Több mint 120 személyt érinthet a feddhetetlenségi törvény alkotmányosnak ítélt módosítása
Bukarest, augusztus 17./Agerpres/ - Százhuszonkét tisztségviselőt érinthet a feddhetetlenségi törvény hétfőn alkotmányosnak ítélt módosítása, amely a megbízatás megszűnését írja elő az összeférhetetlenség vagy érdekellentét miatt elmarasztalt személyek esetében.
Az érintettek közé tartozik Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke is, akinél a legfelsőbb bíróság júniusban jogerősen érdekellentétet állapított meg, majd tíz százalékkal csökkentették polgármesteri illetményét hat hónapra.
Az alkotmánybíróság által hétfőn alkotmányosnak nyilvánított módosítást a Szociáldemokrata Párt (PSD) terjesztette be a törvény parlamenti vitája során, és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is támogatta.
A jogszabályba beiktatott rendelkezés szerint azok a személyek, akiknél a törvény hatálybalépése előtt jogerősen összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet állapítottak meg, és még nem telt le a rájuk vonatkozó hároméves eltiltási időszak, a jogszabály hatálybalépését követő 30 nap elteltével automatikusan elveszítik tisztségüket, közjogi megbízatásukat vagy mandátumukat.
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) augusztus 3-án közleményben jelezte, hogy támogatja az integritási szabályok megerősítését olyan megoldások elfogadásával, amelyek kizárják annak lehetőségét, hogy a vonatkozó szabályok megsértése pusztán pénzbeli szankcióval járjon.
Az ANI akkor arról is beszámolt, hogy 122 olyan esetet tartanak nyilván, amelyben az érintettekre a tisztségük vagy mandátumuk megszűnésétől számított hároméves eltiltás vonatkozik, miután összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet állapítottak meg náluk.
Az ANI szerint a 122 eset 75 százalékában olyan személyek érintettek, akiknél választott tisztségük betöltése idején állapítottak meg érdekellentétet.
A szankciókat illetően kilenc személlyel szemben nem rendeltek el intézkedést, vagy a kiszabott intézkedést a bíróság hatályon kívül helyezte. A többiek esetében egy-hat hónapos időszakra 5-20 százalékkal csökkentették a fizetést, illetve a tisztséggel járó juttatást.
Az ANI szerint az érintettek közül 47-en továbbra is olyan tisztséget töltenek be, amely vagyon- és érdekeltségi nyilatkozat benyújtására kötelezi őket. Közülük 22-en választott tisztségviselőként, további 22-en pedig köztisztviselőként maradtak hivatalban, miután korábban érdekellentétet állapítottak meg esetükben.
Az ANI nyilvántartásában szereplő 122 személy esetében véglegessé vált az összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet megállapító döntés. Nem szerepelnek a statisztikában azok, akik még megtámadhatják a jelentést a bíróságon, akiknek pere folyamatban van, vagy akik esetében a bírósági döntést még nem közölték - jegyezte meg az ANI. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Védelmi minisztérium: robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre - közölte a védelmi minisztérium. A t&aacut
FRISSÍTVE/Három halálos áldozatot követelő baleset történt Olt megyében
Slatina, szeptember 4./Agerpres/ - Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében - közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja. A közlem&eacu
Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai-román egyezmény
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény - jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége. A 2023. má
Három halálos áldozatot követelő baleset történt Olt megyében
Slatina, szeptember 4./Agerpres/ - Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében - közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja. A közlem&eacu
Nicușor Dan gratulált Meloninak a rekordhosszúságú kormányzáshoz; az intézményi folytonosságot méltatta
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő gratulált pénteken Giorgia Meloninak ahhoz, hogy az általa vezetett kabinet Olaszország történetének leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányává vált. A román elnök az X-en azt írta, hogy ez a m&ea
Hargita megye: lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a maroshévízi városi kórházban; kivonták őket a használatból
Csíkszereda, szeptember 4./Agerpres/ - Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek haszn
Konstanca: robbanóanyag nélküli dróndarabot találtak a Modern strandon
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon - közölték a hatóságok. A helyszínre rendőrök és csendőrök vonultak ki, akik biztonsági intézkedéseket vezettek be a kör
Több mint 700 ezer gyermek részesült tanszertámogatásban az elmúlt tanévben; a program folytatódik az új tanévben is
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium pénteken közölte, hogy befejezték a 2025-2026-os tanévre szóló oktatási utalványok feltöltését; összesen 701.968 gyermek részesült a f
Dimian: A diákok csak önkéntesen vehetnek részt a kolozsvári tanévkezdő Te Deum istentiszteleten
Bukaresz, szeptember 4./Agerpres/ - Kizárólag önkéntes lehet a diákok részvétele a kolozsvári ortodox székesegyházban a tanévkezdés alkalmából tartandó Te Deum istentiszteleten, és tiszteletben kell tartani a lelkiismereti szabadságukat - közölte p&e
Romániában csökkent a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom az EU-ban júliusban
Brüsszel, szeptember 4./Agerpres/ - Az Európai Unióban és az euróövezetben is nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2026 júliusában az előző év azonos hónapjához képest; Romániában ugyanakkor a tagállamok közül a legnagyobb visszaesést jegyezték - köz&o
Sorin Grindeanu: A PSD kész kialakítani a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - Romániának teljes jogkörű kormányra van szüksége - közölte pénteken a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hangsúlyozva, hogy a szociáldemokraták felvállaltak egy kormányalakít&aacut
Közel 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn az új tanévet
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026-2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint. A tanítás szeptember 7-én kezdődik és 2027. június 18-&aacut
Siegfried Mureșan: Azt akarjuk, hogy Romániának továbbra is hozzáértő kormánya legyen
Bukarest, szeptember 4. /Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt szeretné, hogy Romániának továbbra is hozzáértő kormánya legyen, amely képes megvédeni az állampolgárok érdekeit belföldön és külföldön egyaránt, és ne té
Október 6-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
Csíkszereda, szeptember 4./Agerpres - Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság. A Hargita megyei prefektúra közleménye szerint a vészhelyzet 2026. október 6-ig lesz &
Péntektől ismét jegyezhetők a Fidelis államkötvények
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki péntektől a pénzügyminisztérium. A szaktárca közleménye szerint a szeptember 4-11. között megvásárolható 2, 4 és 10 éves futamidejű lejalapú lakossági ál













