Brassó: több mint száz tűzoltót mozgósítottak a fafeldolgozó üzemnél keletkezett tűzhöz
Brassó, július 22./Agerpres/ - Több mint száz tűzoltót és 27 beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására - közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Iulian Marciu szerint kivezényeltek a helyszínre többek között 11 tűzoltóautót, a katasztrófavédelem CBRN (vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris) szakfelderítést végző csapatát és egy robotokkal felszerelt különleges járművet is.
Az ISU vezetője szerint nem zárható ki újabb robbanás, mert a technológiai berendezésekben éghető por és más gyúlékony anyagok maradhattak. 'Nem zárhatunk ki semmilyen kockázatot, egy újabb robbanást sem. Kollégáink hűtik a területet, és eltávolítják a veszélyt jelentő anyagokat' - mondta Marciu.
A tüzet 6 óra 29 perckor jelentették, és délig mintegy 6200 négyzetméteren terjedtek el a lángok. Az első robbanást nagy erejű, jelentős füsttel járó tűz követte, majd 9 óra körül újabb detonáció történt a gyár két csarnokát összekötő szállítószalagnál. A tűzben senki nem sérült meg. AGERPRES/(RO - szerző: Diana DUMITRU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Leváltották a TAROM megbízott vezérigazgatóját, Bogdan Costașt; a tisztséget Cristian Anghel vette át
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A TAROM igazgatótanácsa szerdán visszahívta tisztségéből Bogdan Costaș ügyvivő vezérigazgatót, és Cristian Anghelt nevezte ki a légitársaság ideiglenes vezetőjévé. A társaság közleménye szerint
Konstanca: már nincsenek lángok a Gas Lisbon tartályhajó fedélzetén
Konstanca, július 22./Agerpres/ - Már nem észlelhetők nyílt lángok a Gas Lisbon tartályhajó fedélzetén, az érintett területen azonban továbbra is magas a hőmérséklet - közölte szerdán a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztá
Darău: A kataszteri hivatalnak tisztáznia kell a parlament előtt a kibertámadással kapcsolatos találgatásokat
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) vezetőségének az adatok védelmén túl jelentést kell készítenie a kibertámadásról, és a parlament előtt tisztáznia kell az információk esetleges elvesztésével vagy ér
Dominic Fritz szerint Sorin Grindeanu akadályozza az összeférhetetlenségi törvény módosítását
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Dominic Fritz USR-elnök szerint Sorin Grindeanu azért akadályozza az összeférhetetlenségi törvény módosítását, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) megőrizhesse politikai ellenőrzését az Országos Feddhetetlenségi Ü
A Versenytanács vizsgálja az Azomureș Romgaz általi felvásárlását
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét - közölte szerdán a versen
Pîslaru: A munkaügyi minisztérium érdemben nem vitatja az ítélőtábla bértörvénytervezettel kapcsolatos döntését
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A munkaügyi minisztérium érdemben nem vitatja a bukaresti ítélőtábla bértörvénytervezettel kapcsolatos döntését, eljárásjogi szempontból azonban úgy lett volna szabályszerű, ha a tárcát is beidézik - jel
Grindeanu: A PSD nem szavazza meg az integritási törvény tervezetét; az USR elítélt tagjait akarja védeni
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szerdán bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai nem szavazzák meg az integritási törvény tervezetét. A szociáldemokrata pártelnök szerint a Mentsétek meg Románi&aac
Grindeanu: Dragoș Pîslaru leváltott miniszter semmibe veszi az igazságszolgáltatás döntését
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerint Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter a bértörvénytervezettel kapcsolatos bírósági döntésre adott reakciójával semmibe vette az ítélőtábla határozat&aac
FRISSÍTVE/Hivatalos: rendkívüli ülésszakot tart jövő héten a parlament
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívta össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó
Várhatóan még idén átadják a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya két Bihar megyei szakaszát
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A Bisztraterebes-Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak. Ezen a sztrádaszakaszon a Se
Hivatalos: rendkívüli ülésszakot tart jövő héten a parlament
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívta össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó
A Sanitas nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvényről szóló szerdai egyeztetésen
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A Sanitas Szakszervezeti Szövetség közölte Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszterrel, hogy nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvényről szóló szerdai egyeztetésen. A szakszervezet tájékoztatása szerint ked
A nyolcadikosok 99,89 százaléka került be számítógépes elosztással valamelyik középiskolába
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit. A tárca közlése szerint
Vörös jelzésű viharriasztás lesz érvényben Tulcea megyében; rossz idő lesz az ország más régióiban is
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Vörös jelzésű viharriasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Tulcea megyére. Az ország több részén sárga és narancssárga jelzésű figyelmeztetések lesznek érvényben csüt&ou



