Nicușor Dan fogadta hivatalában Isaac Herzog izraeli elnököt
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában fogadta Isaac Herzog izraeli elnököt, aki felesége, Michal Herzog társaságában állami látogatáson tartózkodik Romániában.
A hivatalos fogadási ceremónián a román államfő mellett élettársa, Mirabela Grădinaru is jelen volt.
A két államfő négyszemközti megbeszélést és hivatalos tárgyalásokat folytat, majd munkaebéden vesz részt. Sajtónyilatkozataikat 12 órára hirdették meg.
A szombaton kiadott elnöki közleménye szerint a látogatás újabb lépés a két ország jó kapcsolatában, amellyel Románia és Izrael is megerősíti partnerségi elkötelezettségét.
A két államfő megbeszélésén a gazdasági partnerség szorosabbra fűzése mellett a biztonsági és védelmi együttműködés megerősítése lesz a legfőbb téma. A felek tárgyalnak a kulturális és oktatási kapcsolatokról is, kiemelten kezelve a holokauszt-oktatást és az antiszemitizmus elleni romániai intézkedéseket. Emellett részletesen áttekintik a közel-keleti és a Fekete-tengeri régió helyzetét, valamint a konfliktusok globális gazdasági és biztonsági hatásait.
Isaac Herzogot hétfő délután Mircea Abrudean szenátusi elnök és Sorin Grindeanu, a képviselőház elnöke is fogadja.
Az izraeli elnök 17 órától beszédet mond a parlament ünnepi ülésén. Az ülésre meghívták az Európai Unió tagállamai, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság bukaresti diplomáciai képviseleteinek vezetőit, valamint Izrael Állam bukaresti nagykövetségének képviselőit. AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIȚÃ; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A PSD bejelentette, hogy semmiképpen nem szavazza meg miniszterelnöknek Siegfried Mureșant
Bukarest, június 29./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint politikai múltja alkalmatlanná teszi Siegfried Mureșant a miniszterelnöki tisztségre, és nem is lesz kormányfő. Hétfői közleményében a PSD azzal érvelt, hogy a Nemzeti Liberális Párt
Kilépett az AUR-ból Silvia Uscov ügyvéd
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Silvia Uscov ügyvéd hétfőn a Facebook-oldalán bejelentette, hogy kilép a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR). Bejegyzése szerint jóhiszeműen lépett be az AUR-ba, hogy a demokráciáért, az alapvető j
Kedden és szerdán viharos lesz az időjárás az ország nagy részében
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden &e
Időjárás: szerdán is hőség lesz az ország háromnegyedében
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Újabb sárga és narancssárga jelzésű hőségriasztások lesznek szerdán érvényben Románia mintegy háromnegyedében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn kiadott figyelmeztető előrejelzése s
A nyilvántartott munkanélküliek aránya májusban 3,21 százalékkal csökkent áprilishoz képest
Bukarest, június 29./Agerpres/ - A nyilvántartott munkanélküliek aránya május végén 3,21 százalék volt Romániában, 0,03 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző hónapban, és 0,03 százalékponttal magasabb, mint 2025 májusában - köz&o
INS: tavaly 3,5 százalékkal csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában
Bukarest, június 29./Agerpres/ - A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent, 0,6
A nap várható eseményei - 2026. június 29.
ELNÖKI HIVATAL: - a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése (15 óra) SZENÁTUS: - házbizottsági ülés és frakcióvezetők ülése (12:00) - plénum (15:00) * zárószavazás - szakbizottsági ülé
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország háromnegyedében
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók. Az előrejelzés szerint hétfő reg
CSAT-ülés a Cotroceni-palotában: áttekintik Románia célkitűzéseit a NATO ankarai csúcstalálkozójára
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Hétfőn 15 órától a Cotroceni-palotában ülésezik a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT). Nicușor Dan államfő pénteken hívta össze az ülést, amelyen áttekintik Románia célkitűzéseit a NATO ankarai cs&u
Kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái; hétfőn román nyelvből és irodalomból adnak számot tudásukról a végzősök
Bukarest, június 29./Agerpres/ - Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból, kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárg
Az első negyedévben üzleti célból érkezett külföldi turisták 800,7 millió lejt költöttek el Romániában
Bukarest, június 28./Agerpres - Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390.900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el. A k
Májusban csaknem 11,5 százalékkal csökkent a központi költségvetési intézmények tartozása
Bukarest, június 28./Agerpres/ - A központi költségvetési intézmények tartozása májusban 11,46 százalékkal 681 millió lejre csökkent az előző havi 769,1 millió lejről - derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett adataiból.
CNAIR: hétfőn és kedden 35 megyében korlátozzák a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát
Bukarest, június 28./Agerpres/ - A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon. A közúti
Siegfried Mureșan: A szociáldemokraták nem pozitívumként tekintenek Európára
Bukarest, június 28./Agerpres/ - Bírálta vasárnap Siegfried Mureșan a szociáldemokratákat, akik szerinte nem pozitívumként tekintenek Európára. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, a PNL, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) é










