Magyarország konstruktív tartózkodása mellett fogadták el a B9-csúcstalálkozó zárónyilatkozatát
Bukarest, május 13./Agerpres - A Bukaresti Kilencek (B9) és az északi országok vezetői a Cotroceni-palotában tartott szerdai csúcstalálkozójuk után kiadott közös nyilatkozatukban kiálltak az igazságos és tartós ukrajnai béke mellett, amelynek a nemzetközi jogon és 'szilárd, hiteles biztonsági garanciákon' kell alapulnia.
Magyarország 'konstruktív tartózkodással' élt, és nem támogatta a közös nyilatkozat jelenlegi szövegét. A következő budapesti kormány dönt majd arról, hogy elfogadja-e ezt a szöveget a jövőben - jelezte Magyarország képviselője.
A nyilatkozat szerint a bukaresti találkozó a biztonsági és védelmi együttműködés elmélyítését szolgálta a NATO keleti szárnyán. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a Fekete-tengertől a Balti-tengerig, illetve az északi és a sarkvidéki régiókig egyetlen összefüggő stratégiai védvonal húzódik. 'A transzatlanti kötelék továbbra is kollektív biztonságunk gerince' - hangsúlyozták a dokumentum aláírói.
A közös állásfoglalás szerint Oroszország 'a legjelentősebb és legközvetlenebb hosszú távú fenyegetés' a szövetségesek biztonságára, ezért a NATO-nak a kollektív védelemre és az előretolt védelmi jelenlét megerősítésére kell összpontosítania. A dokumentum elítéli a szövetségesek és partnerek elleni orosz szabotázsakcióikat, kibertámadásokat és egyéb hibrid műveleteket, és sürgeti a lég- és rakétavédelem további erősítését, beleértve a drónfenyegetés elleni képességek fejlesztését is.
A csúcstalálkozó résztvevői megerősítették, hogy fokozzák hozzájárulásukat a kollektív védelemhez, és dolgoznak azon, hogy a védelmi kiadásaikat a GDP 5 százalékára emeljék. A nyilatkozat szerint hiteles elrettentéshez 'hiteles beruházásokra', a transzatlanti védelmi ipar bővítésére, ellenállóbb ellátási láncokra és szorosabb együttműködésre van szükség Ukrajnával.
Az aláírók újból elítélték Oroszország Ukrajna elleni háborúját, és kiálltak Ukrajna függetlenségének, szuverenitásának és területi épségének védelme mellett. Hangsúlyozták, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás 'befektetés a saját biztonságukba is', és üdvözölték az Egyesült Államok békeerőfeszítéseit. Egyúttal úgy vélték: növelni kell a nyomást Oroszországon, hogy vessen véget a háborúnak, és érdemben vegyen részt a béketárgyalásokon.
A dokumentum zárásaként leszögezték: egységesek és készek tovább erősíteni a NATO-t, hogy 'mindig készen álljon a szövetséges terület minden centiméterének megvédésére'. AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIȚÃ; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Manda (PSD): A parlament bizalmat fog szavazni Tomac kormányának, véget ér a Bolojan-korszak
Craiova, június 11./Agerpres/ - Claudiu Manda, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára csütörtökön kijelentette, hogy véleménye szerint a Tomac-kormánynak bizalmat fog szavazni a parlament, és Románia új irányt vehet az Ilie Bolojan PNL-elnök vezette kormány utá
Tomac kijelentette, hogy a PNL döntése után is nagyon optimista
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Eugen Tomac kijelölt kormányfő csütörtökön kijelentette, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) döntése után is nagyon optimista marad, és várja, hogy csatlakozzanak hozzá azok, akik Romániával tartanak. 'Megértettem a
Gyengült csütörtökön a lej a főbb devizákhoz képest
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,46 banival (0,09 százalékkal) 5,2390 lejre nőtt a szerdai 5,2344 lejről. A román fizetőeszk&oum
Ügyészségi források: őrizetbe vették a Makaveli néven ismert influenszert
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Õrizetbe vették csütörtökön 24 órára a Makaveli néven ismert Alexandru Zidaru influenszert egy adócsalási ügyben - nyilatkozták az Agerpresnek a nyomozáshoz közel álló források. Az influenszert adócsal
Seidler: Az USR politikai bizottsága pénteken dönt a Tomac-kormány támogatását illetően
Bukarest, június 11./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken 17 órakor kezdődő ülésén dönt az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormány támogatását illetően - közölte csüt&
Az előrejelzett viharok miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út megnyitását
Bukarest, június11./Agerpres/ - A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitá
Papahagi: A jelenlegi helyzetben nem kívánok egy politikai és intézményi konfliktus részese lenni
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére 'elviekben' vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy
Külügyminisztériumi források: eddig 21 belfasti személy kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Eddig 21 Észak-Írországban élő személy kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt - közölték csütörtökön k
Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok az ország megyéinek többségére
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részéne
A szexuális bántalmazással kapcsolatos ügyben is fenntartotta a törvényszék a Pomohaci ellen elrendelt előzetes letartóztatást
Marosvásárhely, június 11./Agerpres/ - A Maros megyei törvényszék csütörtökön elutasította Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad abban az ügyben is, amelyikben kiskorú elleni s
PSD: eljött az ideje, hogy a PNL ellenzékbe vonuljon, az AUR mellé
Bukarest, június 11./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint eljött az ideje, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonuljon, miután hét éven át kormányon volt 'anélkül, hogy megnyerte volna a választásokat'. A párt Face
Bolojan: Ha a PNL-t a 2028-as választási év foglalkoztatná, azt tette volna, amit a PSD
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Ilie Bolojan szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az elmúlt időszakban bizonyította a felelősségtudatát, és ha a 2028-as választási év foglalkoztatná, 'azt tette volna, amit a PSD'. A PNL elnöke ezzel Nicușor Dan szerda esti nyila
INSCOP-felmérés: A romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat
Bukarest, június 11./Agerpres/ - A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól - derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütö
FRISSÍTVE/Bolojan: A PNL úgy döntött, hogy nem támogatja a Tomac-kormány beiktatását
Bukarest, június 11./Agerpres/ - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását - jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan. A pártelnök és ügyvivő miniszterelnök a PNL Országos Politik
Hivatalos források: adócsalási ügyben hallgatják ki csütörtökön az ügyészek a Makaveli néven ismert influenszert
Bukarest, június 11./Agerpres/ - Adócsalási ügyben hallgatják ki csütörtökön az ügyészek a Makaveli néven ismert Alexandru Zidaru influenszert. A nyomozáshoz közel álló források szerint az ügyben Makaveli és három barátja ér



