolódnak közvetlenül a termelékenység növekedéséhez, és az energia területén nem hozzák meg a szükséges korrekciókat, Románia veszít a versenyképességéből. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan államfő fogadta a Cotroceni-palotában Angela Merkel volt német kancellárt
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. Találkozójukon a nemzetközi politikai és biztonsági helyzetről, az Európai Unió szolidaritásáról és arról tárgyaltak, hogy az eur
Augusztus végére 64,86 milliárd euróra nőtteka BNR devizatartalékai
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Augusztus végére a júliusi 63,230 milliárd euróról 64,865 milliárd euróra csökkent a Román Nemzeti Bank (BNR) devizatartaléka. A BNR keddi közleménye szerint augusztusban 4,487 milliárd euró került be a devizatartal&eacu
Jövőre június 14-18. között szervezik meg a nyári érettségi írásbeli vizsgáit
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják - jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. k&o
Bolojan: Remélem, Romániának mielőbb stabil kormánya lesz; a deficit csökkentését folytatni kell
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden reményét fejezte ki, hogy Romániának mielőbb stabil kormánya lesz, és hangsúlyozta, hogy a következő kabinetnek folytatnia kell a deficit csökkentésére irányuló erőfeszítéseket.
Abrudean: Itt az ideje megvitatni a titkosszolgálatok tevékenységi beszámolóit
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök kedden kijelentette, hogy a Kormányőrség (SPP), a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) tevékenységi beszámolóit 'egy ideje' nem vitatta meg a parlament, és el&e
Abrudean: A PNL nem támogat olyan kormányt, amelyiknek a PSD is tagja
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja nem változott: nem támogat olyan kormányt, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is tagja, függetlenül attól, hogy a miniszterelnök független vagy valamelyik párt jelöltje - jelentette ki kedden
Maros megye: nagy tűz ütött ki egy marosludasi újrahasznosító csarnokban; RO-ALERT-riasztást adtak ki
Marosvásárhely, szeptember 1./Agerpres/ - Nagy kiterjedésű tűz ütött ki kedden egy marosludasi újrahasznosító csarnokban; a hatóságok RO-ALERT üzenetben figyelmeztették az érintett térség lakosságát. A Maros megyei katasztrófavédelmi f
Lezuhant drónt találtak Vaslui megyében; a hatóságok vizsgálatot indítottak
Vaslui, szeptember 1./Agerpres/ - Egy lezuhant drónt találtak kedden a Vaslui megyei Viișoara község külterületén. Személyi sérülés nem történt. A Vaslui megyei rendőrség tájékoztatása szerint a helyi rendőrőrs vezetőjét 10 óra 15 perckor
Cseke Attila: A fejlesztési minisztérium teljesítette a helyreállítási tervben vállalt valamennyi mérföldkövet és célkitűzést
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Az előzetes értékelések szerint a fejlesztési minisztérium teljesítette az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt valamennyi mérföldkövet és célkitűzést, mind a reformok, mind a beruházások terén -
A munkavállalók 83 százaléka szerint az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóerejük
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 sz&a
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: Románia hozzájárul a transzatlanti térség, a keleti szárny és saját régiója biztonságához
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Románia a transzatlanti térség, a NATO keleti szárnya és a régió biztonságának erősítéséhez egyaránt hozzájárul - jelentette ki Nicușor Dan államfő kedden, a román diplomácia éves értekezlete (RADR) al
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés volt kedden Vrancea megyében
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt kedden 9 óra 54 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 30 kilométeres mélységben következett be
Nicușor Dan előrelépést remél a külügyminisztérium igazgatási ügyeiben
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő kedden reményét fejezte ki, hogy sikerül előrelépni a külügyminisztérium igazgatási ügyeiben. Elmondása szerint több szükséges intézkedés a politikai válság miatt késedelmet szenvedett.
Miruță: Szlovákia alacsonyan repülő célok felderítésére alkalmas radarokat küld Romániába
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába - jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.




