Adrian Veștea: Ami ma történik, nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a PNL számára
Bukarest, június 14./Agerpres/ - Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára.
Facebook-bejegyzésében Veștea megköszönte Nicușor Dan államfőnek a bizalmat, és hangsúlyozta, a kormányalakítási megbízás egyszerre jelent megtiszteltetést és 'hatalmas felelősséget' egy olyan időszakban, amikor Románia már nem engedheti meg magának a patthelyzeteket és a félbehagyott projekteket.
Párttársainak azt üzente, miniszterelnökké jelölése nem fenyegetést jelent a PNL számára, hanem a Bolojan-kormány reformjai folytatásának felelősségét. A párt ezzel megerősítheti, hogy vállalja a kormányzást, amikor Romániának stabilitásra van szüksége, és bebizonyíthatja, hogy készen áll vállalni az ország számára fontos döntéseket.
Bejegyzésében Veștea azt is hangsúlyozta, hogy támogatta Ilie Bolojan kezdeményezéseit, és folytatni kívánja azokat a projekteket, amelyeket szükségeseknek és hasznosaknak tart. Hozzátette, tiszteletben fogja tartani Románia nemzetközi kötelezettségvállalását, és a továbbiakban is a liberális értékeket fogja képviselni.
Meglátása szerint a PNL-nek ismét tárgyalóasztalhoz kell ülnie az Európa-barát pártokkal, és megoldásokat kell találnia a kormányzás folytatására. 'Nem a tisztségekért. Nem apró politikai számítások miatt. Hanem Romániáért és azokért az emberekért, akiknek stabilitásra, fejlődésre és végigvitt projektekre van szükségük' - fogalmazott.
Hozzátette, Románia fejlődéséhez nem nyilatkozatokra, hanem befejezett beruházásokra és az ígéretek betartására van szükség.
'A PNL nem hátrál meg a nehézségek elől. Kötelességünk ott lenni, ahol Románia jövőjéről döntenek, és komolysággal, bátorsággal és az emberek iránti tisztelettel végezni a munkánkat. Romániának stabilitásra van szüksége. Romániának fejlődésre van szüksége. Romániának arra van szüksége, hogy a PNL felelős, Nyugat-barát és erős párt maradjon' - írta bejegyzésében Adrian Veștea.
Ennek előzménye, hogy korábban Ilie Bolojan pártelnök 'ellenséges lépésnek' és a PNL megosztására irányuló kísérletnek nevezte Veștea miniszterelnökké jelölését. Az ügyvivő kormányfő azt is felrótta, hogy az államfő sem őt személyesen, sem a PNL vezetőségét nem tájékoztatta arról, hogy Adrian Veșteát készül megbízni kormányalakítással. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIȘAN; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés volt szombat délután Buzău megyében
Bukarest, július 25./Agerpres/ - A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 1019,3 kilom&eac
Raluca Turcan: A PSD inkább szabotálja a közalkalmazotti bértörvény tervezetét, mintsem hozzájáruljon a javításához
Bukarest, július 25./Agerpres/ - Raluca Turcan liberális (PNL) képviselő szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) inkább politikai eszközökkel szabotálja a közalkalmazotti bértörvény tervezetét, mintsem hozzájáruljon a javításához, miután év
Rogobete: A kormány az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti
Bukarest, július 25./Agerpres/ - Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pill&eacut
DNSC: A repülőtereken, szállodákban és kávézókban elérhető ingyenes Wi-Fi-hálózatokhoz való csatlakozás sérülékennyé teszi a személyes adatokat
Bukarest, július 25./Agerpres/ - A repülőtereken, szállodákban és kávézókban elérhető ingyenes Wi-Fi-hálózatok jelentős veszélyt jelentenek a személyes és pénzügyi adatok biztonságára - figyelmeztetett szombaton az Országos Kiberbiztonsági I
Gheorghiță Vlad vezérkari főnök: A román katonák egyetlen légtérsértést sem hagynak válasz nélkül
Bukarest, július 25./Agerpres/ - A román katonák egyetlen légtérsértést sem hagynak válasz nélkül - írta szombaton a Facebook-oldalán Gheorghiță Vlad vezérkari főnök, miután a román légierő újabb drónt lőtt le Sfântu Gheorghe települ&eac
Țoiu a Fox Newsnak: A hadsereg és a NATO továbbra is figyelni fogja a szárazföldi határt, a Dunát és a Fekete-tengert
Bukarest, július 25./Agerpres/ - Románia határai és szuverenitása nem képezik alku tárgyát, a hadsereg és a NATO légtérrendészeti szolgálata pedig továbbra is figyelni fogja a szárazföldi határt, a Dunát és a Fekete-tengert - jelentette ki szomba
Cégnyilvántartási Hivatal: több mint 3850 cég és egyéni vállalkozó jelentett fizetésképtelenséget az első hat hónapban
Bukarest, július 25./Agerpres/ - Az év első hat hónapjában 12,36 százalékkal 3855-re nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 3431-ről - derül ki a Cégnyilvántart&aa
Ro-Alert üzenetben figyelmeztették Tulcea megye lakosait légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére
Tulcea, július 25./Agerpres/ - A légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére figyelmeztették szombaton a hatóságok Ro-Alert üzenetben Tulcea megye lakosait. Az üzenetben a lakosságot arra kérték, hogy őrizze meg nyugalmát, k
Ügyészség: lezárult a helyszíni vizsgálat a pénteken lelőtt katonai drón ügyében
Bukarest, július 25./Agerpres/ - Lezárult a helyszíni vizsgálat annak a katonai drónnak az ügyében, amelyet pénteken lőtt le a román légierő egyik F-16-os vadászgépe a Buzău megyei Padina térségében - tájékoztatott szombaton a ploiești-i területi ügy
Védelmi minisztérium: lakatlan területen lőtték le az újabb légtérsértő drónt
Bukarest, július 25./Agerpres/ - Biztonságos körülmények között, lakatlan területen semmisítette meg szombaton a román légierő egyik F-16-os vadászgépe a Románia légterébe behatoló drónt - közölte a védelmi minisztérium. H
Újabb légtérsértő drónt lőtt le a Duna-delta fölött egy román pilóta
Bukarest, július 25./Agerpres/ - Szombat reggel a román légierő egyik F-16-os vadászgépe újabb légtérsértő drónt lőtt le a Duna-deltában fekvő Sfântu Gheorghe közelében - közölte Nicușor Dan a Facebook-oldalán. Az államfő bejegyzése sze
Ügyészség: egy Shahed típusú drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Bukarest, július 25./Agerpres/ - Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében - közölte a legfőbb ügyészség. A tájékoztatás szerint a ploiești-i
Házi őrizetbe helyezték a korrupcióval gyanúsított fegyvergyár-igazgatókat
Bukarest, július 24./Agerpres/ - Büntetőeljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) három védelmi ipari vállalatvezető ellen, akiknek 30 napos házi őrizetbe helyezését rendelte el péntek este a bukaresti törvényszék. A h&aacut
Buzău megye: feltételezett drónmaradványokat találtak Padina térségében
Buzău, július 24./Agerpres/ - A Padina térségében talált több roncsdarabok feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le - közölte Buzău megye prefektusa. Leonard Dimian az Agerpresnek elmon
Droupadi Murmu: Az India-EU-megállapodás a világ legfontosabb gazdasági partnerségei közé tartozik
Bukarest, július 24./Agerpres/ - India és az Európai Unió megállapodása a világ legfontosabb gazdasági partnerségei közé tartozik - jelentette ki pénteken Droupadi Murmu a Románia-India Üzleti Fórumon. Az indiai államfő elmondta, hogy országa az E












