Az ügyészek kiterjesztik a nyomozást a konstancai kikötőben felrobbant tengeri drón ügyében
Bukarest, június 9./Agerpres/ - Az ügyészek kiterjesztették a nyomozást a konstancai kikötőben felrobbant tengeri drón ügyében különösen súlyos következményekkel járó rongálás, valamint a fegyver- és lőszerhasználati, illetve robbanóanyag-kezelési szabályok megsértésének gyanúja miatt - közölte kedden a legfőbb ügyészség.
Június 5-én a Konstanca megyei ügyészség hivatalból indított eljárást, miután a kikötő térségében egy fegyverzettel és feltehetően robbanóanyaggal ellátott katonai eszközt észleltek a hatóságok.
Az ügyet később a konstancai területi ügyészség vette át, és büntetőeljárást indított a fegyver- és lőszerhasználatra, valamint a robbanóanyagok kezelésére vonatkozó szabályok megsértése miatt.
A legfőbb ügyészség tájékoztatása szerint a helyszíni vizsgálatok során a szakértők megállapították, hogy reggel 6 óra 30 perc körül a konstancai kikötő 78-as jelű szektorában zátonyra futott egy tengeri katonai drón. A jelöletlen haditechnikai eszközt jól láthatóan videómegfigyelő rendszerrel és műholdas kommunikációs antennával szerelték fel. A szerkezet később, 10 óra 30 perc körül felrobbant.
Hétfőn a nyomozást kiterjesztették különösen súlyos következményekkel járó rongálás, a fegyver- és lőszerhasználati szabályok három rendbeli, valamint a robbanóanyag-kezelési szabályok ugyancsak három rendbeli megsértésének gyanúja miatt. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
António Costával egyeztetett az államfő: A galaci drónincidenst bele kell foglalni a júniusi EU-csúcs zárónyilatkozatába
Bukarest, június 9./Agerpres/ - Nicușor Dan kedden telefonon egyeztetett az Európai Tanács elnökével, António Costával, akivel közölte, hogy a galaci drónincidenst is bele kell foglalni a júniusi EU-csúcs következtetéseit összefoglaló dokumentumba. A Facebook-
Tomac: Szabadon választhatom meg a miniszterjelölteket
Bukarest, június 9./Agerpres/ - Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy szabadon választhatja meg a miniszterjelölteket, és az elmúlt napokban számos hivatalos és informális találkozója volt valamennyi parlamenti párt vezetőivel. A nemzeti kisebbségek frakciójával tar
Eljárás indult újabb két személy ellen a Bukarestben március végén megölt orvos ügyében
Bukarest, június 9./Agerpres/ - Újabb két személy ellen indult eljárás a Bukarestben március végén megölt orvos ügyében. Egy férfiről és egy nőről van szó, akik a nyomozók szerint segítettek a gyilkosság elkövetésével gyanús&iacu
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi utat
Nagyszeben, június 9./Agerpres/ - Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik - jelentette be ke
Andronache (PNL): A PSD beszivárgott az Eugen Tomac által javasolt kormányba és az ellenőrzése alá vonta
Bukarest, június 9./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője, Gabriel Andronache szerint az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormány a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenőrzése alatt áll. A politikus keddi Facebook-bejeg
Sztrájkra készülnek a bértörvénnyel elégedetlen bírósági és ügyészségi jegyzők
Bukarest, június 9./Agerpres/ - A bírósági és ügyészségi jegyzők Dicasterial szakszervezete kedden bejelentette, hogy felfüggeszti a bíróságokon és ügyészségeken zajló tiltakozó akcióit, miután a munkaügyi minisztérium elhalasztott
Közvitára bocsátják a roncsautóprogram pályázati útmutatóját; 300 millió lejre nő a program költségvetése
Bukarest, június 9./Agerpres/ - Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját - jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu. Az ügyvivő miniszter emlékeztetett, hogy a ro
Buzoianu: A minisztérium jóváhagyta a regionális erdészeti igazgatóságok szervezeti felépítését, 101-ről 38-ra csökken az igazgatók száma
Bukarest, június 9./Agerpres/ - A regionális erdészeti igazgatóságok vezetőinek száma 101-ről 38-ra csökken a környezetvédelmi minisztérium által már jóváhagyott, a Romsilvánál pedig elfogadásra váró új szervezeti felépít&eacut
Diana Buzoianu: Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza a veszélyes medvék azonnali kilövését lehetővé tevő jogszabályt
Bukarest, június 9./Agerpres/ - Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnal
Kelemen Hunor: A közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik
Bukarest, június 9./Agerpres/ - Kelemen Hunor szerint a 'közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik', és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetn&eac
Az intézmény működésének felfüggesztését is fontolgatják a bukaresti ítélőtábla bírái a bértörvény tervezet miatt
Bukarest, június 9./Agerpres/ - A bukaresti ítélőtábla bírái keddi közgyűlésükön ismét bírálták az új közalkalmazotti bértörvény tervezetének előírásait, és az intézmény működésének felfüg
Tomac: Ez nem az én személyes kormányon, hanem Románia kormánya
Bukarest, június 9./Agerpres/ - Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől. Az RMDSZ vezetőivel folytatott egyeztetés után a kijelölt miniszterelnök kifejtette, Romániának teljes jog
Georgescu arra biztatja pártokat, függesszék fel hivatalából Nicușor Dant az önkényes kormányalakítási megbízás miatt
Bukarest, június 9. /Agerpres/ - Călin Georgescu kedden felszólította a parlament 'hazaszerető' tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte 'önkényesen' és 'kihívóan' bízta meg Eu
Kelemen Hunor: Egyelőre nem tudjuk megígérni, hogy bizalmat szavazunk a megalakulóban lévő kormánynak
Bukarest, június 9./Agerpres/ - Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot - jelentette ki kedden Kelemen Hunor, miu




