Kelemen Hunor a bértörvényről: Rossz törvénytervezetet még kapkodva sem szabad elfogadni
Bukarest, augusztus 27./Agerpres/ - Romániának nem egy olyan bértörvényt kell alkotnia, amelyre az Európai Bizottság rábólint, mert nem az Európai Bizottság számára alkotunk törvényt. Olyan törvényt kell alkotnunk, amely kiszámítható rendszert teremt, és amelyet öt vagy tíz év múlva sem kell szégyellnünk vagy újra alapjaiban átírnunk - jelentette ki Kelemen Hunor szerda este, miután a döntéshozóknak ismét nem sikerült egyezségre jutniuk az új közalkalmazotti bértörvényről.
'Rossz törvénytervezetet még kapkodva sem szabad elfogadni. Akkor sem, ha szorít a határidő, és akkor sem, ha a késlekedésnek komoly ára van. Különösen úgy nem, hogy ez a határidő valójában nem most keletkezett: az új bértörvényt a PNRR eredeti vállalása szerint már 2023-ban, a PNL-PSD-kormány idején el kellett volna fogadni' - fogalmazott az RMDSZ elnöke a Facebook-oldalán.
Kelemen szerint Romániának valóban szüksége van új bértörvényre, mert rendezni kell a közszférában az elmúlt években felhalmozódott rengeteg igazságtalanságot és aránytalanságot.
'Olyan méltányosabb, kiegyensúlyozottabb rendszerre van szükség, amelyben a tanár, az orvos, a szociális munkás vagy egy kulturális intézmény alkalmazottja is kiszámítható pályát és tisztességes megélhetést lát maga előtt' - fejtette ki.
Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ kezdettől ugyanazt az alapelvet képviseli: az új bértörvény miatt senkinek nem csökkenhet a jelenlegi jövedelme. 'A kiugróan magas bérek további emelésével lehet várni, az alacsonyabb béreket erősebben kell korrigálni, az igazságtalanságokat pedig ki kell egyenlíteni. De egy új, igazságosabb rendszer nem indulhat azzal, hogy veszteseket teremt' - fogalmazott.
Az RMDSZ-es politikus szerint azonban a mostani bértörvénytervezet ezt a feltételt nem teljesíti. 'Az oktatásban, az egészségügyben, a kulturális szférában, a gyermekvédelemben és a szociális ellátásban továbbra is maradtak olyan megoldatlan kérdések, amelyek miatt ezt a változatot nem tudjuk támogatni. Nem csak mi látjuk így: az elmúlt napokban az oktatási, valamint az egészségügyi és szociális ágazat vezetői, valamint reprezentatív szakszervezetei is elutasították a tervezet legutóbbi változatát' - nyomatékosította.
A politikai pártok is 'csak az utolsó pillanatban kapták meg' a tervezetnek a kormány által véglegesnek szánt változatát, pedig egy olyan törvényről van szó, amely hosszú évekre meghatározhatja százezrek jövedelmét és egész szakmák jövőjét. 'Ilyen döntést nem lehet néhány nap alatt, a határidő nyomása alatt felelősen meghozni' - szögezte le.
'Az augusztus végi határidő elmulasztásának természetesen ára van: Románia mintegy 770 millió euró PNRR-forrást kockáztat. Ez komoly veszteség az országnak, de hosszú távon ennél is nagyobb veszteséget okozhatott volna, ha csak azért, hogy kipipáljunk egy határidőt, elfogadunk egy rossz törvénytervezetet, amely évekre igazságtalanul határozza meg a közszférában dolgozók jövedelmét, illetve olyan helyzetet idéz elő, amelyben veszítenek' - hívta fel a figyelmet Kelemen.
Hozzátette: az RMDSZ továbbra is érdekelt egy új bértörvény elfogadásában, de olyan törvényt fognak támogatni, amely rendezi a közszférán belüli igazságtalanságokat, kiszámíthatóbbá és vonzóbbá teszi ezeket a pályákat, és egyetlen közalkalmazott jelenlegi jövedelmét sem csökkenti.
Kelemen szerint még ebben az évben a parlament elé kell kerülnie a közalkalmazotti bértörvénytervezet egy jobb változatának, de ezt valódi párbeszédnek kell megelőznie az érintett ágazatokkal és a munkavállalók képviselőivel, és abból kell kiindulni, amiben a pártok a nyár folyamán már megállapodtak.
AGERPRES/(RO - szerkesztő: Georgiana TÃNÃSESCU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Ponta: A Niculescu-kormány megalakítása az utolsó esély az ország és a politikai osztály kollektív öngyilkosságának elkerülésére
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Az Egységben Romániáért (UPR) parlamenti frakció kész részt venni a Luca Niculescu kormányában, de nem köti miniszteri tisztségekhez a támogatását - jelentette ki hétfőn Victor Ponta képviselő. A kijelölt
INS: A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztos&
Pénteken kezdi meg a mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését az APIA
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) - közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Peia: A Béke - Románia az első frakció támogathatja a Niculescu-kabinet beiktatását, ha politikai kormány alakul
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Luca Niculescu hétfőn kijelentette, hogy nyílt és tartalmas tárgyalást folytatott a Béke - Románia az első frakcióval. A kijelölt miniszterelnök a parlamentben elmondta, hogy a kormányprogramról, a gazdaság élénkí
CNIR: jó ütemben haladnak a munkálatok a Gyergyóalfalu-Ditró sztrádaszakaszon
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán - közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
A következő két hétben a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet várható, sok csapadékkal
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad - derül ki az O
Luca Niculescu: A nemzeti kisebbségek frakciója is csatlakozna a parlamenti többséget alkotó pártok közötti megállapodáshoz
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Luca Niculescu hétfőn közölte, hogy nagyon jó megbeszélést folytatott a nemzeti kisebbségek frakciójával, és közösen keresnek megoldásokat a képviselők által felvetett problémákra. A kijelölt minisztereln
Pambuccian: A kijelölt miniszterelnöknek reális esélye van arra, hogy jó munkát végezzen
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A nemzeti kisebbségek frakciója támogatni fogja Luca Niculescu kormányát a parlamenti bizalmi szavazáson - jelentette be hétfőn Varujan Pambuccian frakcióvezető. A képviselő a kijelölt miniszterelnökkel folytatott tárgyalások ut&aacu
Fritz: Grindeanu úgy viselkedik, mint egy minden irányba menekülő, riadt nyúl
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz hétfőn felszólította Sorin Grindeanut, hogy tisztázza a Szociáldemokrata Párt (PSD) álláspontját az új kormány beiktatásáról.
Grindeanu: Luca Niculescu nem a PSD miniszterelnök-jelöltje. Miért kellene vállalnunk érte a felelősséget?
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn ismét arra kérte a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és az RMDSZ-t, hogy legalább a jövő tavaszig vállaljanak aktív szerepet Luca Niculescu kormányában. A PSD sz
Fritz: Közöltem Niculescuval, hogy nem megyünk bele az agónia elhúzódását jelentő háttéralkukba
Bukarest, október 12./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közölte a kijelölt miniszterelnökkel, hogy nem fog olyan háttéralkukat kötni, amelyek meghosszabbítanák a 'jelenlegi agóniát' - jelentette ki Dominic Fritz a Luca Niculescuval tartott h&e
Grindeanu: A PSD felkészült az előre hozott választások forgatókönyvére
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre. A PSD elnöke a párt székházában tartott h
Niculescu: Politikai kormányt alakítanék; a tárgyalások nyitottak
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - Luca Niculescu hétfőn kijelentette, hogy vagy politikai, vagy pedig vegyesen politikusokból és szakértőkből álló kormányt alakítana, de a tárgyalásokat nyitva hagyja, és egyetlen együttműködési lehetőséget sem akar kizárni.
Munkaerő ügynökség: összesen 20.666 álláslehetőséget kínáltak eddig a munkáltatók az országos állásbörzén
Bukarest, október 12./Agerpres/ - Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén - közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség (ANOFM). Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig
Abrudean: A PNL továbbra sem kíván a PSD-vel közösen kormányozni, de nyitott a Niculescu-kabinet támogatására
Bukarest, október 12. /Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását - jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea






