Konstanca: már nincsenek lángok a Gas Lisbon tartályhajó fedélzetén
Konstanca, július 22./Agerpres/ - Már nem észlelhetők nyílt lángok a Gas Lisbon tartályhajó fedélzetén, az érintett területen azonban továbbra is magas a hőmérséklet - közölte szerdán a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU).
A tájékoztatás szerint a légirendészet egyik helikoptere szerdán hőkamerás felderítést végzett a Fekete-tengeren kigyulladt kereskedelmi hajó térségében. A vizsgálat megállapította, hogy lángok már nincsenek, az érintett területen azonban továbbra is magas a hőmérséklet, így a hajó biztonságos megközelítése még nem lehetséges.
Az illetékes hatóságok továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet, és ha az időjárás lehetővé teszi, csütörtökön újabb légi felderítést végeznek, majd annak eredményei alapján döntenek a szükséges intézkedésekről.
A libériai felségjelzésű Gas Lisbon tartályhajó keddre virradóra, egy robbanást követően gyulladt ki, miközben Sfântu Gheorghe településtől mintegy 20 tengeri mérföldre délkeletre haladt. A hajó az egyiptomi Alexandriából az ukrajnai Reni felé tartott, és Románia kizárólagos gazdasági övezetén haladt át. Fedélzetén több mint 3790 tonna propánt szállított, legénysége 17 főből állt. A legénység valamennyi tagját biztonságban kimenekítették, három sérültet kórházba szállítottak.
Az incidenst követően Nicușor Dan államfő közölte, hogy az állami intézmények készültségben vannak, és tisztázni fogják az eset körülményeit, okait és felelőseit. 'A történtek nagy valószínűséggel az Oroszország Ukrajna elleni jogellenes agressziós háborújának részét képezik' - írta Facebook-oldalán az elnök. AGERPRES/(RO - szerző: Nona JALBÃ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Elérte a kétmilliót a kolozsvári repülőtér idei utasforgalma
Kolozsvár, július 22./Agerpres/ - Az év eleje óta kétmillió utast regisztráltak a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtéren, többet, mint 2025 azonos időszakában. A repülőtér igazgatója, David Ciceo szerdán közölte, hogy terveik szerint
Leváltották a TAROM megbízott vezérigazgatóját, Bogdan Costașt; a tisztséget Cristian Anghel vette át
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A TAROM igazgatótanácsa szerdán visszahívta tisztségéből Bogdan Costaș ügyvivő vezérigazgatót, és Cristian Anghelt nevezte ki a légitársaság ideiglenes vezetőjévé. A társaság közleménye szerint
Brassó: több mint száz tűzoltót mozgósítottak a fafeldolgozó üzemnél keletkezett tűzhöz
Brassó, július 22./Agerpres/ - Több mint száz tűzoltót és 27 beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására - közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi fel&u
Darău: A kataszteri hivatalnak tisztáznia kell a parlament előtt a kibertámadással kapcsolatos találgatásokat
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) vezetőségének az adatok védelmén túl jelentést kell készítenie a kibertámadásról, és a parlament előtt tisztáznia kell az információk esetleges elvesztésével vagy ér
Dominic Fritz szerint Sorin Grindeanu akadályozza az összeférhetetlenségi törvény módosítását
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Dominic Fritz USR-elnök szerint Sorin Grindeanu azért akadályozza az összeférhetetlenségi törvény módosítását, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) megőrizhesse politikai ellenőrzését az Országos Feddhetetlenségi Ü
A Versenytanács vizsgálja az Azomureș Romgaz általi felvásárlását
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét - közölte szerdán a versen
Pîslaru: A munkaügyi minisztérium érdemben nem vitatja az ítélőtábla bértörvénytervezettel kapcsolatos döntését
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A munkaügyi minisztérium érdemben nem vitatja a bukaresti ítélőtábla bértörvénytervezettel kapcsolatos döntését, eljárásjogi szempontból azonban úgy lett volna szabályszerű, ha a tárcát is beidézik - jel
Grindeanu: A PSD nem szavazza meg az integritási törvény tervezetét; az USR elítélt tagjait akarja védeni
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerdán bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai nem szavazzák meg az integritási törvény tervezetét. A szociáldemokrata pártelnök szerint a Mentsétek meg Románi&aac
Grindeanu: Dragoș Pîslaru leváltott miniszter semmibe veszi az igazságszolgáltatás döntését
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerint Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter a bértörvénytervezettel kapcsolatos bírósági döntésre adott reakciójával semmibe vette az ítélőtábla határozat&aac
FRISSÍTVE/Hivatalos: rendkívüli ülésszakot tart jövő héten a parlament
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívta össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó
Várhatóan még idén átadják a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya két Bihar megyei szakaszát
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A Bisztraterebes-Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak. Ezen a sztrádaszakaszon a Se
Hivatalos: rendkívüli ülésszakot tart jövő héten a parlament
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívta össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó
A Sanitas nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvényről szóló szerdai egyeztetésen
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A Sanitas Szakszervezeti Szövetség közölte Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszterrel, hogy nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvényről szóló szerdai egyeztetésen. A szakszervezet tájékoztatása szerint ked
A nyolcadikosok 99,89 százaléka került be számítógépes elosztással valamelyik középiskolába
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit. A tárca közlése szerint




