Fifor: Az alkotmánybíróság tisztázza a testület elnöke és az ügyvivő kormányfő találkozójának körülményeit
Bukarest, augusztuas 15./Agerpres/ - Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD-) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő és Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A politikus péntek esti Facebook-bejegyzésében azokra a sajtóértesülésekre hivatkozott, amelyek szerint Bolojannak és Tănăsescunak volt egy nyilvánosan be nem jelentett megbeszélése Mircea Abrudean irodájában, három nappal azelőtt, hogy az alkotmánybíróság folytatná az új feddhetetlenségi törvény elleni beadványok tárgyalását. 'Az Európai Unió melyik jogállamában történhet még meg ilyesmi? Románia egyre veszélyesebben távolodik a törvények tiszteletben tartásától, a hatalmi ágak szétválasztásának elvétől és az alapvető állami intézmények függetlenségének tiszteletben tartásától' - fogalmazott.
Fifor szerint hivatalosan tisztázni kell, ki kezdeményezte a találkozót, miért ebben az időpontban és helyszínen tartották, valamint hogy szóba került-e ezen a feddhetetlenségi törvény ügye. 'Nem tudjuk, miről tárgyaltak, és nem is szabad találgatásokba bocsátkozni. Éppen ezért van szükség magyarázatra' - véli a PSD politikusa.
Bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a jogszabályt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 27 szenátora, valamint Nicușor Dan államfő is megtámadta az alkotmánybíróságon. Fifor szerint aggályokat vet fel, hogy a PNL elnöke találkozott az alkotmánybíróság elnökével a párt egyik vezetőjének irodájában. 'Az intézmények függetlenségének és pártatlanságának láthatónak, hitelesnek és minden észszerű gyanún felül állónak kell lennie' - hangsúlyozta a képviselő.
Az alkotmánybíróság augusztus 17-én, hétfőn folytatja az integritási szabályokat módosító törvénnyel kapcsolatos beadványok elbírálását.
Az államfő beadványa szerint a jogszabály több ponton sérti az alkotmányos normákat és elveket.
Nicușor Dan elsősorban azt kifogásolja, hogy a jogszabály a házastársakon túl azokat a személyeket is vagyon- és érdekeltségi nyilatkozat benyújtására kötelezi, akik 'a házassághoz hasonló kapcsolatban' élnek a köztisztségviselővel. Az elnöki hivatal szerint ez a megfogalmazás pontatlan és kiszámíthatatlan, mivel a törvény nem rögzít olyan objektív szempontokat - mint az együttélés időtartama, a közös háztartás vagy a gazdasági függőség -, amelyek alapján egyértelműen meghatározható lenne egy ilyen viszony. A beadvány szerint a pontatlan megfogalmazás azért is problémás, mert az előírás megszegése bírságokat vonhat maga után. Az elnöki hivatal szerint egy büntetéssel járó jogszabály nem bízhatja sem az érintett köztisztségviselőre, sem az ellenőrző hatóságra annak mérlegelését, hogy egy magánéleti viszony élettársi kapcsolatnak minősül-e vagy sem. AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
David Popovici kapta a 2025 legjobb európai úszójának járó díjat
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - David Popovici átvette péntek este Párizsban a European Aquatics által odaítélt, 2025 legjobb európai férfi úszójának járó díjat - számolt be Facebook-oldalán a román szakszövetség. Az elismer&ea
Miruță: 96 óra alatt több mint száz drónt észleltek a radarok a román légtér közelében
Bukarest, augusztus 15./Agerpres/ - Az elmúlt időszakban példátlan intenzitásúak voltak az ukrán front Romániával határos térségében végrehajtott támadások, az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz d
FRISSÍTVE/David Popovici 200 méteres gyorsúszásban is aranyérmet nyert az Európa-bajnokságon
Párizs, augusztus 14. /Agerpres/ - Péntek este 200 méteres gyorsúszásban is aranyérmet nyert David Popovici a párizsi Európa-bajnokságon. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok román úszó 1 perc 44,15 másodperces idővel védte meg a címét ebben a
David Popovici 200 méteres gyorsúszásban is aranyérmet nyert az Európa-bajnokságon
Párizs, augusztus 14. /Agerpres/ - Péntek este 200 méteres gyorsúszásban is aranyérmet nyert David Popovici a párizsi Európa-bajnokságon. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok román úszó 1 perc 44,15 másodperces idővel védte meg a címét ebben a
Védelmi minisztérium: újabb drónt találtak pénteken Tulcea megyében
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Újabb drónt találtak pénteken Tulcea megyében, Plauru település térségében - közölte a védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a hadsereg szakértői azonosították a dr&oacut
Maros megye: személygépkocsik ütköztek egy katonai teherautóval; hárman meghaltak a balesetben, köztük egy gyerek
Marosvásárhely, augusztus 14. /Agerpres/ - Hárman meghaltak és négyen megsérültek egy péntek délután történt közúti balesetben a Szászkézdhez tartozó Zoltán (Mihai Viteazu) településen - tájékoztatott a Maros megyei katasztró
Augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre csökken a Duna vízhozama Báziásnál
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenk&eac
Védelmi minisztérium: korlátozott kiterjedésű égésnyomokat hagyott a Tulcea megyében lezuhant drón
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - A Tulcea megyében pénteken lezuhant drón roncsai Greci település közelében, a Măcin-hegységben szóródtak szét - tájékoztatott a védelmi minisztérium. A közlemény szerint a helyszínen korlátozott kit
Memorandumot fogadott el a kormány 768 bölcsődei állás meghirdetéséről
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről. A kabinet közleménye szerint a memorandum lehetővé teszi, hogy a több megy&eacut
A munkaügyi minisztérium továbbítja az elnöki hivatalnak az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéhez kidolgozott módosító javaslatokat
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - A munkaügyi minisztérium a hétvégén továbbítja az elnöki hivatalnak az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéhez kidolgozott módosító javaslatokat - jelentette ki pénteki kormányülés utáni sajt&o
Pîslaru: Románia az országos helyreállítási terv 97,22 százalékát teljesítheti
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Románia az országos helyreállítási terv (PNRR) 97,22 százalékát teljesítheti, ha elfogadja a még hátralévő reformokat - jelentette ki Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős ügyvivő miniszter a pénteki kormányül
Pîslaru: Ma benyújtjuk a PNRR-hez kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmet
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét - jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajt&o
Nazare: Megmutatkoztak a román gazdaság fokozatos talpra állásának első jelei
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - A 2026 első felére vonatkozó adatok a román gazdaság fokozatos talpra állásának első jeleit mutatják: mérséklődött a GDP csökkenése, gyorsultak az uniós forrásokból finanszírozott beruházások, javult a nett&oacu
BNR: Az első félév végén 14,202 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Románia folyó fizetési mérlege 14,202 milliárd eurós hiánnyal zárta 2026 első felét, szemben a múlt év azonos időszakában regisztrált 13,555 milliárd eurós deficittel - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR





