Bírálja az államfőt és előre hozott választásokat kér az AUR
Bukarest, június 14./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint az előre hozott választások jelentik a kiutat a jelenlegi politikai válságból.
Vasárnapi közleményében az AUR bírálta az államfőt, amiért váratlanul Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással, akit egyik alakulat sem jelölt a tisztségre. Ezzel a párt szerint Nicușor Dan csak tovább mélyíti a válságot.
A közlemény szerint a hatalmi ágak szétválasztásának elvének megfelelően a parlament nem rendelhető alá az elnöki hivatalnak, politikai patthelyzet esetén pedig az alkotmányos megoldást az előre hozott választások kiírása jelenti.
'Vissza kell adni a döntést a választóknak, és tiszteletben kell tartani a demokratikus szabályokat' - közölte az AUR, hozzátéve, hogy erről minden érintett féllel kész egyeztetni. AGERPRES/(RO - szerző: Sebastian OLARU; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Május végén 212,55 milliárd lej volt a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő nyugdíjalapok vagyona
Bukarest, július 5./Agerpres - A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) vasárnap közzétett adatai szerint a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő nyugdíjalapok vagyona május végén 227,5 milliárd lej volt, 37 százalékkal nagyobb, mint
A múlt év végén 5.586.187 aktív munkavállalót tartottak nyilván Romániában
Bukarest, július 5./Agerpres/ - A múlt év végén 6.477.997 aktív egyéni munkaszerződés szerepelt a ReGes/Revisal elektronikus nyilvántartási rendszerben, 249.374-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban - derül ki a munkaügyi minisztérium statisztikáiból.
INS: az első negyedévben 8,8 százalékkal csökkent a vonattal utazók száma a múlt év azonos időszakához képest
Bukarest, július 5./Agerpres/ - Az idei első negyedévben 14,679 millió utas vette igénybe a vasúti személyszállítást Romániában, 8,8 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonosa időszakában - közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intéz
Tavaly 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában az előző évhez képest
Bukarest, július 5./Agerpres/ - Tavaly országos szinten 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület Romániában az előző évhez képest, és elérte a 8,214 millió hektárt - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett
Igazságügyi minisztérium: Az állampolgárok alapvető jogai és szabadságai az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő működésétől függenek
Bukarest, július 5./Agerpres/ - Az állampolgárok alapvető jogai és szabadságai, az alkotmányos és törvényes rend, a közrend és a társadalmi béke közvetlenül függ az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő működésétől - állap&iac
Chisăliță: A fekete-tengeri földgáz történelmi lehetőséget jelent, de a kitermelése önmagában nem teremt jólétet
Bukarest, július 5./Agerpres/ - A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték nem magában az energiahordozóban, hanem a kitermeléséből származó bevételek felhasználá
Az elmúlt 24 órában 17 személyen segített a Salvamont; két haláleset is volt
Bukarest, júnlus 5./Agerpres/ - Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni - tájékoztatott vasárnap a
Nicușor Dan kedden és szerdán részt vesz az ankarai NATO-csúcson
Bukarest, július 5./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján - közölte szombaton az elnöki hivatal. A töröko
Oana Gheorghiu üzenete az amerikai függetlenség napján: A szabadság soha nem magától értetődő
Bukarest, július 5./Agerpres/ - A szabadság soha nem magától értetődő - írta a Facebook-oldalán Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes az Egyesült Államok függetlenségének napja alkalmából szombaton közzétett üzenetében. '
A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. július 4-én
A magyar hírfolyam szerkesztője 2026. július 4-én: Cseke Péter (cse) AGERPRES
Negrescu: Románia kedvezményezett tagállam; 30 milliárd eurót fizetett be, és 100 milliárd euró támogatást kapott
Bukarest, július 4./Agerpres/ - Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró
Nicușor Dan: Gratulálok Dacian Cioloșnak a hatékonyabb frankofóniáról szóló főtitkárjelölti programjának bemutatásáért
Bukarest, július 4./Agerpres/ - Nicușor Dan szombaton gratulált Dacian Cioloșnak, a Frankofónia Nemzetközi Szervezete (OIF) Románia által támogatott főtitkárjelöltjének az állampolgárokhoz közelebb álló, hatékonyabb frankofóniáról szóló
Abrudean: A parlamenti szavazat szabadsága vitathatatlan; de nem írja felül a pártok jogát identitásuk védelmére
Bukarest, július 4./Agerpres/ - Mircea Abrudean liberális szenátusi elnök szerint a parlamenti szavazat szabadsága alkotmányos elv, amelyet senki nem vitat, de nem írja felül a pártoknak azt a jogát, hogy megvédjék identitásukat, értékeiket és belső szabályaikat
A jövő hét második felében lehűlés és zivataros időjárás várható az ország nagy részén
Bukarest, július 4./Agerpres/ - A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól - közölte szombaton az Orszá
Pénzügyminisztérium: 2026 első négy hónapjában 5306-tal csökkent a közalkalmazottak száma
Bukarest, július 4./Agerpres/ - Idén áprilisban 1.274.999 közalkalmazottat tartottak nyilván Romániában, 5306-tal kevesebbet, mint januárban - derül ki a pénzügyminisztérium honlapján szombaton közzétett adatokból. Márciushoz képest 2462-vel, t












