Miruță: Romániának nem azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint 'Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát', illetve 'a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek'.
A politikus bejegyzése szerint Romániának nem Ukrajna támogatása miatt vannak gazdasági problémái, hanem azért, mert szerinte 36 éven át túl sokan pazarolták vagy lenyúlták a közpénzeket.
A védelmi miniszter közölte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) is tárgyaltak az Ukrajna támogatásával kapcsolatos információk titkosításának feloldásáról. Hangsúlyozta, hogy az összes információt nem lehet nyilvánosságra hozni, mert a katonai felszerelések mozgatására vonatkozó adatoknak Románia biztonsága érdekében továbbra is minősítettnek kell maradniuk.
Ugyanakkor Miruță szerint a pénzügyi adatok nyilvánosak: Ukrajna támogatása fejenként havonta kevesebb mint 2 euróba kerül a romániaiaknak, vagyis egy doboz cigaretta áránál kevesebbet kell költeniük arra, hogy a háború minél távolabb maradjon Románia határaitól.
A miniszter szerint a SAFE-hitelekből finanszírozott beruházásokat úgy bonyolítják le, hogy a források 60 százaléka Romániában maradjon. Ez munkahelyeket, a hazai védelmi ipar fejlesztését, termelési kapacitások megmentését és új technológiák bevezetését jelenti - írta bejegyzésében, hozzátéve, hogy a beruházásokkal a román hadsereg korszerű, NATO-kompatibilis eszközöket kap.
Miruță emlékeztetett arra, hogy a SAFE-projekteket átlátható módon mutatták be: a szerződéseket közzétették a védelmi minisztérium honlapján, a parlamentben részletesen megvitatták, nyilvános meghallgatásokon ismertették és sajtótájékoztatókon magyarázták el.
'Románia nem propagandával, hazugsággal és botránykeltéssel változik meg. Románia az igazság kimondásával, a hibák kijavításával és a helyes döntések vállalásával változik, még akkor is, amikor ezek nehéz döntések' - fogalmazott bejegyzésében a miniszter. AGERPRES/(RO - szerző: Georgiana TÃNÃSESCU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Vörös jelzésű viharriasztás lesz érvényben Tulcea megyében; rossz idő lesz az ország más régióiban is
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Vörös jelzésű viharriasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Tulcea megyére. Az ország több részén sárga és narancssárga jelzésű figyelmeztetések lesznek érvényben csüt&ou
Az első öt hónapban 12,4 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Az idei év első öt hónapjában a nyers adatok szerint 12,7 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 11,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene Romániában az előző
Az idei első öt hónapban 3,6 százalékkal csökkentek az új feldolgozóipari megrendelések
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Az idei első öt hónapban 3,6 százalékkal csökkentek az új feldolgozóipari megrendelések az előző év azonos időszakához képest - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az INS adatai szerint januá
A nap várható eseményei - 2026. július 22.
PARLAMENT: - a képviselőház és a szenátus házbizottságának ülése a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásáról IGAZSÁGÜGY: - a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi (1
Pîslaru: A Bihar megyei otthonból áthelyezett 409 gondozott közül 394-et 20 megye szociális intézményeiben helyeztek el
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A tenkemocsári (Dumbrava) központból áthelyezett 409 kiszolgáltatott személy közül 394-et 20 megye szociális intézményeiben helyeztek el, 15-en kórházba kerültek, és időközben hárman pedig meghaltak - közölte kedd este
Bolojan gratulált az új moldovai miniszterelnöknek és biztosította őt Bukarest teljes támogatásáról
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedd este gratulált a Moldovai Köztársaság új miniszterelnökének, Vasile Tofannak, és biztosította őt Románia kormányának teljes támogatásáról és együttműködés
Munkaügyi minisztérium: a bíróság döntése nem akadályozza a társadalmi párbeszédet a közalkalmazotti bértörvényről
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A munkaügyi minisztérium szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadási eljárásának felfüggesztése nem akadályozza a társadalmi partnerekkel folytatott konzultációkat és a szakmai háttérmunka folytatás&aa
PNL: Tiszteletben tartjuk az ítélőtábla döntését, de az nem írja felül a liberálisok többségének akaratát
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kedden közölte, hogy tudomásul vette és tiszteletben tartja a június 21-i rendkívüli kongresszus határozatai joghatásainak felfüggesztéséről szóló bírósági döntést. A p&
Szenátus: Mircea Abrudean szerdára összehívta a házbizottságot a jövő heti rendkívüli ülésszak előkészítésére
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök összehívta szerdára a felsőház házbizottságát és a frakcióvezetők testületét, hogy elindítsák az eljárást a július 27-31. közötti rendkívüli ülésszak &
A Marosba fulladt egy 10 és egy 11 éves gyermek Maroscsapónál
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A Marosba fulladt két gyermek kedden Maroscsapónál (Cipău) - közölte a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Az áldozatok 10, illetve 11 évesek voltak. A keresési és mentési akcióban katonai tűzoltók, b
A PNL másodfokon is elvesztette a rendkívüli kongresszus összehívása ügyében a Veștea-tábor által indított pert
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A bukaresti ítélőtábla kedden helybenhagyta a fővárosi törvényszék döntését, amellyel felfüggesztették a Nemzeti Liberális Párt (PNL) június 21-i rendkívüli kongresszusának összehívásáró
A Sanitas bírósági úton elérte a bértörvénytervezet elfogadási eljárásának felfüggesztését
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével ka
Hivatali visszaélés vádjával állítják bíróság elé Dan Tesloianut a többször felhasznált szívstimulátorokkal kapcsolatos ügyben
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Hivatali visszaélés vádjával állítják bíróság elé az ügyészek Dan Tesloianu iași-i kardiológust a holttestekből kiműtött szívstimulátorok újrafelhasználásával kapcsolatos ügyben.
A tengerészeti hatóság szerint nem jelent veszélyt a turistákra vagy a lakosságra a tartályhajón keletkezett tűz
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A Román Tengerészeti Hatóság (ANR) szerint nem jelent veszélyt a turistákra, a lakosságra vagy a román tengerparton zajló tevékenységekre a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűz. Az ANR keddi közleménye szerint a haj&









