Bolojan a PNRR-ről: Több mint 2000 befejezetlen beruházás van még
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) rendelt vissza nem térítendő támogatások több mint 90 százalékát és a hitelek több mint 95 százalékát hívta le - jelentette be kedden Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A kormányfő a PNRR végrehajtásának mérlegét ismertető sajtótájékoztatón elmondta, hogy a pontos összegeket a következő napokban véglegesítik, miután a beruházások és európai projektek minisztérium valamennyi adatot összesít. Hozzátette, az eredményekért az előző kormányok is dolgoztak, de a legnagyobb nyomás az utolsó évre nehezedett, amikor jelentős erőfeszítésekbe került a célok és mérföldkövek újratárgyalása az Európai Bizottsággal.
Bolojan elmondta, hogy mandátuma átvételekor a PNRR végrehajtása el volt akadva, de a kormány újratárgyalta a tervet és elindította a célok és mérföldkövek teljesítését, hogy Románia ne veszítsen jelentős összegeket.
Az ügyvivő miniszterelnök szerint ugyanakkor jobb eredményt is el lehetett volna érni, ha a folyamat időben elindul, és lett volna politikai akarat a PNRR következetes végrehajtására. 'A forrásvesztések egyik oka, hogy a Szociáldemokrata Párt szabotálta a közalkalmazotti bértörvény elfogadását' - jelentette ki, hozzátéve, hogy a pénzveszteség mellett ez a kudarc gyengíti a piacok és az európai partnerek bizalmát Romániában, mert az üzenete, hogy elakadtak a reformok.
A kormányfő szerint a közigazgatási szereplők teljesítménye is elmaradt a várakozásoktól, mert nem készültek megfelelő értékelések, sok esetben pedig fedezet nélküli szerződéseket írtak alá. Példaként említette, hogy közlekedési beruházásokra 19,5 milliárd euró értékben írtak alá szerződéseket, miközben erre a célra csak 5,5 milliárd euró állt rendelkezésre. A különbséget a következő években más európai forrásokból vagy az állami költségvetésből kell fedezni - magyarázta.
Bolojan becslése szerint több mint 2000 befejezetlen beruházás van még. Az érintett települések önkormányzatainak év végéig saját költségvetésükből kell befejezniük a projekteket, ellenkező esetben jövő évtől vissza kell fizetniük az eddig kapott összegeket is.
Az ügyvivő miniszterelnök elmondta, hogy a beruházások végrehajtása későn indult, a késéseket pedig problémás építőipari cégek alacsony teljesítménye és egyes önkormányzatok hozzá nem értése is súlyosbította. Szerinte a jövőbeli programokat, köztük a SAFE-programot, már az első naptól gyorsabb ütemben kell végrehajtani, mert az utolsó pillanatra halasztott munka jelentős erőfeszítésekkel és forrásvesztési kockázatokkal jár.
Bolojan elmondta, hogy a helyreállítási forrásokból 1,5 milliárd eurót fordítottak a moldvai autópálya Focșani-Bákó szakaszára, több mint 1,8 milliárd eurót pedig lakó- és középületek energetikai felújítására, összesen több mint 4,6 millió négyzetméteren.
Több mint 300 millió eurót különítettek el az állam digitalizálását szolgáló kormányzati felhő fejlesztésére, amelyhez már több mint 30 közintézmény kapcsolódik. Energetikai és megújulóenergia-beruházásokra több mint 450 millió eurót fordítottak, csaknem 1000 megawatt kapacitásra.
A PNRR-hez rendelt összegekből több tízezer tanterem és laboratórium felszerelését is finanszírozták, összesen 600 millió euró értékben. Emellett több mint 450 millió eurós támogatást kaptak a magas iskolaelhagyási kockázatú tanintézetek hátrányos helyzetű diákjai, az egyetemek digitalizálására pedig több mint 230 millió eurót költöttek.
A helyreállítási forrásokból több mint 90 kilométer víz- és csatornahálózatot finanszíroztak 55 millió euróval, több mint 300 millió eurót pedig 18 ezer hektár erdősítésére vagy újraerdősítésére, valamint 130 ezer négyzetméter városi erdő kialakítására használtak fel. Nyolc regionális kórházra, 1200 mentőautóra, 25 újszülött-intenzív osztályra, több mint 2000 háziorvosi rendelőre és 885, marginalizált közösségekben élő fiataloknak szánt lakásra is fordítottak az összegekből - részletezte Bolojan. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Nicușor Dan a leendő bíráknak és ügyészeknek: Legyen bátorságuk kiállni a saját véleményük mellett
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Nicușor Dan államfő kedden azt üzente az Országos Igazságügyi Intézet (INM) friss végzőseinek, hogy nagy felelősség hárul rájuk, mert a közszférában nincs még egy olyan terület, ahol az állam tekintélye és megít&eac
Az USR és a PNL megtámadja az alkotmánybíróságon a képviselőházi házbizottság összetételének módosításáról szóló határozatot
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megtámadja az alkotmánybíróságon a képviselőházi házbizottság összetételének módosításáról sz&
Moldovan (CNAS): Keddtől működik az E-Sănătatea mea egészségügyi portál
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál - jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke. A kormánypalotában tartott sajtótájékoztat&
A képviselőház megválasztotta az új házbizottságot
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - A képviselőház kedden megválasztotta az új házbizottságot az idei őszi ülésszakra. Alelnökké választották Natalia Intoterót, a Szociáldemokrata Párt (PSD), Gianina Șerbant, a Románok Egyesülésé&eacu
Sighiartău: Elveszítik parlamenti tisztségeiket azok a liberálisok, akik a PSD-vel együtt szavaztak
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Elveszítik parlamenti tisztségeiket azok a liberális képviselők és szenátorok, akik a Szociáldemokrata Párttal (PSD) együtt szavaztak és támogatták a Veștea-kormányt - döntötték el kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) f
Csoma Botond: Siegfried Mureșan eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani - jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője, a szöv
Csoma Botond a kormányalakításról: Nem döntöttünk, mert az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet - közölte Csoma Botond, a szövets&ea
Nicușor Dan államfő fogadta a Cotroceni-palotában Angela Merkel volt német kancellárt
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. Találkozójukon a nemzetközi politikai és biztonsági helyzetről, az Európai Unió szolidaritásáról és arról tárgyaltak, hogy az eur
Augusztus végére 64,86 milliárd euróra nőtteka BNR devizatartalékai
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - Augusztus végére a júliusi 63,230 milliárd euróról 64,865 milliárd euróra csökkent a Román Nemzeti Bank (BNR) devizatartaléka. A BNR keddi közleménye szerint augusztusban 4,487 milliárd euró került be a devizatartal&eacu
Jövőre június 14-18. között szervezik meg a nyári érettségi írásbeli vizsgáit
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják - jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. k&o
Bolojan: Románia nem veszített volna el helyreállítási forrásokat, ha a felelősök időben elvégzik a feladataikat
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Románia nem veszített volna el helyreállítási forrásokat, ha a felelősök időben elvégzik a feladataikat, vagyis megvalósítják a beruházásokat és elfogadják a szükséges törvényeket - jelentette ki kedden Ilie Boloj
Bolojan: Remélem, Romániának mielőbb stabil kormánya lesz; a deficit csökkentését folytatni kell
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden reményét fejezte ki, hogy Romániának mielőbb stabil kormánya lesz, és hangsúlyozta, hogy a következő kabinetnek folytatnia kell a deficit csökkentésére irányuló erőfeszítéseket.
Abrudean: Itt az ideje megvitatni a titkosszolgálatok tevékenységi beszámolóit
Bukarest, szeptember 1. /Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök kedden kijelentette, hogy a Kormányőrség (SPP), a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) tevékenységi beszámolóit 'egy ideje' nem vitatta meg a parlament, és el&e
Abrudean: A PNL nem támogat olyan kormányt, amelyiknek a PSD is tagja
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja nem változott: nem támogat olyan kormányt, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is tagja, függetlenül attól, hogy a miniszterelnök független vagy valamelyik párt jelöltje - jelentette ki kedden










