A Sanitas nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvényről szóló szerdai egyeztetésen
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A Sanitas Szakszervezeti Szövetség közölte Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszterrel, hogy nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvényről szóló szerdai egyeztetésen.
A szakszervezet tájékoztatása szerint kedden délután, a bukaresti ítélőtábla döntésének közzététele után kaptak meghívást a munkaügyi minisztériumtól a szerdán 11:30-ra tervezett találkozóra, amelynek témája a bértörvény lett volna.
A Sanitas elutasította a meghívást. A Pîslarunak küldött válaszban a szakszervezet képviselői azt írták: részt kívánnak venni a társadalmi párbeszédben és a konzultációkon, de csak egy teljes jogkörű kormánnyal.
Ugyanakkor emlékeztették a minisztert arra, hogy a bukaresti ítélőtábla felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának procedúráját. 'Ezért az ön által mára javasolt találkozóra nem kerülhet sor' - olvasható a válaszukban.
A szakszervezet szerint a munkaügyi minisztérium jelenleg egy megbuktatott, korlátozott jogkörű kormány része, amely nem fogadhat el új közpolitikákat vagy törvénytervezeteket, és nem is tárgyalhat ezekről a szociális partnerekkel.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának eljárását. AGERPRES/(RO - szerző: Georgiana TÃNÃSESCU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Várhatóan még idén átadják a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya két Bihar megyei szakaszát
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A Bisztraterebes-Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak. Ezen a sztrádaszakaszon a Se
Hivatalos: rendkívüli ülésszakot tart jövő héten a parlament
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívta össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó
A nyolcadikosok 99,89 százaléka került be számítógépes elosztással valamelyik középiskolába
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit. A tárca közlése szerint
Vörös jelzésű viharriasztás lesz érvényben Tulcea megyében; rossz idő lesz az ország más régióiban is
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Vörös jelzésű viharriasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Tulcea megyére. Az ország több részén sárga és narancssárga jelzésű figyelmeztetések lesznek érvényben csüt&ou
Az első öt hónapban 12,4 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Az idei év első öt hónapjában a nyers adatok szerint 12,7 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 11,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene Romániában az előző
Miruță: Romániának nem azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint 'Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát', illetve 'a SAFE-hitelek külföl
Az idei első öt hónapban 3,6 százalékkal csökkentek az új feldolgozóipari megrendelések
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Az idei első öt hónapban 3,6 százalékkal csökkentek az új feldolgozóipari megrendelések az előző év azonos időszakához képest - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az INS adatai szerint januá
A nap várható eseményei - 2026. július 22.
PARLAMENT: - a képviselőház és a szenátus házbizottságának ülése a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásáról IGAZSÁGÜGY: - a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi (1
Pîslaru: A Bihar megyei otthonból áthelyezett 409 gondozott közül 394-et 20 megye szociális intézményeiben helyeztek el
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A tenkemocsári (Dumbrava) központból áthelyezett 409 kiszolgáltatott személy közül 394-et 20 megye szociális intézményeiben helyeztek el, 15-en kórházba kerültek, és időközben hárman pedig meghaltak - közölte kedd este
Bolojan gratulált az új moldovai miniszterelnöknek és biztosította őt Bukarest teljes támogatásáról
Bukarest, július 22./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedd este gratulált a Moldovai Köztársaság új miniszterelnökének, Vasile Tofannak, és biztosította őt Románia kormányának teljes támogatásáról és együttműködés
Munkaügyi minisztérium: a bíróság döntése nem akadályozza a társadalmi párbeszédet a közalkalmazotti bértörvényről
Bukarest, július 22./Agerpres/ - A munkaügyi minisztérium szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadási eljárásának felfüggesztése nem akadályozza a társadalmi partnerekkel folytatott konzultációkat és a szakmai háttérmunka folytatás&aa
PNL: Tiszteletben tartjuk az ítélőtábla döntését, de az nem írja felül a liberálisok többségének akaratát
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kedden közölte, hogy tudomásul vette és tiszteletben tartja a június 21-i rendkívüli kongresszus határozatai joghatásainak felfüggesztéséről szóló bírósági döntést. A p&
Szenátus: Mircea Abrudean szerdára összehívta a házbizottságot a jövő heti rendkívüli ülésszak előkészítésére
Bukarest, július 21./Agerpres/ - Mircea Abrudean szenátusi elnök összehívta szerdára a felsőház házbizottságát és a frakcióvezetők testületét, hogy elindítsák az eljárást a július 27-31. közötti rendkívüli ülésszak &
A Marosba fulladt egy 10 és egy 11 éves gyermek Maroscsapónál
Bukarest, július 21./Agerpres/ - A Marosba fulladt két gyermek kedden Maroscsapónál (Cipău) - közölte a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Az áldozatok 10, illetve 11 évesek voltak. A keresési és mentési akcióban katonai tűzoltók, b








