Bolojan több évre szóló politikai paktumot javasol a pártoknak az energiaügyi intézkedésekről
Bukarest, augusztus 14. /Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Sajtótájékoztatóján a kormányfő elmondta, hogy az energiaválságok nem oldhatók meg eseti intézkedésekkel, hosszú távú, kiszámítható állami stratégiára, jelentős beruházásokra és felelős döntésekre van szükség. Szerinte a jelenlegi problémák a stratégiahiány, az elmaradt beruházások, a felelősséghárítás és a gyenge vállalatirányítás következményei.
Bolojan szerint az energiaügyi paktumot az őszi parlamenti ülésszak elején kellene megvitatni, és ahol szükséges, törvénymódosításokkal kellene alátámasztani. A cél új termelőegységek üzembe helyezése, a tárolási kapacitások bővítése, az állami és magánberuházások ösztönzése, valamint a nagy energetikai vállalatok hatékonyabb irányítása lenne - részletezte.
Közölte, hogy a Duna alacsony vízhozama miatt leállított csernavodai 2-es reaktor kiesését több forrásból pótolják. Számítanak a nap- és a szélenergiára, az importra, a vízerőművek termelésének növeléséra, valamint jövő héttől a tartalékban lévő rovinari-i széntüzelésű hőerőmű újraindítására, amely a kieső villamosenergia csaknem felét fedezheti.
Bolojan fontosnak nevezte az úgynevezett Bala 2 projekt megvalósítását is, amely a víz egy részének elterelésével növelné az Öreg-Duna vízszintjét Csernavoda térségében. Szerinte a beruházás nélkül nem lehet érdemben beszélni a csernavodai atomerőmű 3-as és 4-es reaktorának megépítéséről, mert biztosítani kell a hűtéshez szükséges vízmennyiséget a meglévő és a tervezett reaktorok számára is.
A kormányfő szerint egy másik fontos irány a radnóti és a marosnémeti gázerőmű befejezése. Elmondta, hogy a radnóti erőmű már az év végétől áramot termelhet, a magántulajdonban lévő marosnémeti létesítményben pedig szeptemberben kezdődik a próbatermelés.
A két gázerőmű normál termelés mellett több mint 1500 megawatt teljesítményt adhat, ami az országos villamosenergia-rendszer szükségletének több mint 20 százaléka. Bolojan szerint a gázerőmű-beruházásokat támogatni kell, mert ezek különösen az esti csúcsidőszakban és a hideg téli hónapokban létfontosságúak. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Siegfried Mureșan: Jelöltségemet jelenleg a PNL, az USR és az RMDSZ támogatja hivatalosan
Bukarest, szeptember 23. /Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy jelenleg hivatalosan a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ támogatását élvezi, és az elkövetkező ór&aacut
Kelemen Hunor a Siegfried Mureșannal való egyeztetés után: Folytatjuk a tárgyalásokat a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 23./Agerpres/ - Folytatódnak az egyeztetések Siegfried Mureșan kormányprogramjáról, a tárgyalások végső eredményét a közeljövőben fogják ismertetni - nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szövetség parlamenti frakcióinak a kijel
Politikai források: a Mureșan-kormány beiktatási eljárásának ütemtervéről egyeztetett Grindeanu és Bolojan
Bukarest, szeptember 23.Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata elnök szerdán találkozott Ilie Bolojan liberális elnökkel - nyilatkozták politikai források. Ezek szerint a két politikus a kijelölt miniszterelnök, Siegfried Mureșan kormányának beiktatási eljár&
CURS: A románok 47 százaléka szerint előre hozott választásokra van szükség, 47 százalék ellene van
Bukarest, szeptember 23./Agerpres/ - A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt - derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A nap várható eseményei - 2026. szeptember 23.
ELNÖKI HIVATAL: - Nicușor Dan államfő államfő részt vesz New Yorkban az ENSZ Közgyűlés 81. ülésszakának magas szintű tanácskozásán * romániai idő szerint 16:30-tól tartja meg beszédét az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén.
Havazott a Transzfogarason, az útkarbantartók hóekéket vetettek be
Brassó, szeptember 23./Agerpres/ - Sűrűn havazott a keddről szerdára virradó éjszaka a Transzfogaras környékén, az útkarbantartók két hóekét és több mint öt tonna csúszásgátló anyagot vetettek be a hó eltakarítására a maga
Siegfried Mureșan: Én is várom, hogy a kormányprogramról egyeztessek Grindeanuval
Bukarest, szeptember 23./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kedd este kijelentette, miután egyeztet a jelölését hivatalosan támogató három parlamenti párt képviselőivel, Sorin Grindeanu szociáldemokrata elnökkel is tárgyalni fog a kormányprogramjár&oacut
Védelmi minisztérium: drónt észleltek kedd este Vilkove északkeleti részén; RO-Alert-riasztást adtak ki
Bukarest, szeptember 23./Agerpres/ - A védelmi minisztérium kedd este közölte, hogy radarrendszere egy légi célpontot észlelt az ukrajnai Vilkove város északkeleti részén, a román-ukrán határ közelében. A tárca tájékoztatása sze
Halálra gázolt a vonat egy férfit Nagyszebenben
Nagyszeben, szeptember 22./Agerpres/ - Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat - közölte a Szeben megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint a baleset a Máramaros utca közelében, a 200-as vasúti fővonal 6+
Tíz személy előzetes letartóztatását kérik az ügyészek a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt. Az ügyészség közleménye
Siegfried Mureșan: Nem adom vissza a kormányalakítási megbízást
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását. 'Hogy adnám
Peiu (AUR): Ha Grindeanu meghív bennünket, elmegyünk tárgyalni vele
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle - jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Szenátus: folytatódnak az alkotmányossági bizottság vizsgálatai; Bolojan és Tănăsescu újabb meghívást kapott
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Sem Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, sem Simina Tănăsescu alkotmánybírósági elnök nem jelent meg kedden a szenátus alkotmányossági bizottságának meghallgatásán. A testület a két tisztségviselő augusztus 14-i parlamenti tal&aa
Siegfried Mureșan szerda reggel egyeztet az RMDSZ-szel a kormányprogramról
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Siegfried Mureșan szerda reggel tárgyal a kormányprogramról az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióival. A kijelölt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzése szerint az egyeztetés 8 óra 30 perckor kezdődik. Mureșan kedde
INSCOP: a romániaiak 86,1 százaléka áremelkedésre számít a következő hat hónapban
Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak - derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.








