Grindeanu: Stabil kormányt szeretnék; a kisebbségi kormány is egy számításba vehető forgatókönyv
Bukarest, május 11./Agerpres - A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy inkább egy stabil, mintsem vészmegoldásként gyorsan összerakott kormányt szeretne, még akkor is, ha ez egy héttel meghosszabbítja a tárgyalásokat.
A parlamentben nyilatkozó politikust arról kérdezték, hogy kompromisszumos megoldás lehet-e egy PSD-RMDSZ kisebbségi kormány.
Grindeanu elmondta, hogy ezt a változatot nem tartja kívánatosnak, de a jelenlegi helyzetben ez is egy számításba vehető forgatókönyv. 'Meglátjuk, hogy mit fog mondani az államfő' - jelentette ki.
Újabb kérdésre válaszolva kifejtette, hogy egy szükségből gyorsan összetákolt kormány helyett a stabil megoldást részesítené előnyben, még akkor is, ha ezzel elhúzódnak a tárgyalások.
Közölte: ha a PSD vezető testületei úgy döntenek, hogy egy koalíciós kormányban neki kell vállalnia a miniszterelnöki tisztséget, nem fog kitérni a feladat elől. Emlékeztetett arra, hogy a párt az elmúlt évben széles körű belső egyeztetés után hozta meg döntéseit, és most is ugyanígy határoz majd arról, hogy ellenzékbe vonulnak, kisebbségi kormányt alakítanak, vagy olyan koalíció részesei lesznek, amelyben nem a szociáldemokraták adják a miniszterelnököt.
Kijelentette, hogy a PSD nem zárkózik el a technokrata miniszterelnök lehetőségétől sem, de ezt a megoldást nem tartja kívánatosnak.
Beszélt arról is, hogy kész egy asztalhoz ülni Ilie Bolojannal, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével a Cotroceni-palotában tartandó konzultációkon, ha Románia számára megfelelő megoldás körvonalazódik, és ha ez a megoldás a koalíció újjáalakítását jelenti Bolojan nélkül.
Hétfőn Grindeanu a képviselőház elnökeként az uniós tagállamok nagyköveteivel találkozott, és beszámolója szerint a diplomatáknak is azt jelezte, hogy inkább egy stabil kormány megalakulását támogatja. AGERPRES/(RO - szerző: Dana Piciu; HU - szerkesztő: CSEKE Péter)
A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).
Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.
További hírek a kategóriában
Bolojan: Körvonalazódott a megállapodás Luca Niculescuval; a PNL ellenzékbe vonul
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Gyakorlatilag lezárultak az egyeztetések a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök közötti megállapodásról - jelentette be péntek este Ilie Bolojan pártelnök. A Digi24 televíziónak
Bolojan a Niculescu-kormány összetételéről: A PSD ezekből a politikusokból tud meríteni, nem is számítottam másra
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Niculescu-kormány elsősorban az államfő döntésére és a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerepvállalására épül, ezért a kabinet összetételéért a PSD-nek kell vállalnia a felelősséget - jelentette ki p&eacu
Bolojan: Javasolni fogom a vezetőtestületnek, hogy a PNL bizonyos feltételekkel támogassa a Niculescu-kormány beiktatását
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke péntek este kijelentette, javasolni fogja a párt vezetőtestületének, hogy a liberálisok bizonyos feltételekkel támogassák a Niculescu-kormány beiktatását.
Nicușor Dan: Nagyon jó esély van a kormány beiktatására, és ez stabilitást hozhat
Brüsszel, október 16. - Az Agerpres különtudósítója, Oana Ghiță jelenti: Nicușor Dan államfő szerint nagy az esélye annak, hogy a parlament megszavazza Luca Niculescu kormányát. Az elnök az Európai Tanács pénteki ülése után nyilatkozott erről.
Az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd. Közl
Jóváhagyták a Romsilva költségvetését; valamennyi erdész testkamerát kap
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamer&aac
Szaktárca: több mint 350 ezer adag influenza elleni oltóanyagot osztanak szét jövő héten
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A jövő héten megkezdődik az influenza elleni védőoltások második szállítmányának kiosztása, több mint 350 ezer adag oltóanyagot osztanak szét országszerte - közölte pénteken az egészségügyi minisztér
Pîslaru: Románia várhatóan túlteljesíti a kohéziós források lehívására erre az évre kitűzött célt
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Románia az idén 5,28 milliárd eurót tervezett lehívni az Európai Unió kohéziós alapjából, és várhatóan túl is teljesíti ezt a célt - jelentette ki pénteken Dragoș Pîslaru európai projektekér
Cseke Attila szerint nincs ok a szakorvosi vizsga megismétlésére vagy a dolgozatok újrajavítására
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását - közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Felmentették tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust - közölte a kabinet. Buzás-Fekete Máriát 2024. október 16-án nevezték ki alprefektusnak, és a hat&aacut
Jogerősen pert vesztett a PNL, több mint 14 millió lejt kell visszafizetnie az államnak
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Jogerősen pert vesztett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az Állandó Választási Hatósággal (AEP) szemben, ezért több mint 14,1 millió lejt kell visszafizetnie az állami költségvetésbe. Az összeget Nicolae Ciucă 2024-es elnökv&aa
Meghalt egy influenzás beteg Kolozs megyében; ez az idény első halálesete
Bukarest, október 16./Agerpres/ - Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi - közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A tájékoztat&
PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért. A PSD szerint a legfontosabb váll
Kovászna megye: megöltek egy fiatal férfit a málnási erdőben; a gyanúsítottat bíróság elé állították
Sepsiszentgyörgy, október 16./Agerpres/ - Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben - k&oum
A legfelsőbb bíróság bírájává léptették elő a legfőbb ügyész férjét és a bukaresti ítélőtábla elnökét
Bukarest, október 16./Agerpres/ - A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege a legfelsőbb bíróság bírájává léptette elő Adrian Chiriacot, Cristina Chiriac legfőbb ügyész férjét, valamint Liana-Nicoleta Arseniét, a





