Kelemen Hunor: Még vészmegoldásnak sem jó Eugen Tomac miniszterelnökké jelölése
Bukarest, június 2./Agerpres/ - Kelemen Hunor szerint Eugen Tomac esetleges miniszterelnökké jelölése 'még vészmegoldásnak sem' tekinthető, mert politikailag nehezen indokolható, hogy egy parlamenti képviselettel nem rendelkező párt vezetőjét bízzák meg technokrata kormány alakításával.
Az RMDSZ elnöke kedden a parlamentben kifejtette: nem tartja jó megoldásnak, hogy az államfő első körben egy technokrata kormány felállításával próbálkozzon, ráadásul olyasvalaki vezetésével, aki ugyan politikus, de nincs parlamenti háttere. Elmondta, hogy Nicușor Dan egyelőre nem nevezett meg hivatalosan senkit, ezért egyelőre csak sajtóértesülésekből lehet következtetni az esetleges jelölésére. 'Tomac úr nem keresett meg engem, nem tudom, hogy igaz-e ez az egész történet a jelöléséről' - jelentette ki.
Kérdésre válaszolva Kelemen Hunor kijelentette, hogy Tomac jelölése még vészmegoldásnak sem tekinthető, mert a nyugati demokráciákban nem látott olyat, hogy egy parlamenten kívüli párt elnöke kapjon megbízást egy technokrata kormány megalakítására. Hangsúlyozta, hogy ezzel nem Eugen Tomacot akarja minősíteni, mert adott körülmények között akár jó miniszterelnök is lehetne. 'Arról van szó, hogy a jelölése politikai szempontból logikátlan, és alkotmányos szempontból sem igazán szerencsés. (...) Ha technokrata kormányban gondolkodunk, akkor technokrata miniszterelnököt kellene keresni' - magyarázta az RMDSZ elnöke.
Hozzátette, hogy ha valóban Eugen Tomac lesz a miniszterelnök-jelölt, az RMDSZ-ben megvitatják a kérdést, de jelenleg nem látja, milyen érvekkel tudná az államfő tiszteletbeli tanácsadója megszerezni támogatásukat. 'Ez nem jelenti azt, hogy automatikusan ellene szavaznánk, de egy technokrata kormány most nem tudná megoldani az ország problémáit' - fogalmazott a politikus.
Kelemen úgy vélekedett, hogy egy technokrata miniszterelnök már az első komolyabb politikai vitánál elakadna, amikor egy reform finanszírozásáról kellene dönteni. Még rosszabb lenne szerinte az a forgatókönyv, amelyben a kormány vegyesen technokrata és politikai miniszterekből állna.
Kijelentette azt is, hogy ha ő lenne Románia elnöke, elsőként a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) adna lehetőséget kormányalakításra, mivel az alkotmány logikája szerint a legtöbb mandátummal rendelkező párttal kell kezdeni. Nem az lenne a szempont, hogy a PSD megbuktatta a kormányt, hanem az, hogy jelenleg ez a párt rendelkezik a legnagyobb parlamenti frakciókkal. Ha ez a megoldás nem vezetne eredményre, a második legnagyobb parlamenti párt következne - részletezte.
A politikus nem tartja jó megoldásnak azt sem, hogy őszig ügyvivő kormány maradjon hivatalban, ha egy esetleges Tomac-kabinet nem tud többséget szerezni. Emlékeztetett arra, hogy egy ügyvivő kormány nem fogadhat el sürgősségi rendeleteket, és a parlamenti vakáció idején sem tud érdemben kormányozni. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălina MATEI; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Jövő héten másodpercenként 1400 köbméterre csökken a Duna vízhozama Báziásnál
Bukarest, szeptember 6./Agerpres/ - Másodpercenként 1400 köbméterre csökken a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad - der&uu
A REPER kéri az államfőtől, lépjen fel az igazságszolgáltatásban dolgozó közérdekű bejelentők védelméért
Bukarest, szeptember 6./Agerpres/ - A Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) párt beadványban kéri Nicușor Dan államfőtől az igazságszolgáltatásban dolgozó közérdekű bejelentők védelmének megerősítését, az igazságügyi t&
Védelmi minisztérium: légi célpontokat észleltek az ukrán határ közelében; nem történt légtérsértés
Bukarest, szeptember 6./Agerpres/ - Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román-ukrán határ közelében. A szaktárca tájékoztatása szerint a drónrajt 23 óra 40 perckor észlelt&e
Nicușor Dan államfő összehívta héfőre a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot
Bukarest, szeptember 6./Agerpres/ - Nicușor Dan államfő összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) hétfőn 15 órára a Cotroceni-palotába - közölte az elnöki hivatal. A testület ülésének napirendjén szerepel a román hadsereg 2027-2036-os haderőf
A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés volt vasárnap Vrancea megyében
Bukarest, szeptember 1./Agerpres/ - A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 149,6 kilométeres mélységben köv
Õrizetbe vette a DNA a konstancai Ovidius Egyetem két tanársegédjét és két hallgatóját
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - Õrizetbe vették a korrupcióellenes ügyészek szombaton a konstancai Ovidius Egyetem orvosi karának két tanársegédjét és két hallgatóját. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közleménye szerint Ra
Hazatérnek a szerbiai tűzoltásban segédkező romániai tűzoltók
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - Kéthetes küldetés után szombaton hazatér Szerbiából az ottani erdő- és bozóttüzek oltásában részt vett 69 romániai tűzoltó - közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU). A romá
Két 16 éves fiú bennégett egy hídfőnek csapódott autóban Suceava megyében
Suceava, szeptember 5./Agerpres/ - Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen - közölte a megyei rendőrség. Az első vizsgálatok szerint az egyik fiú vezette a gépkocsit egy mell&ea
Huszonhat bűncselekményt tárt fel a rendőrség a Clean Waters 2026 művelet során
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - A román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciója során 26 bűncselekményt tártak fel, amelyekkel összefüggésben 22 személy ellen indult vizsgálat. A rendőrség szombati tájékoztatása szerint az augusztus 24. &eacut
Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Vaslui megyében
Vaslui, szeptember 5./Agerpres/ - Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán. Georgescu beszélgetett a kereskedőkkel, méltatta a helyi termékeket és autogramokat osztott. A résztvevők egyebek
Sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben az ország nagy részén
Bukarest, szeptember 5./Agerpres/ - Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körösvidéken és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás. A hősé
Védelmi minisztérium: robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre - közölte a védelmi minisztérium. A t&aacut
FRISSÍTVE/Három halálos áldozatot követelő baleset történt Olt megyében
Slatina, szeptember 4./Agerpres/ - Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében - közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja. A közlem&eacu
Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai-román egyezmény
Bukarest, szeptember 4./Agerpres/ - Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény - jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége. A 2023. má
Három halálos áldozatot követelő baleset történt Olt megyében
Slatina, szeptember 4./Agerpres/ - Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében - közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja. A közlem&eacu








