Negrescu: A Moody's bejelentésével Románia lényegében nem nyert semmit, csak elkerült egy veszteséget
Bukarest, augusztus 8. /Agerpres/ - A Moody's várható döntést hozott Románia adósbesorolásának megerősítésével, a negatív kilátás fenntartása azonban figyelmeztetés: a következő 12-24 hónapban továbbra is nagyobb a leminősítés esélye, mint a javításé - véli Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
A szakember szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy a hitelminősítő bejelentésével Románia lényegében nem nyert semmit, csak elkerült egy veszteséget. A kedvező elem szerinte az, hogy az ország nem került a befektetésre nem ajánlott kategóriába, ennek minden pozitív következményével együtt.
A tanácsadó szerint ugyanakkor intő jel, hogy Románia kilátása mindhárom nagy hitelminősítőnél - a Fitchnél, a Moody'snál és az S&P-nél - negatív, ami ritkán fordul elő egy európai uniós tagállam esetében.
Negrescu szerint a negatív kilátás fenntartásának elsősorban politikai okai vannak. A Moody's ugyanis arra hivatkozott, hogy a májusban elfogadott bizalmatlansági indítvány a kormány bukásához vezetett, a széttagolt parlamenti erőviszonyok pedig késleltették az új kabinet megalakítását.
A hitelminősítő abból indul ki, hogy a nyári szünet után hivatalba lép egy új kormány, amelynek már ősz elejétől működnie kellene ahhoz, hogy a 2027-es költségvetést az év végéig elfogadják - idézte fel a szakember. Szerinte az egyetlen kedvező politikai jelzés az volt, hogy a parlament elfogadta az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó törvényeket, ami valamelyest javított a befektetői megítélésen.
A gazdasági tanácsadó emlékeztetett: a következő próbatétel az S&P Global Ratings október 2-ára ütemezett értékelése lesz. Addig Románia még a befektetésre ajánlott besorolás minimális védelme alatt finanszírozza az állam működését, de ezért nagy árat fizet.
'Románia nincs a junk kategóriában, de már olyan magas kamatokat fizet a hitelekért, mintha ott lenne' - fogalmazott Negrescu. Hozzátette: a negatív kilátásból való kikerüléshez egyszerre kellene csökkenteni a költségvetési hiányt és a folyó fizetési mérleg hiányát, miközben vissza kellene térni a gazdasági növekedéshez.
A tanácsadó szerint legfeljebb egy év áll rendelkezésre Románia mélyreható átalakítására. Ebbe szerinte beletartozik a közigazgatási átalakítása is, amely elengedhetetlen a közkiadások szerkezeti reformjához.
A Moody's pénteken megerősítette Románia Baa3 szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolását, változatlanul negatív kilátás mellett. Hasonló döntést hozott korábban a Fitch is. A hitelminősítő közleménye szerint a negatív kilátás azt jelzi, hogy Románia megtette ugyan az első lépéseket a deficit lefaragására, de a nagyszabású költségvetési konszolidáció végrehajtása még jelentős kockázatokat rejt. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Nicoleta GHERASI; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A pénzügyminisztérum fenntartja a következő két hétben a gázolaj jövedéki adójának 25 százalékos csökkentését
Bukarest, szeptember 15./Agerpres/ - A pénzügyminisztérium szeptember 16. és 30. között is fenntartja a normál gázolaj jövedéki adójának 25 százalékos csökkentését - közölte kedden a tárca. A tájékoztatás szerint a
Szakszervezet: leállhat a vasúti személyszállítás, ha nem rendezik a CFR Călători finanszírozását
Bukarest, szeptember 15./Agerpres/ - Az évből eltelt 257 nap, de a Román Vasúti Személyszállító Vállalatnak (CFR Călători) még mindig nincs jóváhagyott költségvetése 2026-ra - hívta fel a figyelmet kedden a vasúti dolgozók szakszervezeti szövetsége
Keddtől szabályozzák az egy bíróra naponta kiosztható ügyek számát
Bukarest, szeptember 15./Agerpres/ - Szabályozzák keddtől a romániai bíróságokon az egy bíróra naponta kiosztható ügyek számát. Az új munkateher-szabályozást a bíróságokon, a törvényszékeken és az ítélőtábl
Az első hét hónapban 3,7 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában
Bukarest, szeptember 15./Agerpres/ - Az idei év első hét hónapjában a nyers adatok szerint 3,7 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 3,8 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában 2025 azonos időszakához ké
Juhtenyésztők tüntetnek kedden Bukarestben
Bukarest, szeptember 15./Agerpres/ - A bukaresti Győzelem (Victoriei) téren tüntetnek kedden a juhtenyésztők. A gazdák elsősorban a juhpestis- és juhhimlőgócok kezelését, valamint az állatok leölésével járó járványügyi intézkedéseket k
Nazare: A gazdaság akkor kap új lendületet, amikor az emberek és a vállalkozások ismét bizalommal tekintenek a jövőbe
Bukarest, szeptember 15./Agerpres/ - A gazdasági korrekció célja, hogy helyreállítsa a bizalmat és megteremtse az egészséges növekedés feltételeit, a gazdaság ugyanis nem törvényektől vagy kormányrendeletektől lendül fel, hanem attól, hogy az emberek és a v
Védelmi minisztérium: több drónt észleltek a román-ukrán határ közelében
Bukarest, szeptember 15./Agerpres/ - Több légi célpontot észlelt a hadsereg radarrendszere kedd hajnalban Ukrajna területén, a román határ közelében - közölte a védelmi minisztérium. Az első célpontot 3 óra 10 perc körül észlelték Chili
Elutasította a szenátus a parlament létszámának csökkentéséről szóló AUR-tervezetet
Bukarest, szeptember 14./Agerpres/ - Elutasította hétfőn a szenátus a képviselők és szenátorok számának csökkentését előíró törvénytervezetet. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jogszabályjavaslatát 43 szen&aacut
A PNL közölte, hogy képviselőik megszavazzák a helyi választott tisztségviselők különnyugdíjának eltörléséről szóló tervezetet
Bukarest, szeptember 14./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői megszavazzák a helyi és megyei választott tisztségviselők különnyugdíjának eltörléséről szóló törvényjavaslatot - közölte hétfőn az alakulat. A libe
Kelemen Hunor: Bolojan még hosszú ideig ügyvivő kormányfő maradhat, és nem hozhat érdemi intézkedéseket
Bukarest, szeptember 14./Agerpres/ - Ilie Bolojan még hosszú ideig ügyvivő miniszterelnök maradhat, ha nem sikerül új kormányt beiktatni - jelentette ki Kelemen Hunor hétfőn a parlamentben. Az RMDSZ elnöke szerint az előre hozott választások lehetőségét is komolyan mé
FRISSÍTVE/Nicușor Dan: Nem várhatunk tovább, meg fogom nevezni a miniszterelnök-jelöltet
Bukarest, szeptember 14./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő hétfőn közölte, hogy várhatóan még a jövő heti ENSZ-közgyűlésre való elutazása előtt megnevezi a miniszterelnök-jelöltet. A finnországi Rovaniemiben megtartott Európai Sarkvidéki Csúcstal&aac
Nicușor Dan: Az előre hozott választások nem jelentenek gyors kormányalakítást
Bukarest, szeptember 14./Agerpres/ - Az előre hozott választások nem vezetnének rövid időn belül új kormány megalakulásához, a választási folyamat ugyanis akár jövőre is áthúzódhat - jelentette ki Nicușor Dan államfő az Euronews Romániának adott h&ea
Kizártak a bírói karból egy galaci bírónőt, aki 387 ügyben indokolatlanul késleltette a döntések kihirdetését
Bukarest, szeptember 14./Agerpres/ - A legfelsőbb bíróság hétfőn kizárta a bírói karból Daniela Marilena Stoica galaci bírónőt, aki 387 polgári perben ismételten és elfogadható indok nélkül késlekedett a döntés kihirdetésével. A k&eac
Költségvetési Tanács: Mielőbb költségvetés-kiigazításra van szükség
Bukarest, szeptember 14./Agerpres/ - A Költségvetési Tanács szerint mielőbb szükség van legalább egy részleges költségvetés-kiigazításra, mivel több intézménynél - különösen az egészségügyben és azon belül a sürgőss
Nicușor Dan: Nem várhatunk tovább, meg fogom nevezni a miniszterelnök-jelöltet
Bukarest, szeptember 14./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő hétfőn közölte, hogy várhatóan még a jövő heti ENSZ-közgyűlésre való elutazása előtt megnevezi a miniszterelnök-jelöltet. A finnországi Rovaniemiben megtartott Európai Sarkvidéki Csúcstal&aac







